Hús a nyereg alatt.

  Még mindig vannak emberek, akik műveltnek tartják magukat, ennek ellenére beszélnek arról, hogy a magyarok, időszámításunk kezdetei körül, nyereg alatt puhították, az ételnek szánt húst.

    Erről beszélni, vagy súlyos történelmi, és állategészségügyi ismeretekben lévő hiányosság, vagy  gusztustalan, lejárató szándék. Mindkettővel lehet találkozni, de olyan is van, aki mindezt önhibáján kívül teszi. Sajnálatos tény, hogy miután István király eltűntette a magyar őskultúra minden emlékét, megtiltotta az általánosan ismert rovás használatát, rákényszerítette a magyarságra a nyugatról erőszakosan terjeszkedő vallást, és kultúrát, Mária Terézia kezdte meg először, a magyarság oktatására, iskolahálózat szervezését, az ismereteknek, ősi módon való, természetesen általánossá váló terjedését megakadályozandó.

  Sajnos, szándékai semmiben sem különböztek, István király szándékától.

Amíg korábban a magyarság, alulról építkező, a nemzet törzseire támaszkodó, elsődlegesen mellérendelt demokráciában élt, soha egyetlen népet sem kezelt alárendeltnek, soha nem várta el, de el sem tűrte a szolgaságot, István király, és számos utódja, különösen Mária Terézia, hű alattvalókat akart képezni a magyarságból. Ezért szervezett iskolákat, és hogy legyen mit oktatni, ezért született a honfoglalás mese, a nyereg alatt puhított hús, és a többi szégyenletes hazugság.

    Sajnálatos, és a magyarság végtelen toleranciáját tükrözi, hogy mind a mai napig eltűrjük, hogy gyermekeinket, finnugor hazugságokkal, Urali barlanglakásokkal,  nyereg alatt puhított húsokkal, és hasonlókkal dezinformálják.

    Elképesztő, hogy a magyarok eredetéről, ókori történelméről, valódi információk,egyáltalán nem szerepelnek, az iskolai tananyagban. Szó sem esik, Attila sikeres hadviseléséről, a terjeszkedő római birodalom megállításáról, az egy Istenhiten alapuló, szigorú erkölcsű, ősi magyar vallásról. Mélyen hallgatnak a fanfárok, az Árpád halálához vezető egyesült európai támadásról, és annak, a pozsonyi csatában történő példás visszaveréséről. Nem oktatják, az ősmagyar közigazgatás felépítését, a gyepük szerepét, és általában semmit, ami a magyarság békeszerető, kultúrateremtő, szereteten és egymás kölcsönös megbecsülésén alapuló társadalmi berendezkedését bemutatná a fiatalok számára. Jobb híján nekünk, magyar édesanyáknak, és édesapáknak a feladata, hogy ezekben a kérdésekben tájékozódjunk, fiainkat és lányainkat megismertessük a valósággal, mert ellenfeleink, egyetlen lehetőséget sem hagynak ki, ahol a magyarokat gyalázni lehet. Többszáz év alatt, sikerült a nemzeti büszkeségünket odáig süllyeszteni,hogy még ma is, szép számmal ülnek a Magyar Országgyűlésbe olyanok, akik tevőlegesen támogatták, vagy maguk is végezték a nemzet gazdasági tönkretételét, és mi szavaztuk be őket. Nemzeti büszkeség nélkül, soha sem lesz Magyar egység. A nemzeti büszkeség az, ami soha nem fordít senki ellen, de egymás felé fordíthat bennünket. Legyőzheti azt a szégyenletes hazugságot, amit több száz éve, olyan erővel próbálnak belénk sulykolni, hogy lassan már el is hisszük.

Sajnos, aki elhiszi, akként is kezd viselkedni. Így válhat a rágalom, valósággá.

Mi ez a rágalom? Az, hogy a magyar legveszélyesebb ellensége a másik magyar.

   Ez  részben sem igaz. A Magyar ember, mint ősi intelligenciát hordozó, támasznak, szövetségesnek jelentős, ellenségnek veszélyes, ez tény.

