Magyar csapokból Amerika folyik olcsó ivóvíz helyett.
Azt hiszem, nem vagyok egyedül.
Magyarnak születtem, akként élek, akarok élni, és akként akarok meghalni is.
Nemzeti identitásomban, és személyemben is sért, amit mostanában tapasztalok.
Mielőtt bárki félreértené, nem „fajmagyar” vagyok, aki ezért magyar, hogy ok legyen a balhéra.
Egyszerűen csak ökölbe szorul a kezem, amikor Hazám és Nemzetem szándékos pusztítását vagyok kénytelen látni és megélni.
Tudom, a pénz meghatározó. Még. De ez nem jelentheti azt, hogy akinek elegendő pénze van, az szabadon zülleszthet, tönkretehet, vagy megalázhat egy nemzetet.
Nem vagyok film esztéta, de analfabéta sem, így nem csoda, ha rosszul érintenek azok a filmek, amiben csak erőszak, bűnözés, gyilkosság, és a nyílt utcán okkal, vagy ok nélkül elkövetett hatósági erőszak, gátlástalan drogozás, vagy éppen a bedrogozott „ felsőbb” osztály önfeledt édes élete látható. Ezek a filmek természetesen amerikai gyártásúak, és jobbára Amerikáról is szólnak.
Amerikáról, a „szabadság” hazájáról. Csakhogy, ez a kép, ezelőtt nyolcvan évvel keletkezett. A szabadon gyilkolható indiánok korában, vagy az aranyláz idején, amikor a lincselés, még a népítélet elfogadott kifejeződése volt. Kicsit megváltozott a kép.
Az amerikai nép ma már nem lincsel, nem gyilkolja az indiánokat, mert már elfogytak. Az amerikai nép ma már retteg. Retteg a főnőkétől, mikor fogja kirúgni, aztán retteg a bankjától, mikor viszi el mindenét, és retteg minden más élő embertől, mikor mond róla valaki olyat, ami miatt a hatóságok azonnal, kérdés nélkül letartóztathatják. Ehhez elég egy, a hatalom által jó minőségűként nyilvántartott állampolgár. Ha mindezek szerencsés véletlen folytán nem fenyegetik, akkor retteg a házastársától, mikor történik valami közöttük, ami miatt megrágalmazhatja, vagy bepanaszolhatja, hogy az után kérdés nélkül letartóztassák. Ha kiderül, tévedtek, kegyesen elengedik. Ezt láttuk, és látjuk a filmekben, aki még meg nem elégelte az effajta kulturális környezetszennyezést.
Folyt. köv.
Az „igény” nem mentség. (kivált, ha nem is igaz)
Amikor a színvonal bírálata valahol megfogalmazódik, a pénz világában azonnal kész a válasz: erre van igény, ezt lehet eladni.
Ez egy valótlanság! Ha a Magyar közönségnek erre lenne igénye, nem zárnák be egymás után a gigászi költséggel épített, csodatechnikás mozikat. A dolog másik oldala, amit valamikor művészi felelősségként tartottak számon. Aki művésznek nevezi magát, és embertársai el is ismerik annak, az valamilyen tulajdonságával kiemelkedik a többi ember közül. Ezt régen tehetségnek hívták,
és felelősséggel is párosult. A művésznek íratlan törvények szerint, építenie kellett a közönség erkölcsét, jó példákkal jobbítani a befogadók emberségét.
Ma a tehetség, a kiemelkedésre, csekély lehetőség. Szerepét átvette a pénz.
Ezzel eltűnt a felelősség. Erre van igény.
Az így született „kulturális alkotásokat” egyedül, az amúgy is létező, külön költségvonzat nélküli tv csatornákon át, lehet lenyomni a magyarság torkán.
Persze nem mindenkién. Sokan megcsömöllöttünk (hányingert keltő undort kaptunk) már ezektől a „világklasszisoktól”.
A szerencsésebbeknek maradt három elvontabb csatorna. Kezdetben természetfilmeket, tudományos témákat tartalmaztak. Ezek jobbára hasznosak, vagy ha épp azok nem, legalább szépek voltak. Nem tartalmaztak reklámokat.
Mára ebben is gyökeres a változás. Már ezek a csatornák is tele vannak reklámmal, semmitmondó hazug filmekkel. Igaz is! Nem semmitmondó, hiszen mindegyik mond valamit. Az amerikai motorépítők, amerikai favágók, amerikai
autó felújítók, az amerikai nagy építkezések, stb. például azt, milyen kíméletlenül hajtják ki a lelkét az amerikai dolgozóknak, a teljesíthetetlen határidők trükkjével. Eközben persze végig vibrál bennük a rettegés, hogyan hullik ki a rostán, és lesz földönfutó, aki ezeknek az elvárásoknak nem akar/tud megfelelni. De van egy másik, ki nem mondott mondanivaló is: a világ, Amerikából áll, és körülötte még valamiből. Hatalmas csúsztatás.
A globalista gyarmatosítók vágyálma, hogy rajtuk kívül nincs számottevő.
Amerika kétség kívül nagy. Lakossága csúnyán megvezetett, alkalmazkodó rettegő tömeg, aki bármit megtesz poziciója megtartásáért, amikor végül mégis kirúgják, hajlandó családostól az ország másik végébe is elköltözni munkáért. A félelemkeltés és fenntartás fokozódik az amerikai haderő magasztalásával, egyedülállónak hirdetésével. Nem kell! Nyolc-tizenkétezer kilométerre senkit nem érdekel. Ők ott vannak, mi meg itt. Élnek, ahogy élnek, mi is, ahogy tudunk. Nem kívánkozunk oda, ők se kívánkozzanak ide. Hagyjanak minket békén. Nem vagyunk Irak, sem Afganisztán, sem Palesztina.
A világ nem Amerikából, és a leigázott többi világrészből áll. Ez egy rögeszme. Egy kényszerképzet, ami a valósággal soha sem lesz, még köszönő viszonyban sem. Amerika mellett azért van még Oroszország, Kína, Japán, Németország, Franciaország, a kisebb európai nemzetek, az arab világ.
A globalizáció szeretné mindezt bedarálni, de kevés hozzá. Igaz, sok kíméletlen, gyilkos háborút folytat egyedül a világban, de értelmetlenül öl, és hal. A saját népe fogja megunni, és kihúzni a talajt a lába alól. Akkor végre béke lesz.
Most még irdatlan ereje van. Most mi Magyarok vagyunk a soron. Benne vagyunk a darálóban, de még kapaszkodunk a tölcsér szélébe, és hiába tuszkolnak lefelé. A cipőnket már elkapta, le is húzta a lábunkról,ki is rakták a Dunapartra mementónak, de ha mindnyájan akarjuk, kimászhatunk a tölcsérből, és mezítláb is csak Magyarok leszünk. Mi tudjuk. Elég egy kis darab acél a kerekek közé, ami megállítja a gépezetet, de annak acélnak kell lennie, mert a vajat kilapítja a rendszer. A Magyarság tud acél lenni, ha kell, de ehhez Magyarnak kell maradnunk. Ha akarunk.
Béla László
