Pinkász firkász felel.
No te Magyar Anti, sokat bölcselkedtél
Válaszoddal, értünk igen sokat tettél.
Tiszteletről beszélsz a ti iránytokban,
Hogy ez egy baromság, mi tudjuk legjobban.
Kisgyermek korunktól arra tanítanak,
A te fajtád mindig buta állat marad.
Hogy ez igaz vagy sem, nem igazi kérdés,
Téged leköpködni, szerintünk nem sértés.
Ha egyáltalában erre is méltatunk,
Abból tudhatod meg, hogy gazdáid vagyunk.
Ha kutyádat éppen tanítni akarod,
Megköpködött fával te is megfuttatod.
Akkor mit hablatyolsz nekem tiszteletről,
Ezt sohsem várhatod te az emberektől.
Magadfajta állat tisztelheti egymást,
Mi meg majd rugdosunk, ezt kaphatod, nem mást.
Bennünket az Isten arra választott ki,
Hogy a magadfajtát tanítsuk szenvedni.
Mi meg a zsírodból közben vígan éljünk,
Szolgálólányokkal kedvünkre időzzünk.
Ha ez, jószerével a te legszebb lányod.
Szégyenedben ettől magadat lehányod,
Az egy elégtétel, arra figyelmeztet,
Le kell pusztítanunk hülye erkölcsödet.
Meg is tesszük érted, egy gesztust, hogy tegyünk,
Így lesz mindenfelé sok szétszórt gyermekünk.
Nevelheted aztán bármi jó magyarnak,
Pinkász vér van bennük, minket támogatnak.
Hátad mögé tesszük így az ellenséged,
Hiszed, hogy te fajtád, s gombért elad téged.
Mi meg majd megveszünk, pénzünk, mint a tenger,
Így tán rávezetünk, csak a Pinkász ember.
Azt mondod, vigyáztok ti majd magatokra,
Lesz már védelmetek minden gonoszságra.
Nevetek én ezen, mi felülről látjuk,
Vak szemetek előtt száz éve folytatjuk.
És ha eddig nem volt, eztán mitől lenne?
Hülyék maradtok ti, hihetünk mi benne.
Keresztül is visszük mind a terveinket,
Mire véghezvisszük, minden minket illet.
Neked már most sincs több a kopasz seggednél,
Nem kérhetünk olyat, mit meg nem engednél.
Húzgáljuk előtted a mézes madzagot,
Kapzsi félelemből, mindig meg is nyalod.
Rá is ragadsz aztán, mit sokszor láthatunk,
Ezzel a madzaggal száz éve rángatunk.
Néha vergődsz rajta, mert másfelé mennél,
De hogy ezt megtehesd, több ész kéne ennél.
Ha felébred benned, fene nagy büszkeség,
Hamar mondjuk mi rá, nekünk ebből elég.
Fasiszta pribék vagy, ez a szóhasználat,
Ebből azt kell tudnod, fogd be a pofádat.
Ha soha sem tetted, amivel vádolunk,
Apáid mocskoljuk, mert van hozzá jogunk.
Miért is ne lenne, hisz jogot mi adunk,
De annak, és annyit, amennyit akarunk.
Nektek szinte semmit, mert-hogy ránk bíztátok,
Törvényt mi hozhatunk, ez a Pinkász átok.
Kibújni nem tudtok, arra nagy gondunk lesz,
Választásotokon minden pártunk ott lesz.
És ti nem tudtok majd ebből választani,
Mert teljesen mindegy, mire fogsz szavazni.
Az egyikük jobbról, más balról hazudik,
De egy csak a lényeg, Pinkász uralkodik.
Ha ti szerveznétek magatoknak pártot,
Akiről tudjátok, megvédné hazátok.
Én meg fasisztának, mindennek nevezem,
És sok buta magyar el is hiszi nekem.
És ez nekem elég. Sok magyar meglátja,
Mert nem mind szavaztok majd, erre a pártra,
Nem történik semmi, szándéktok leírom,
Buta magyarokat kedvemre kinyírom.
Teszem ezt veletek, sok-sok évtizede,
Semmit nem tehettek, dögöljetek bele.
Aki még túléli, borítja sötét gyász,
Erről kezeskedem: okos Pinkász firkász.
Magyar Anti a jövőről
Szevasz Pinkász Firkász! Most sem csalatkoztam.
Éppen olyan vagy te, mint amit álmodtam.
Szörnyű rémálmomban kergettem egy kecskét,
Aminek, a végén szétrúgtam a seggét.
Az, a villájára szúrt egy kopasz ágat,
Szarvas akart lenni, szegény buta állat.