Csak-hogy, mi nem vagyunk egymás ellenségei. Rég próbálgatják belénk ültetni a kíméletlen önzést, a gerinctelen köpönyegforgatást, a valódi emberi értékek helyett, a pénzalapú értékítéletet, tőlünk ez idegen. Ez egy más faj sajátja, és nem kívánjuk elvenni tőle. Hiába törik össze magukat minden téren. Lehetek én koldus szegény, ha soha sem loptam, nem árultam el embertársaimat, különb embernek érzem magamat annál, aki másokat tönkretéve, milliárdokat lopott össze magának. Inkább haljak éhen, tiszta lelkiismerettel. Hiába teszik elém a mocskos példáikat, hiába szeretnék, hogy olyanok legyünk, mint az ő általuk állított példák. Nekem ma is felfordul a gyomrom, olyan ember láttán, aki megvádolja embertársát, akit a barátjának tart, csak azért, hogy a saját piti érdekei szerint alakítsa a történéseket. Ilyen közöttünk ma sincs, vagy ha van, az fajtiszta és nem magyar. Érdekes a magyar marker. A világ egyik legelterjedtebb markere (genetikai bélyege) Erős, megtörhetetlen, és önmegvalósító. Hallottam olyan kutatásról, amelyik generációkon átívelve vizsgálta a viselkedését. Érdekes módon, ha más markerrel találkozik, 3-4 generáció után elnyomja a másik markert, és az adott ember már ugyanolyan magyarrá válik, mint az őslakosság leszármazottai. Elmagyarosodik. Van egy másik, hasonlóan erős marker, annál a fajnál, aki folyton hadakozik, intrikával uszít egymásnak embereket/népeket, és senkivel nem képes keveredni. Ha ez találkozik egy más markerrel, ugyanúgy elnyomja, és meghatározóvá válik a vérvonalban.

Figyelemre méltó eset, ha a magyar marker kerül össze, ezzel a másik erős markerrel. Néhány generáción át, súlyos elváltozásokat produkálnak. Örökletes betegségeket figyeltek meg addig, ameddig a markerek meg nem harcolnak egymással. Végül, vagy egyértelműen magyarrá, vagy egyértelműen mássá válik a vérvonal, és a betegségek ekkor tűnnek el. Nem vagyok biokémikus. A kórélettan áll hozzám közelebb, de vannak barátaim ezen a területen is. Aki konkrét kutatások eredményeire kíváncsi, nézzen utána, ahogyan én is szoktam.

   Húú!

Nagyon elkalandoztam. Bocs!

    Visszatérve a magyar őstörténelemre, a nyereg alatt puhított baromságra.

Hogy az ősmagyarok, a hosszabb úton, a lovak, nyereg által feltört háta, és a nyereg közé, marhahús szeletet raktak, ez eddig tény. A hazugság ott van, amiért tették, és/vagy amit ezzel kapcsolatban kitaláltak a gyalázkodók.

A marhahús szelet, finoman illeszti a ló hátához a nyerget, megelőzi a kezdeti stádiumban lévő feltörés kialakulását, jó hatással van a már kialakult baj gyógyulására, tehát egészségügyi oka van/volt.

Nehéz elképzelni, hogy az a nép, aki a hosszabb utjaira tarhonyával kevert levesport (instant leves) vitt magával a tarisznyájában, arra fanyalodott volna, hogy a ló verejtékében áztatott, lassan már büdösödő húst, ennivalónak tekintse.

Ilyet csak az képzel és híresztel, aki maga nem volt képes rájönni a tápláló és gusztusos ételek hosszú konzerválásának technológiájára. A magyar asszonyok, több ezer évvel ezelőtt rájöttek, és szittya férjeiket, jóféle elemózsiával tarisznyálták fel, egy hosszabbvadászatra, vagy hadjáratra. Ez egyszerű okból, a nyereg alatt puhított hús, legfeljebb a harcosokat kísérő ebek tápláléka lehetett, és semmiképpen sem a magyar harcosoké.

   Talán ennyit, az irányunkban megnyilvánuló szándékról, amit észre kell vennünk, és ki kell védenünk ártalmait. Meg kell ismertetni ifjainkat a valósággal, hogy emelt fővel járhassanak a világban, és ne legyenek olyan kiszolgáltatottak, mint apáik, nagyapáik. Legyenek egyenesek, gerincesek,

büszkék és eredményesek, mint szépapáik, és azok ősei.

Béla lászló