Kritika GlobálTV főművéről.
Nem szoktam sorozatokat,
Legyőzve tiltakozó önvédelmi reakcióimat, megnéztem belőle két epizódot.
(mert-hogy, ezt így, tömörített formában nyomják)
Elég is volt ahhoz, hogy kialakuljon a saját véleményem.
Noha a szerzőkről, alkotókról, azok személyéről, bármiféle hovatartozásukról, nincs információm, így ismeretlenül is, csak a legnagyobb elismerés hangján írhatok munkásságukról.
A színészi alakítások kiválóak. Teljesen, és hitelesen hozzák a figurákat.
A történet, amennyire a hozzám érkező információk, és két rész alapján eldönthető, változatos, fordulatos, és naprakész.
A legjobbak mégis a karakterek. Egy-egy figura, tökéletes rajzolatot ad, a mögötte munkáló gondolatvilágról, az adott ember társadalmi értékéről és megbecsüléséről. A köztesen elejtett szavak, mint shopingolás, adják, az igazi ízét, és zamatát a történetnek. Egy szó, mint száz, a cél érdekében, tökéletesen megformált alkotást láthattam.
Hiába! A tehetség a sz..ból is kibújik.
Csak a cél! A cél! A cél, amiért megnyilvánul, az nem kéne Magyarországon.
Nem kéne ezt a nemzetet, ilyen sötét eszközökkel is, pusztítani. Nem csodálom, ha a Jobbik, még az ilyen műhelynek is, sóval szórná fel a helyét.
Most páran meglepetten kérdezik, mi a …. bajom van?
Csak azok kedvéért, akik szűkre szabott idejük, kevésbé filozofikus gondolkodásuk okán, nem veszik észre, az ilyen apróságokat, megemlítenék néhányat. Noha az iskolában engem is másra tanítottak, ami nem a tanáraim bűne, a művészetek célja, az élmény, szórakozás nyújtásán túl, a közerkölcs nemesítése. Az emberek megérintése, mindennapos gondjaik közepette, valami felemelő, reményt, és erkölcsi tartást adó gondolattal.
Esetenként egy-egy olyan karakter példájával, aki nehéz helyzetéből, bárki más sérelme nélkül, becsületes munkával küzdi ki magát.
Ez a befogadónak irányt, és reményt ad. Irányt, a becsületesség felé, hiszen másnak is így sikerült, és reményt, mert lehetséges, és csakis így lehetséges.
Ha az irónia eszközével szeretnék építeni, megrajzolok egy negatív karaktert, de egy pozitív környezetbe, hogy jelenléte groteszk, és elutasított legyen.
Az a társadalom keresztmetszet, amit ez a díszmű megrajzol, a nyílt rombolást, a leplezetlen pusztítást szolgálja.
Miért is?
Mert ebben a történetben, csaknem minden szereplő, az erkölcsi fertőnek, az egymást pusztító szándéknak, a másik ember gyűlöletének, legmélyebb mocsarában elsüllyedve, a dágvány fenekén gázol. Az a néhány karakter, aki nem, a kontraszt miatt kell. A becsületes mérnök, a balek, akire mindenki legyint. Életútjában, a középszerűség, és érdektelenség megtestesítője.
Vele bármit meg lehet tenni, mindenre rábólint, következmény nincs.
A jobb sorsra érdemes ügyvédnő, aki fellép a gonoszság ellen, a szélmalomharcos. A gonoszság általános, és elpusztíthatatlan.
Mit fog ebből a szemlélő?
Ha egy fokkal jobb, a legszemetebbnél, akkor ő már egy rendes ember.
Becsületes nem lehet, mert az balek.
Az aljasság ellen nem harcolhat, mert az értelmetlen.
Ezek , együtt, és egyenként is súlyos hazugságok. Fajtában is csak egyet ismerek a világban, aki a negatív hősök gondolkodása, és életvitele szerint, lenne képes élni.
A magyarság, bár sokan, sokat tesznek érte, soha nem lesz ilyen.
Na és az elejtett szavak rejtett mondanivalója!?
A shopingolásnak nincs magyar megfelelője. Ezért is használják eredetiben.
Ha mégis elkerülhetetlen, akkor vásárlásként fordítják, de ez egészen mást jelent. A vásárláshoz közvetlenül tartozik a cselekvés tárgya: mit?
Természetesen azt, amire szükségem van.
A shopingolás, az elmebeteg fogyasztói társadalom szüleménye, úgy cselekvésben, mint szóalkotásban egyaránt. Egy olyan értelmetlen emberi cselekvést jelöl, amikor valaki azért járja be a várost, hogy elköltse a pénzét, amiért keményen megdolgozott, és megvegyen érte mindent, amire semmi szüksége. Még jobb, ha közben olyat lát meg, amire nincs elég pénze. Megveszi hitelbe, és máris fizet a bankoknak. Fontos még a dologban, hogy mindazt, amit összeshopingolt, maximum egy hónapon belül, kidobja szemétnek. Nem is sorolom tovább. Ez az elmebaj, ugyan, egy ideig, divatból fertőzött nálunk is, de a Magyar elme, hamar átlátja az ilyet. Ez mára hazánkban a dörgölőző, majmoló, túlfizetett, sznob, ránk erőszakolt „celebek”őrületévé fejlődött vissza. Néha ugyan hallani, ahogy egy-egy barátnő az utca túloldaláról kiabálja át barátnőjének, jó messziről, hogy minél többen hallják: „megyek egy kicsit shopingolni”.
Ha fel is kapom a fejemet, nem nevetem ki. Megpróbálom eldönteni, vajon magyar, vagy más fajta, de akár ilyen, akár olyan, valójában sajnálom.
Azt hiszem, nem csak én.
Béla László