De a szarvát hozzá, nem maga nevelte,
Így egy lelógó gally, rögtön le is verte.
Übermensnek mondod, kiáltod ki magad,
Amikor más mondta, rosszallva hallgattad.
Azóta is mondod, mindenki unja már,
Nem jól gondolkodik, ki ilyet kitalál.
Akkor miért hirdetsz ilyen baromságot,
Hülyítenéd vele az egész világot.
A világ nem hülye, maradj meg kecskének,
Hidd el, sokkal inkább elfogadnak téged.
Másnak a fajtáddal semmi baja sincsen,
Neveltetésed az, mi kitaszít innen.
Láttál e már olyat, szerte a világban,
Sakált peckeskedni oroszán falkában?
Nézz magadba kicsit, inkább gondolkodjál.
Mi oka van annak, hogy mindig így jártál?
Bárhol megjelentél, szeretet fogadott,
Hogy felfedted magad, mindenki kidobott.
Akkor talán mégsem a világ a marha,
Sokkal valószínűbb, ez a Pinkász karma.
Ezt a karmát addig, s így fogod viselni,
Amíg meg nem tanulsz emberül beszélni.
De ez a te gondod, a te adóságod,
Ha ezzel élsz együtt, még nagyon megbánod.
Azt mondod, megrontod a mi lányainkat?
Sok Pinkász porontyot Magyar Anya ringat?
Ez a te vágyálmod, de elszórt jelenség,
És nem lesz belőlük hátunkban ellenség.
A tolvaj hajlamát kivesszük előre,
És ha eszes fickó, ember lesz belőle.
Mert Magyar Anya még nem vesztette eszét,
Emberszeretetre neveli gyermekét.
Nem lehet a Földön ma már másként élni,
Csak annak lesz tere, kitől nem kell félni.
Ki fog az pusztulni, akitől félni kell,
El lesz takarítva Isteni erővel.
Ki lesz e munkában majd az Isten keze,
Az a jövő titka, senki ne kérdezze.
Ha netán mi kapnánk ezt a feladatot,
Meg kellene tennünk, mert-hogy ránk róvatott.
Azért mert Pinkász vagy, téged nem bántanánk,
Gyilkost, csalót, tolvajt, mind eltisztítanánk.
Sok van köztetek is, kit a sok bölcs pali,
Bárhogy szeretne is, nem tud megrontani,
Hiába mondhatja, sátánt kell szolgálnod,
Isten tudja miért, sehogy nem hat rátok.
Magyarok Istene tán könyörül rajtunk,
Sem hogy ilyen nehéz, piszkos munkát kapjunk.
Hogy mi válogassunk melyik széna, szalma,
Pusztítsa el Isten, hogy ha úgy akarja.
Azt, hogy Magyar honban, büntetlen gyilkolhatsz,
Keresztény szüzeket bárhol elpusztíthatsz,
Azt nyomban felejtsd el, neked is van véred,
Római jog szerint megtalálunk téged.
Azonos büntetés, mint mit elkövettél,
Emberünk is van rá, képzett magyar hóhér.
És ha ilyet tettél, s bitó alatt állhatsz,
Gondolkodj el rajta, melyikünk az állat.
Az teljesen mindegy, régen ki mit mondott,
Mocskos üzelmekért békét hogyan bontott,
Helyreállítjuk a Magyar igazságot,
Gyilkosra, rablóra, húzunk sötét zsákot.
Azt hogy kibéleltél minden honi pártot,
És most hogy szarban vagy, újakat csinálod,
Jól látjuk mi azt már, akinek esze van,
Nem hiszünk már többé, hazug árulókban.
Van nekünk is egy, és ez Igaz Magyar,
Erre is szavazhat, mind, aki csak akar,
És a magyar tudja, hova kell szavazni,
Gyilkos rabló bandát, hogy lehet elűzni.
Vagyunk mi elegen, hogy ezt megtehessük,
Húsz éves rablásért, őket megbüntessük.
Igen! El kell űzni, hiába is tombol,
Messze fog kerülni, mind a hatalomból.
Korai még rajtunk kajánul röhögni,
Tetszik neked vagy sem, elmegyünk szavazni.
Kinyilvánítjuk ott, a Magyar szándékot,
Elűzzük Hazánkról a régi árnyékot.
Mikor meglátjátok, hogy él majd a Magyar,
Ha eltakarította mind, ki lopni akar,
Szorgos munkájának maga látja hasznát,
Egyformán szedi be mindenki adóját,
Akkor dühönghettek ordítva, visítva,
Régi „jó” világtok sűrűn visszasírva,
Megengedjük neked közelről láthatni,
Ezt üzenem neked, én a Magyar Anti.
