évszázados átverés

Gondolatok az emberiség, és a magyarság helyzetéről, lehetséges megoldások, a válságok megelőzéséről, felszámolásáról, az Isteni igazságosság fontosságáról. Amit a médiák elhallgatnak, tájékoztatás a körülöttünk történő dolgokról... Az ellentétek, és igazságtalanságok felszámolásáért dolgozom, együtt, minden jó szándékú emberrel. Végkifejletben győzni fogunk, győznünk kell, mint a pozsonyi csatában, mert nin cs más alternatívánk.

Friss topikok

  • Hungarica: " A mélybe csak a tested merült el,csak ő tűnt el a föld alatt ,de lényed lényege ezer felé szóró... (2014.02.16. 18:01) Sok legyet egy csapásra…
  • katolnai: Ha mindennel nem is értek egyet írásodban, de sok igazságot megfogalmaztál: kár, h pont azok nem o... (2013.11.08. 06:46) Mi bajuk a zsidóknak Horthy-val?
  • Vállalkozz: Tibi Atya mindenképpen tudja, hiszen nemrég futott el mellett nagyon meggyőző tempó fölénnyel: www... (2013.08.01. 00:53) Orbán a legnépszerűbb politikus…
  • nemhívő: ....a "jobbik" soha nem fog kormányra kerülni.... Legfőképpen azért, ...mert eszük ágában sincsen... (2012.12.01. 20:02) A be(nyalós)hódoló egységfront…
  • cgitar: Az kiabál akinek a háza ég! Kár volt magyarázkodni ! (2012.11.27. 23:15) Visít a kisebbség.

Tönkretételünk egy évbe sűrítve

2010.02.14. 11:10 | béla lászló | 1 komment

 

Több mint egy év…
 
Több mint egy év az életem.
Öröm, bánat, lángolás, szerelem
Hazámra súlyos ősz köde nehezedett,
Amikor először vettem lélegzetet.
 
Mikor már eszméltem, mindenki nevetett,
Vidám volt az ember, mert más nem lehetett.
Akkor még nem láttam, gyermek együgyűen,
Egész más a való, bábjáték kesztyűben.
 
Aztán jött hideg tél, sötét nélkülözés,
Testet-lelket ölő, fekete rettegés.
Szelet vet’tek akkor, és zsendült a vetés,
Lelkek mély bugyrában, rejtett ellenvetés.
 
Majd napfényes tavasz elverte a telet,
Sok rettegő akkor igazán nevetett.
Önfeledt mosolyunk az arcunkra fagyott,
Mikor lámpavasról bámult ránk sok halott.
 
A rettegés foka termett gyűlöletet,
Iszonyú véget ért, akit elérhetett.
Rettegett urai életnek, halálnak,
Nem leltek oly helyet, hol rá nem találnak.
 
Később, hogy idővel elcsitult a bosszú,
Igazi tavasz volt, de nem lett ez hosszú.
Szabadság mámora új lángot gyújthatott,
A naptári téllel mégsem dacolhatott.
 
Bármily hősies volt, semmit sem ért vele,
Elfújta a télnek gépfegyveres szele.
Voltak ugyan sokan, kik távolról óvták,
Végül a koppantót ők is ráfordíták.
 
Volt sok vörös foltja hóban hősi vérnek,
Sokan mutatták meg, semmitől sem félnek.
És ami aztán jő, sunyin vérfagyasztó,
Iszonyú megtorlás, embert elborzasztó.
 
 
Részben csak titokban, részben nyíltan tették,
Nemzetem hőseit halálra vetették.
Zsenge korú gyermek, férfi bátorsággal,
Évekig nézhetett szembe a halállal.
 
Mert ő hősül harcolt, és meg nem ölhették.
Ölhető koráig börtönbe vetették.
Később, hogy felnőtt lett, a siralomházba
Családját megtorlás borította gyászba.
 
Bizony szörnyű tél volt, tavasz sem törhette,
Létét egész népünk reményben rettegte.
Eltelt a tavasz is, nem nyílt színes virág,
Jeltelen sírokat lánctalpak fedik át.
 
Aztán eljött a nyár, vajh rosszabb lehet e?
Bűzös rothadást hoz éltető melege,
Szenvedett mindenki, csak a legyek híztak,
Kikre a nagyurak itt-ott koncot bíztak.
 
A tönkretett Magyar elfojtott dühével,
Szembe kellett nézzen fegyverek csövével.
Ősösztön hajtotta, bár a könnye csordult,
Óvva nemzetségét, inkább szélbe fordult.
 
Mire titokban várt, de nem is számított,
A jótékony idő rabláncot szakított.
Addigi rablói elerőtlenedtek,
Nemes szándékukról számos esküt tettek.
 
Nép, az Istenadta, ezt komolyan vette,
S az esküdözőket hatalomba tette.
De hogy épp ősz volt már, s tehette sok beste,
A nép szorgalmának termését leszedte.
 
Egyik a másikra sötét szitkot szórva,
Tette szőrős mancsát nemzeti vagyonra.
A béketűrő nép értetlenül állott,
Szívében égő tűz, lett hamvas zsarátnok.
 
 
 
 
Így tellett el az ősz, semmit meg nem hagyva,
Iszonyú kemény tél jön most a Magyarra.
Éh, és fagyhalállal sokan néznek szembe,
Saját árulói lökték e verembe.
 
Néhol pislákol még a halvány zsarátnok,
Keresi, kutatja a sok tolvaj álnok.
Hiszi, erőszakkal bárhol elolthatja,
De vak hatalmában, meg nem találhatja.
 
Csapkod jobbra, balra, csak magát égeti,
De a nemzet szívét sehol nem lelheti.
Nincs is az letéve egy vagy másik helyen,
Itt dobog az bennünk, hol van még értelem.
 
Csak a Magyar érzi e parázs melegét,
És meg is találja mellette a helyét.
Jönnek vele mások, csak úgy, mint vendégek,
Hisz a jó emberek kis helyen megférnek.
 
Melegszenek együtt, védve a parazsat,
Hazug szabadságból, ami még megmaradt.
Egyőjük sem akar a másiknak rosszat,
Csak mindazt túlélni, mit a tél még hozhat.
 
De jő már a tavasz, hatalmas szelével,
Áradó vizeknek szörnyű erejével.
Elsöpri a tűzről a hamut, s a szemetet,
Adva annak ezzel, új Phoenix életet.
 
És ha majd fellobban új szabadság lángja,
Minden honfitársnak szebb jövőt kínálva,
Iszonyatos sokan fogják azt őrizni,
Ne legyen már csapás Magyarnak születni.
 
 
Zalaszentgrót 2009. december 29.
Julosvai Daróczos Bendegúz
 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaratveres.blog.hu/api/trackback/id/tr621756742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hungarica 2010.02.15. 22:03:41

Nagyon szupi,lett ez a Blog.Ez a mai igazság,ebben a világban!További sok sikert,a Bloghoz,élethez,stb.Üdvözlöm az egész családot.Szebb Jövőt minden Magyar szívű embernek!!!Tünde
süti beállítások módosítása