Magyarországon beszéljünk, írjunk és olvassunk magyarul?
Igaz!
Meg kellene határozzunk dolgokat. Legfőbb ideje!
Kezdhetnénk mindjárt a szégyen fogalmával, amiről már nagyon sokan elfelejtették, mi is az egyáltalában.
A szégyen, az, az érzés, az a belső kritika, amitől egy ember, egy csoport, ha rosszat tesz, rosszul érzi magát. Úgy tünik, ez az érzés sokakból egészen kiveszett.
Kár.
A szégyen az, ami megelőzi a rossz dolgok megtörténtét, mert az elkövető, még cselekedete előtt visszalép, mert el akarja kerülni a megszégyenülést.
Példákon át, talán érthetőbbé válik a meghatározás.
Ha egy Magyarországon élő kisebbség amerikai lopótökfára felkapaszkodott fia, magyar miniszterelnöknek álmodja magát, az szégyen. Szégyen, mert nincs megfelelő igazságérzete, kritikai érzéke, és önkritikája, és ez, az ő szégyene.
Kisebbség létére hiszi, hogy képes lesz félretenni kisebbségi egoizmusát, és a többség érdekeit képviselni. A feltételezés is elbizakodott nagyképűségre vall, ahogyan az álom is.
Ha ez, meg is valósul, az is szégyen.
Ez, azoknak a szégyene, akik Magyarországot, rasszista, cigány-kirekesztő országnak hirdetik, mert kiderül belőle, hogy súlyosan, és gátlástalanul hazudnak. Nem tudnak a világban még egy nemzetet mutatni, aki egy állítólagos kirekesztésben és üldöztetésben élő kisebbségének tagját, miniszterelnökké emelné.
Hogy ez, Magyarországon, a különböző kampányfogásokkal, "Isten ajándékainak" hatékony közreműködésével, választási anomáliák közepette megtörténhetett, ez is szégyen, de ez, az egész nemzet szégyene.
Szégyene annak, aki elment szavazni és megszavazta, mert nem volt képes észrevenni, a hozsannafénybe állított ember mögött, a sötétben megbúvó hazugság hegyeket.
Szégyene annak, aki elment szavazni, és ellene szavazott, mert nem tudta felvilágosítani embertársait arról, hogy ha fejjel mennek a falnak, az később nagyon nagy fájdalommal jár. Már ők is érzik, de későn.
Szégyene annak, aki nem ment el szavazni, mert lusta volt, félt, közömbös volt, reménytelen. Ezt a magyar nyelv, leginkább, vagy gyávaságként, vagy a hazaszeretet hiányaként, a haza sorsa iránti közömbösségként fejezi ki.
A ma létező helyzet, ezért az egész nemzet szégyene. Nincs, aki bármire hivatkozva kivonhatná magát alóla. Én sem! Szégyellem is magam eléggé, de sajnos, ez a helyzeten, mit sem változtat.
Szégyen, ha egy ország vezetése egy kisebbség kezébe kerül, aki szándékosan tönkreteszi az adott országot. Nálunk, és ezt a tévedés kockázata nélkül állíthatom, a vezetés kilencven százalékban ilyen kezekben van. Bármerre nézek, a vezető pozíciókban, politikában, gazdaságban, közigazgatásban, tudományos életben, egy, jól meghatározható kisebbség tagjait látom.
Szégyen ez, nem is kicsi, azoknak a notórius hazudozóknak, akik a magyarságot antiszemitátzzák, mert élből cáfolja a hazugságaikat.
Nekünk is szégyen, mert eltűrjük a rágalmakat, és a kisebbségi erőszakot.
Ha egy magyar miniszterelnök, megteheti, hogy az ország lakosságának érdekeivel ellentétben, egy tollvonással megszünteti valami közkeletű fogyasztási cik (pl. dohányáru) forgalmazását, és ezt a saját holdudvarának kezére játssza, ez a nyílt, kendőzetlen tolvajlás.
Ha ezt bármely országban, bárki is megteheti, az szégyene a vezetésnek, de szégyene az egész országnak.
Az emberi jogok deklarációja kimondja, hogy egyetlen néptől sem lehet elvenni természetes életlehetőségeit, termőföldjét, vizét, halászható folyóját, tengerét. Ha van olyan nép, akitől ezt elveszik, az, az egész emberiség szégyene.
Ha a magyar gazdákat, felbérelt zsoldos droidokkal tartják távol apáik földjeitől, az nem csak az ilyet elrendelő hatalom, de az ilyet eltűrő nép szégyene is.
Észak-Afrikát Kadhafi, ingyen ellátta egészséges ivóvízzel. Ez, szerfelett csípte a francia állampolgárságú víz-spekulánsok szemét. Addig kavartak, ameddig sikerült legyilkoltatni. Volt vállalkozó. Mire nincs, ebben a szégyenteljes világban, ahol lassan egyetlen érték a hamis, fedezetlen pénz. Ez, minden földi ember oszthatatlan szégyene.
Hát (!?) ilyen világ vesz bennünket körül, a „saját szándékunk szerint”.
Bizonyos, hogy a szándékaink szerint van így? Vagy csak ránk kényszerítik?
Néhány millió ember, hét milliárdra?
Ébred már a szégyenérzet az emberekben. Tömegesen döbbennek rá a szégyenletes dolgokra. Kár, hogy azok, akik mindezért, a legkevésbé felelősek, de közel az idő, hogy ezek a felébredt tömegek, megváltoztatják ezt a szégyenletes rendet, és agresszív, emberpusztító „új világrend” helyett, békésen megalkotják az igazság, és a kölcsönös szeretet világát. Erről szólnak mai napjaink, a gazemberség agóniájáról, és végső kétségbeesésében elkövetett, gusztustalan hatalmi tobzódásáról.
Amikor a veszett kutyát, egy bottal sarokba szorítják, a botba is beleharap.
A hattyú, ha vesztét érzi, életében egyszer, először és utoljára, gyönyörűen énekel, majd csendben kimúlik.
Az emberiség, e tekintetben hattyú, és nagyon nehéz belőle veszett kutyát csinálni, ha még oly sokan szeretnék is.
Az, hogy elénekli e a hattyúdalát, és csendben kimúlik, vagy hátat fordít a veszett kutyáknak, és békében él tovább, csak rajta múlik, de bízhatunk a józanságában, ez már világméretekben tapintható. Nem fog hattyúdalt énekelni, és megadva magát a veszett kutyáknak, háborúkban és járványokban csendben kimúlni, ahogy szeretnék, de öntudatára ébredve, elhatárolja magát a veszett kutyáktól, rájuk zárja az általuk előkészített kenel ajtaját.
Mindannyian ismerjük az ősi magyar bölcsességet : Aki másnak vermet ás... ...annak a végén csattan az ostor?
Nem!
A magyar fejekben nincsen ilyen keveredés. Noha mindkét állítás igaz, mégis mindenki tudja, minek, mi a vége.
