Korábban írtam, hogy a mai világunk, perspektívájának végére ért.
Megsemmisülését, illetve gyökeres átalakulását, a pénz kudarca hozza meg.
Ez a feltevés, az idő, és az események előrehaladásával egyre, nyilvánvalóbb, és a világ minden embere, családja, nemzete, és állama számára, egyre megkerülhetetlenebb valóságként jelenik meg.
Mitől is áll be, ez a nyilvánvaló, és elkerülhetetlen kudarc?
Az áruhiánytól. A pénz, hosszú idő óta, áruként lép fel a világ piacain.
További pénzekért, kamatokért árulja magát, de az utóbbi száz évben, megengedhetetlenül prostituálódott. Túl, a kamatokon, az üzleti életben, hihetetlen mértékű korrupciót hívott életre, és tart fent. Elképesztő, hogy valamit a háromszorosáért szerezzünk meg annak, mint amennyiért tisztességesen megszerezhető. Sok iparágban, üzleti körökben, ez már olyan természetességgel működik, hogy meg sem ütköznek rajta. Kéz kezet mos! Én adok, egy irreálisan magas árajánlatot, te a döntés gazdája, ezt elfogadod, én ezért visszajuttatok neked X százalékot, és így korrekt a bussines.
Míg a lefizetők általában tisztességtelen iparvállalatok, a lefizetettek, leginkább közmegbízottak. Simán, szemrebbenés nélkül, figyelmen kívül hagyják, megbízóik (választóik) érdekeit és akaratát. Eladják magukat a pillanatnyi munkátlan jólétért. Ha néha, ritkán, valamelyik „megdől” (ez benne van a pakliban) nem egyszer azzal védekezik, miért pont ő?! Hisz mindenki ezt csinálja. Hát nem! Nem mindenki, csak az emberiség erkölcsi üledéke. Rengeteg tisztességes embert ismerek, akit nem lehet megvenni. Csakhogy amíg ezek az emberek korábban mindenütt előfordultak, ma a pénz hatalmának világában, sajnos a perifériára szorultak. Akár, csak nyolcvan, száz évvel ezelőtt, egy falusi jegyzőnek olyan tekintélye volt, amilyenről ma egy miniszterelnök sem álmodhat.
Miért?
Mert ez a jegyző, mindenkivel szemben szigorú, és igazságos volt, de ezt a magatartását önmagán kezdte. Korábban a közhatalom nem a lopás forrása volt, hanem a megbecsülésé, és megtiszteltetésé. Ha valakit közfeladattal bízott meg a nép, az átérezte ennek a felelősségét, és az szerint élt. Abban a nép is biztos lehetett, hogy választott tisztségviselője, egy garast el nem vett volna a rábízott pénzből. Ez így is volt. Ebből táplálkozott a respekt. Meg abból, hogy ha véletlenül egy közhivatalnok, valami nehéz élethelyzet, vagy káros szenvedély miatt, mégis a közpénzhez nyúlt, lelepleződött, vagy annak elkerülhetetlen veszélye fenyegette, akkor nem a képébe röhögött a választóinak, - na és –
hanem szerzett egy pisztolyt, és mielőtt megalázhatták volna jogos váddal, főbe lőtte magát.
