évszázados átverés

   Régóta érzem úgy, hogy az emberekkel való kapcsolataimban, valami szokatlan változás történik, ami, napról – napra, egyre inkább válik nyilvánvalóvá. Valahogy elfogytak az ellenfeleim. Senkivel nem vagyok hajlandó harcolni. Ha konfliktusom támad bárkivel, akár a saját érdekeim félre tételével is, kerülöm a vitákat.

   Már-már, valami akaratnélküli, szentimentális balfácánnak kezdtem érezni magamat, de kellemes meglepetések érnek mostanában.

  Azokban a sarkos helyzetekben, melyek az érdekeimet csorbították, melyekből harc nélkül kihátrálok mostanában, a korábban oly eltökélt „ellenfelek”, mint ha, vereséget szenvedtek volna. Valahogy, a kérdéseket, nem az én kifejezett igényeim hatására, hanem tőlem teljesen független, vagy legalább annak látszó, külső kényszer hatására, úgy döntik el, ahogy az nekem is megfelel.

   Valami megváltoztatja körülöttem a világot, és ebben a megváltozott világban, egyre jobban érzem magamat. Megszűnnek a gondjaim, nincsenek félelmeim, és nincsenek kudarcaim.

    Ez csodálatos érzés. .

Próbáltam magamba nézni, én változtam e, vagy az emberek, de minden kutakodásom eredménye arra utalt, minden változik. Én is, az emberek is.

Önmagamon tapasztalt változás, nem az én eltökélt szándékomból fakad, hanem valami belső kényszer változtat. Ez a belső kényszer, nem tudok jobb szót rá, mint a közhely számba menő, sokszor gonoszság leplezésére is felmutatott, emberbaráti szeretet. Jobban szeretem embertársaimat annál, mint sem vitázzak, harcoljak velük. Nincs olyan fontos dolog, amiért bárkire haraggal gondolnék.

Ha valaki „megtámad”, kitérek az útjából, és más irányban keresem a megoldást.

     Mindig megtalálom.

Minap, belefutottam egy rabbi, szokatlan nyilatkozatába. Ebben azt állította, hogy Magyarországot, az Isten a zsidóknak teremtette, és ez lesz az új hazájuk.

A régi gondolkodásom villant be egy pillanatra. Hát a … nem kéne?

Ki se gondoltam, amikor záporozni kezdtek tudatalattimból, az ellentmondó gondolatok.

Miért is aggódnék egy ilyen kijelentésen? Badarság!

Ez egy lejárt lemez. Mindenki ismeri a kiválasztottságról szóló legendákat, az ígéret földjéről szóló hamis jogalapítást, és a szeretet teljes hiányában, ma ott kialakult helyzetet. Most, újrajátszanák az egyszer már megbukott darabot? Nem megy. A közönség akkor is elutasította a mészárlást, de most, sokkal több ember, sokkal határozottabban utasítja el. Ezt onnan, nem lehet exportálni, sőt, ott is fel kell számolódnia. Miért is haragudnék egy buta emberre, aki tudatlanságában, hatezer éves, hamis mesével próbálja etetni a világot. Nem saját szándéka vezeti, csak a megfelelési kényszer, ahogyan minden akaratgyenge, félelmekkel tele embert a világban. Ezt várják tőle, és nem meri megkockáztatni, hogy meg ne tegye. A kenyere függ tőle, az pedig fontos.

Sok ilyen ember van. Nem haragudni kell rájuk, hanem támogatni őket felvilágosítással, szeretettel.

    Nem biztos, tán nem is valószínű, hogy azzal fognak válaszolni.

Nem baj.

 Ezek az emberek, ma azt képzelik, uralják a földet. Bárgyún hiszik, bármit megtehetnek, következmények nélkül. Ma, ez, még igaznak is tűnhet.

Az emberiség egyre nagyobb részében ébred azonban fel, az áldozataik iránti szeretet, a meggyötörtekkel kapcsolatos empátia, együttérzés. Egyre többen gondolnak, harag helyett, a megváltoztatás szükségességére.

Mivel az erőszakos emberek, az emberiség fél ezreléklét sem alkotják, a velük szemben megnyilvánuló, megbocsátó szeretet, hatalmas erőt generál a világban,

a szeretetben való összefogás, a sorsközösségben való együttes szándék erejét.

A szándék.

A szándék maga a valóság. Ha az emberek békében, igazságban akarnak élni, ezt fogják létrehozni maguknak. Az Univerzum, benne a Föld, mindenki számára létrehozza, amit akar. Akarni kell, amit szeretnénk, és hinni a megvalósulásában. Ha sok ember szándéka, akarata vágya esik egybe, a kérés erőteljesebbé válik, és hamarabb teljesül. Aki háborúra, gyilkolásra, igazságtalanságra vágyik, az is teljesül. Természetesen, az már nincsen garantálva, hogy a háború úgy zajlik majd, ahogy a vágyakozók szeretnék.

