… hogy a szükséges és elkerülhetetlen változások, Magyarországon, a jelenleg jólétben élők leszegényítését jelentik. Épp ebből következően, sokan támogatják azt a politikát, ami unió-vazallus, mindenben alkalmazkodó, az unio minden, megkérdőjelezhető elmeállapotban hozott döntésének, megfelelni akaró alapállású. Ilyen az orbáni politika is, a hangsúlyozott ellenállás ellenére is.
Az ilyen döntéseknek, (tyúkketrec, malaclabda, tehénfing-adó) még a megjelenítése, a gondolatban történő felvetése is, enyhén szólva, a vezetők, vagy a testületek alkalmatlanságára enged következtetni. Ezek kikényszerítése, mint pl. a tyúkketrecé, már komoly károkat okoz a tagállamok gazdaságainak. (óvatos becslés szerint, az unióban 50 millió tojótyúk kivágását eredményezte, ami a hazai tojásárak jelentős emelkedésével is járt) Semmivel nem lett volna betegebb ötlet, a tyúkfarmokat kötelezni tyúkpszichiáterek alkalmazására.
Ez, éppen annyira értelmetlen, de sokkal kevesebbe kerül. Ezen túl, mivel
Dr. tyúkpszichiáterek még nincsenek, nem lehetett volna képesítéshez kötni az állások betöltését, így, sok képzetlen munkavállalónak jelentett volna munkalehetőséget. Szinte látom magam előtt, a felzárkóztatandó munkavállalót, amint havonta egyszer, magára ölti a fehér köpenyt, és belibeg a fizetéséért, mert a tyúkpszichiátriát, távmódszerrel intézi. Kötelező elhinni, nehogy a rasszizmus hibájába essen a vezetés. Népes család többi tagja, a segílykéért áll sorba az önkormányzatnál.
Segélyt sem kellene fizetni, legalább ennek az embernek, ez is némi megtakarítás. Rémülten kapom magamat rajta, hogy lassan, az én fejem is, uniós csavarra jár. Ettől mentsen meg az Isten minden jóérzésű embert.
Félretéve a tréfát, elgondolkodtató, mivel magyarázható, az, a folyamatos perpatvar, ami Orbán, és az unió között folyik?
Ez is, mint még néhány dolog, része a szemfényvesztésnek. A globális politika, nyugaton, kezdettől fogva erről szól. Korábban, a szovjethatalom, némi védő ernyőt tartott fölénk ebben a kérdésben, így ezek a hatások, csak „begyűrűzhettek”, de az ország helyzetét, döntően nem befolyásolhatták. A szovjetek, így is, el tudták vinni amit akartak, és számunkra sem volt nélkülözés, hajléktalanság, munkanélküliség. Ők, etették a „birkát”, amit nyírni akartak, mert a gyapjú kellett nekik, a háttérmaffia megölné, és megnyúzná, mert a területre, magyar hazánkra fáj a foga. Sajnos, ezt, még mindig nem látják elegen.
Visszatérve az orbáni szabadságharcra.
Az uniónak, meg van, az országokat felszámoló koncepciója. Ennek direktíváit, kiporciózza, az adott országok kézben tartott vezetőire, akik ezt gátlástalanul végrehajtják. Ennek terheit érzik a nemzetek, amiből ellenérzés keletkezik, az adott kormánnyal szemben. Ezt csökkentendő, a kormányok, visszamutogatnak az unióra, őőőő az oka. Mindeközben, az unio, támadja az országok kormányait,
kifogásolva azokat a szabadságkorlátozó intézkedéseket, melyeknek bevezetését épp ő rendelte el, nem nyílt, „belső” utasításban.
Pszichológia az egész, a megtévesztés pszichológiája. Széles látókörű, kiegyensúlyozott ember kell ahhoz, hogy ne üljön fel egy ilyen hintára.
Ilyenből nincs még elég közöttünk. Nem is csoda. Állami szándék, a létbizonytalanság megteremtése, fenntartása, és fokozása, miközben a kommunikáció, a munkahelyteremtésről, a lakosság érdekvédelméről szól. Természetes, hogy ilyen körülmények között, nincs energia a gondolkodásra, a látókör szélesítésére, hanem legtöbben, sodródnak az árral, és hagyják, véleményüket a beépített emberek által kialakítani. Itt, a kézzelfogható eredmény, a megnyomorító mutyizó hazaárusító 2/3. Egyetlen fajsúlyos ember került bele, de már kilépett.
Hazugság, hazugság hátán.
Ezzel a technikával, még azt is elérték, hogy egy orbáni vezetés, kétharmaddal kerüljön hatalomra. Ez, nem az ő eredményünk, hanem a mi szégyenünk.
Amikor világszerte minden nép tüntetve utasítja el ezt a hegemóniát, akkor bennünket, rasszista, fasiszta rágalmakkal, el lehet téríteni attól, hogy segítsünk magunkon. És ezel, éppen, a hazánkban idegen nacionalizmust, kisebbségpárti diszkriminációt megvalósítók mernek rágalmazni bennünket.
Mi kell még a magyarságnak az ébredéshez?
Sokan hiszik, hogy nincs kedvezőbb lehetőség, pedig van. Nem is elérhetetlen, csak nem a rágalmakat, hanem a cselekedeteket kell figyelni. Ez, alapköve volt az orbáni kinyilatkoztatásnak is, amikor hatalmának megteremtéséért kilincselt Jeruzsálemben: „Nem azt kell figyelni, mit mondok, hanem azt, amit teszek.”
A dolog egyetlen szépséghibája, hogy ő, ezt nem a magyar népnek, hanem izraeli gazdáinak mondta.
Már mi is látjuk, mit, miket tesz, és legtöbben köszönjük, nem kérünk belőle.
Béla László
