A fellendülés lehetőségei.
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Petőfi Sándor „Nemzeti Dal”
Ma nem karddal, rézágyúval, és hősiességgel, de ésszel, szeretettel, és Magyar egységgel tudjuk kivívni, elrabolt szabadságunkat. Ez legalább olyan nehéz, ha nem nehezebb, mint a vérrel, vassal történő harc.
Azért nagyon nehéz, mert ez egy kétfrontos háború. Egy oldalról, harcolni kell, az idegen gyarmatosító érdekekkel, a magyarellenes politikával, a népnyomorító belső hatalommal, de más oldalról, -és ez a nehezebb- harcolnunk kell önmagunkkal. Harcolnunk kell azért, hogy magyar akaratból hatalmat szerezve, senki ne gondolhassa azt, hogy más, becsületes magyarokat, bűnöző módjára üldözhessen, politikai fogolyként bebörtönözhessen, öltözködéséért, nemzeti hovatartozásának kifejezéséért, bármilyen módon megkülönböztessen.
Ez a harc, ha mégoly eredményes lesz is, önmagában, közvetlen hatása tekintetében, nem emel a magyarság életszínvonalán, de mégis!!!
Képes megteremteni egy nemzeti egységet. Képes megszüntetni egy évezredes megosztottságot. Képes létrehozni egy sziklaszilárd, megbonthatatlan nemzeti frontot, amely senki ellen nem irányul. Ez a front, a Magyar túlélés frontja kell, hogy legyen. A Vajki megosztottság, sokak szerint a nemzet túlélését garantálta, a maga idejében, de a történelmi tanúságok szerint, épp ellenkezőleg, a nemzet hanyatlását, történelmi mélyrepülését eredményezte, aminek végkifejletében, ma a tényleges kiirtás szélére kerültünk. Elég néhány történelmi mérföldkő tanúságát tudomásul vennünk, hogy átlássuk ennek megdönthetetlen igazságát.
Attila gigászi hun birodalmát, amelynek Róma is adófizetője volt, a jellemző aljas módszerrel, Attila meggyilkolásával, (megmérgezésével, és nem nyilt harcban való megölésével) sikerült megrendíteni. Ennek örökéül maradt ránk, a kárpátmedencei erős, egységes, egy Isten hívő magyar állam. Ez, az alulról szerveződő, megalapozott hatalmat jelentő, erősen szakrális (Isteni) alapokon álló egységes magyarság, minden támadással szemben képes volt megvédeni magát. Legfényesebb bizonyítéka ennek, a 907-ben ránk támadó, német római
(értsd ma:egyesített európai) hadsereg megsemmisítő szétverése, a felvonulási, és menekülési útvonaluk elfoglalása. A már akkor is gyarmatosítási szándékkal élő hatalom, aki 70 óta próbálkozik világuralmi törekvésekkel, kénytelen volt szembenézni a ténnyel, a magyarok a kárpátmedencében, Isten bevehetetlen bástyájaként védik a világot, a gonoszság világméretű elterjedésétől.
Hozzájuk méltóan, a katonai kudarc után, új stratégiát keresve, Vajkot környékezték meg, a magyarságot szakrális hitében, egységében, megtámadva.
Megkörnyékezték azzal az ígérettel, hogy Isten kegyelméből uralkodó apostoli királyt, abszolút uralkodót faragnak belőle, Géza fejedelem utódaként már kijelölt Koppány helyett, ha,
-feleségül veszi Gizella hercegnőt,
-szétveri a szakrális magyar vallást
-zsidókeresztény hitre téríti a magyarokat
-lemond Róma adójáról, helyette hajlandó Rómának adót fizetni.
„csak ennyit” kértek Vajktól, cserében azt ígérték, hogy a magyarság, ezek teljesítése esetén, örökkön örökké, békében és háborítatlanul élhet a kárpáthazában. Vajk, még hitt a mesékben. Miután 1000.ben megkoronázták, megölette Koppányt, kivégeztette a táltosokat, igriceket, betiltotta a mindenki által használt rovást, ezzel analfabétává téve a nemzetét, nagy részben eltörölve annak múltját, erővel rákényszerítette a kereszténységet, István királyként kellett rádöbbenie, hogy az örökkön örökké ígéret, a nyugat részéről, mindössze 1051.ig tartott. Amikor a magyarságot már legyengített, ellenállásra képtelen, szétzüllesztett nemzetnek hitték, (most sem az) 1051-ben, Még István uralkodása alatt, súlyosan megtámadták.
István, sem nemzet, sem hazaáruló nem lévén, megvédte hazáját, és nemzetét.
A körülmények alakulásának és saját kiváló stratégiájának köszönhetően, ismét magyaros leckét adva, semmisítette meg a támadó haderőt, a vértesi csatában.
A magyarságra fogukat fenő hatalmak azonban, nem adták, és soha sem adják fel. István tévedése okán ránk szakadó megosztottság, oda vezetett, hogy később, képtelenné váltunk magunkat megvédeni, a tatárokkal szemben.
Ugyanez a megosztottság volt meghatározó a mohácsi vészben (1526) a későbbi szabadságharcokban, 1848-ban, Trianoni lefejezésünkben, a II világháborúban, de még 1989-ben, a teljes kifosztás megalapozásánál is.
Nem véletlenül alakult Sopron, Balassagyarmat, vagy Erdélyország helyzete és hovatartozása. Ameddig előbbieket a hazaszeretet, és bátor kiállás megőrizte a hazának, addig utóbbit, sok mással együtt, a bizonytalanság, a széthúzás, fájdalmasan kitépte az ország testéből.
De ez a múlt. A jövő!, amit építenünk kell. Véget kell vetnünk a széthúzásnak.
Hiába sulykolják belénk kívülről ezer éve, nem lehetünk egymás farkasai.
A beszivárgó, és belülről bomlasztó erők harcmodorát is megismertük. Képesek vagyunk védekezni, ha nem azon harcolunk, ki fogja pénzért, hívebben kiszolgálni a nemzetpusztító törekvéseket.
Fel kell éleszteni a falvainkat, a szeretettel egymáshoz viszonyuló magyar közösségeinket. Le kell vetkőznünk a hamis értékrendet. Rá kell döbbennünk, nem –az esetleg mások kirablásából származó pénz- az érték, hanem az emberi szeretet, tudás, szorgalom és odaadás.
Életre kell hívni a magyar kreativitást, le kell rázni a pénz korlátait, és megújul a nemzet. Ismét fényes csillagként ragyog fel Európa egén, és örökre véget vet, minden gyarmatosítási törekvésnek. Ki kell használnunk, azt az Isteni oltalmat, ami ezer esztendőn át, ezekben a súlyos viharokban is megőrzött bennünket.
Ezt várja tőlünk, a Magyarok Istene, és a világ tisztességesebb fele.
Béla László.
