Megdöbbenve tapasztaltam, hogy az „élet menete”, nevével ellentétben a halál menetévé akar előlépni.
Állunk elébe!
Az a nyilvánvaló agresszív nemzetellenes fenyegetés, ami abban csúcsosodott ki, hogy Magyarország a világ egyetlen helye, ahol egy betolakodó agresszornak joga van megmutatni az erejét, rám, és szerintem a Magyar nemzetre egyaránt hatástalan.
Először azért, mert mindannyian tudjuk, hogy a vádak, amellyel nemzetünket mocskolnák, hazugok és nem felelnek meg a magyarországi történéseknek.
Tudjuk, hogy Horthy parancsára, a magyar hadsereg alakulatai karhatalommal védelmezték a mocskolódókat, és akadályozták meg tömeges elhurcolásukat.
Ellentétben azokkal a Német származású családokkal, akiket a háborút követően, az akkori hatalom, minden vagyonuk hátrahagyásával, szó szerint kidobott az országból. És ez a hatalom, ugyanaz a hatalom, aki most mocskot szór ránk. Lerázzuk!
Másodszor, mert a Magyar, nem gyáva, de ettől még barátságos, békeszerető, befogadó, és toleráns nemzet, ahogyan azt a történelmünk egyértelműen be is mutatja.
Harmadszor, mert erősek vagyunk. Meg tudtuk állítani a tatárokat, noha hatalmas áldozatok árán. Meg tudtuk védeni Európát, az Ozmán-Török veszedelemtől. A Magyar, elvitathatatlan ősi hazája védelmében, oroszlánként képes harcolni, és kamikázeként képes meghalni, ha ez a sorsa. Nevetséges lenne, ha egy ilyen maroknyi agresszort, a lábunk nagyujjával el nem taposnánk, ha rászolgál. Mi senkire sem haragszunk, senkit sem bántunk/bántottunk, de az agressziót nem tűrjük. Amikor a Szovjet/Orosz hatalom, iszonyú kölcsönös vesztességekkel lerohanta Magyarországot, ezt nyíltan, túlereje biztos tudatában,
és sok más szövetséges támogatásával tette. Bár akkor teljhatalomra tett szert, negyven év alatt, mégsem vitt véghez olyan pusztítást, mint a magát magyarnak álcázó, közben hazaáruló, belülről pusztító, most pedig a nemzetet nyíltan megfenyegető horda, húsz év alatt.
Ennek ellenére, a Magyarság, 56-ban fegyverrel is szembeszállt, az akkor világhatalmat jelentő elnyomóval, és napok alatt felszámolta a hatalmát.
Ami utána következett, az már egy másik történet, és éppen a most fenyegetőzők árulása révén történhetett meg. Nem felejtünk, de nem vagyunk bosszúállók.
A bosszú Istené! Meglesz!!
Ez a brancs, a mi felhatalmazásunk alapján mészárol bennünket. Sokan közülünk nem látták, és jóhiszeműen támogatták. Mára kinyílt a magyarok szeme, meg a bicska a zsebükben. Már látnak, de nem veszik elő a bicskát.
Mi nem megyünk el önszántunkból a hazánkból harcolni, de aki ide jön, és harcolni akar, az megismerheti a Magyar Virtust. Régi Magyar szokás szerint, a Kárpátok hágóin kergetjük ki, de ott megállunk. Onnan vicsorgunk még egy kicsit, hogy eszébe ne jusson visszafordulni, ismét ránk támadni, mert épp csontja nem marad.
Erre most nincs szükség. Az üres fenyegetés, noha gusztustalan, de csak kacsalocsogás. A sok ingyenélő, a mi felhatalmazásunkból, és a mi pénzünkért tépi a száját feleslegesen.
Nem lesz több felhatalmazás!
Felébredtünk. Lesz ezek számára elegendő cella, eddigi segítőiknek elegendő állás. Járművezetőkre, jó iparosokra, szerény, ügyes kiskereskedőkre, nagy szükség lesz ebben a hazában. Ezeken a posztokon, ártani keveset tudnak, de hibáikért a felelősséget azonnal vállalni kell. Meg lesz a helyük a szebb Magyar jövőben.
Béla László