Csak a tény, a lényeg, és ez létrejöhet. Ha sok ember vágyik a békére, és csak kevés a háborúra, létrejöhet, de rövid lesz. Kevés áldozattal, és sok-sok tanulsággal. A sors keze, a szeretet keze, és amit ad, értjük vagy sem, leginkább el kell fogadnunk, a Teremtő Isten iránti hálával, és szeretettel.

Istent, nem a templomban kell tisztelni, hanem a szívünk legmélyén, hiszen, minden embertársunkban benne él, a jókban, és rosszakban, hívőkben és ateistákban, egyaránt.

Valójában, rossz ember, nem létezik, csak megtévesztett.

Hiába jár valaki untig a templomokba, ha a szíve mélyén elutasítja Isten útmutatásait, és egészen más szempontok szerint él. Ez csak képmutatás, amivel,  embereket meg lehet téveszteni, de önmagunkat, a bennünk élő Istent soha.

Aki, soha be nem téved egyetlen templomba sem, az is lehet, Isten akaratának leghűbb megvalósítója.

Vannak magyar települések, ahol mindenki ismeri egymást. Ha találkoznak, üdvözlik egymást, sok-sok generáció óta, tisztelettel és szeretettel.

Ma, eljutottak odáig, hogy a katolikus nem köszön a reformátusnak, és viszont.

Elgondolkodtató, miféle sátáni éket vertek közéjük, Isten nevében?

A pusztító erőnek, ez a módszere. Jóságos, álságos módszerekkel, egymás ellen hangolni az embereket, haragot, gyűlöletet szítani közöttük, hogy önálló szándékaikat elfedje az ellenségesség. Akkor, bármit meg lehet tenni velük, mert az egy célért való összefogást, megakadályozzák az ellentétek. A nevető harmadik, aki az uszítást kitervelte, és végrehajtotta, nevet a markába, és akadálytalanul mindenkitől minden elvehet. Sajnálatos, hogy még mindig, vevők vagyunk rá. Félre kell tennünk ezeket az érzéseket. El kell fogadnunk egymást, hogy közös akaratunk érvényre juthasson.

   Érdekes eset történt velem a napokban.

Megcsörrent a telefonom, és egy régi ismerősöm beszélt a vonal túlsó végén.

Hangja izgatott, még inkább kétségbeesett volt. Apró szívességet kért tőlem, vigyem el a város egyik végéből a másikba, mert elromlott az autója, és még taxira sincs pénze, de ott neki, időre, életbe vágóan fontos okból, meg kell jelennie. Noha, ez az ember, korábban, sokszor, és szándékosan keresztbe tett nekem, hangja hallatán, egy pillanatig sem gondolkodtam. Elindultam a megadott címre, hogy segítsek. Elvittem. Ott kért meg, várnám őt meg, mert a gyerekért időre kell mennie az óvodába. Ránéztem az órámra, és bólintottam.

Eltelt egy óra, az ember sehol. Közben nekem is meg kellet nemsoká jelennem másutt. Egyre valószínűtlenebb volt, hogy odaérhetek.

Magam is fáradt, kissé gyötört voltam. Ültem az autóban, és bambán néztem a forgalmat körülöttem. Közben azon tűnődtem, lehet, hogy valami baj van velem?

Talán nem vagyok egészen százas? Félreteszem a magam dolgát, hogy segítsek egy ilyen embernek. Meggyötörtek ezek a gondolatok. Fásultan, szinte öntudatlanul meredtem a semmibe. Nem aludtam, de ébren sem voltam. Valami köztes állapotban lehettem. Beizzadt az autó szélvédője, de csak egy kis területen. Nem is egyenlő mértékben. Épp be akartam kapcsolni a lefúvót, mikor valami ábra kezdett kialakulni a foltból. Egyre ismerősebb arckép formálódott belőle. Tudtam, hogy ismerem, csak azt nem, honnan. Aztán megszólalt a hangja a fejemben, mint ha egy mély kútból, vagy hosszú csőből beszélt volna hozzám. Azonnal beugrott. Egy régi, közös barátunk volt azzal, aki miatt most ott ültem. Ráadásul, már rég meghalt, épp ennek az embernek a rossz döntése miatt.

Csak ennyit mondott: Nincs veled semmi baj. Te a szeretet útját járod, és ez, az egyetlen járható út.

Megdöbbenni sem értem rá. A szélvédő, pillanatok alatt leszáradt, az utasom pedig nyitotta az ajtót. Hazavittük a gyereket, és sűrű hálálkodás közepette elköszönt. Másnap tudtam meg, azzal jártam szerencsésen, hogy nem mentem el oda, ahova mennem kellett volna.

  Azóta is töröm a fejem. Ez egy megerősítés volt, vagy egy őrület?

Mindegy. Fontos, hogy jó vége lett. Nincsenek véletlenek!

Béla László