Most sokan gondolhatnák, hogy idilli képet festenék a becsületről, meg hogy irigyelném bárkitől a könnyebb életet. Nem erről van szó. Ebben a kérdésben döntő, a hosszútávon kialakuló hatás, ami miatt, ez a pénzvilág, szükségszerűen meg kell, semmisüljön. Mielőtt ezt megtenné, mindenkit megpróbál, -nem kevés sikerrel – nyomorba dönteni. Ez gyorsult fel az utóbbi évtizedekben, az egész világban, benne Magyarországon is, és ez az, ami kinyitja az emberiség szemét a dolgok látására. Amerikából, már harminc évvel ez előtt, lehetett olyanról hallani, hogy ha egy tervező asztal mellett güriző mérnök, ellenérzéseket táplált a pajeszlóbáló semmittevővel szemben, mert az, az ő munkájából, hozzá viszonyítva király módon élt, akkor elküldték pszichiáterhez. Persze, hogy az agyturkász a másik oldalon állt, hiszen onnan élt. Ha a szerencsétlen beutalt, nem tudta elrejteni érzéseit, és a doki kitúrta, hogy igenis utálja a gazdag élősködőket, mert őt magát, indokolatlanul, a létezés alsó szintjére szorítják, no akkor a delikvenst, nagyon hamar kirúgták a munkahelyéről, felmondták a hitelét, és szó szerint éhhalálra ítélték. Ez a gyakorlat azóta csak terjed, és nem csökken. Az emberek hamar megtanulták, és alkalmazkodtak. Azon kevés önkínzó kivételével, aki imádja, ha kibánnak vele, mindenki más hazudja, hogy él hal a lehúzóiért. Ez a kényszerített hazugságra épülő világ van most összeomlóban. Rég folyik ez a huzavona, és minél tovább tart, annál magasabbra épül a hazugságvár, és annál nagyobbat zuhan, és annál több embert temet el, minél később dől be.
Már a reneszánsz korban is be kellett volna szűntetni az építését, de akkoriban nem a népek, csak az uralkodók (Szép Fülöp francia király) próbálkoztak meg ezzel. Később, mint egy tűzmadár, ez a létforma, mégis mindig újjáteremtette magát, mert a becsületes többség, nem szívesen konfrontálódik, látszólag jelentéktelen dolgok miatt.
Nem jelentéktelen.
Neves közgazdászok és történészek mutatták már ki számtalan publikációban, mit hordoz magában a pénzhatalom, a kamat, és árfolyam spekuláció.
Ennek révén keletkezik olyan pénz, ami mögött nincsen munka, pontosabban, értékteremtő tevékenység. Az, hogy egy bank, naphosszat gyártja a szerződéseket, vagy egy bróker, szüntelenül keresi, kit hogyan tud megvezetni,
csak a meglévő készleteket csökkenti. Ez a „munka” értéket nem teremt. Ha ezért pénzt adnak, az viszont csökkenti annak a pénznek az értékét, amit munkáért fizettek ki. Ez lopás! Lopás mindenkitől, aki termel, szolgáltat, vagy alkot, mások hasznára, vagy gyönyörűségére.
Ezért dől be minduntalan ez a rend. Az újkori történelemben, már számtalanszor mentették meg kisebb-nagyobb háborúkkal, de már az emberiség, az átlagember is, át lát a szitájukon. Senki nem kívánkozik a vágóhídra a lopott pénzükért. Ezért kell ennek a globalista tolvajlásnak véget vetni, és ezt most nem uralkodók, de maguk a népek, az emberiség fogja megszűntetni.
Nehéz kiválogatni azt a három milliárd embert a világban, akit a globalizmus szükségesnek, és elégségesnek tart, saját gondtalan életének fenntartásához.
Ez a jelenlegi emberiség fele.
Minden második ember felesleges?
Nehéz lenne kiválogatni, melyik menjen, és melyik maradjon.
Sokkal könnyebb kiválogatni azt a néhány milliót, aki így kezelné, vágóállatnak tekintené, az emberiség felét.
Aránytalanok az erőviszonyok. Ki lehet robbantani egy új háborút, de az emberiség már tanult. Ennek az új háborúnak, ha nem az első, de a második áldozatai bizonyosan azok lesznek, akik a tolvajlás fenntartása érdekében kirobbantanák. Emberek mindenütt vannak, élnek és gondolkodnak. Nem marad hely olyanok számára a földön, akik az életükre törtek.
NEM KELL ÚJABB HÁBORÚ
Nincs az, az érdek, amivel meg lehetne magyarázni. Nincs olyan buta nép, aki elhinné, az ilyen magyarázatot. Ez mára ténnyé vált.
Jobb, ha a világ, békében felszámolja a pénz hatalmát, és megteremti a munka, és becsület világát, amiben minden embernek helye lehet, akit Isten ide rendelt erre a gyönyörű, gazdag bolygóra.
Béla László
