A jó indulat is képes ölni!
Soha sem hittem volna, de bebizonyította magát, ez a képtelen állítás.
Látván az ország súlyos, és egyre nehezedő helyzetét, elgondolkodtam, mi baj lehet a magyarsággal, hogy ilyen nehéz helyzetbe került.
Felmerült, hogy talán lusta?
Tény, hogy van az országban lusta is, de az nem magyar. (fajta, csak polgár)1
Talán tolvaj, csaló, vagy uzsorás?
Olyan is van, de az sem magyar1. Mindezek elenyésző számban vannak (még) a magyarság soraiban.
De akkor mi a baj?
A jó indulat. A pacifista gondolkodás. A békesség szeretete. A másik ember tisztelete. Ezek a tulajdonságok önmagukban nem ártalmasak. Ártalmassá akkor válnak, ha olyan emberek felé is megnyilvánulnak, akik inkább érdemelnének vasvillát, mint evőeszközt.
Amikor még, a magyarság jól élt, a kétharmada tanyákon élt, dolgozott és haladt abban, amiben akart. Évezredes tudással és bölcsességgel tette a dolgát.
Ha a tehén a háta mögé, a szalmára tette az anyagot, a materialisták istenét,
a magyar, villára vette, és szalmástól kidobta a dombra, ahol gyűjtötte. Tudta, hogy érték. De azt is tudta, hogy csak akkor érték, ha beszántja a földbe, és elég mélyre kerül. Amelyik darab anyag a felszínre kerül, kiégeti a körülötte lévő kultúrát. Azt is tudta a magyar, hogy ha a macskát ellepték az élősdiek, bekente petróleummal, és az élősdiek hanyatt homlok menekültek. Igaz, a macska büdös volt, de megmenekült. Nem szívták a vérét. Ez az egyszerű tudás elég volt az élethez.
Aztán jött a „szabadság”. Szovjet fegyverek hátán, ömlött az országba az anyag. Az is, amit korábban exportáltunk, meg más is. Egyre több volt az anyag, és egyre kevesebb, aki beszántsa. Végül, új országra ébredtünk. Az anyag beterítette az országot, senki nem szántotta be, ezért semmi nem termett már a földeken. Hiába! Ha az anyag a felszínre kerül, mindent kipusztít. A pusztulat láttán, jöttek az élősdiek. Mentek máshova is. A szovjet területeket már leszívták, így azok hazamentek. Nálunk fölül maradt, a beszántatlan anyag, így könnyedén leptek el bennünket is. Beszánthattuk volna, az élősdiekkel együtt, de büdös az anyag, ha piszkálják, meg hát, nem akartuk megsérteni az érzékenységét sem.
Hagytuk, hogy fölül maradjon, most aztán bűzlik is, élősdiekkel is tele, és most sincs, aki beszántsa. Hiába könyörgünk, hogy menjen a helyére, magától nem megy, és minden kiég az országban. Talán a rossz ekénk az oka. A jobbik ekénkkel, beszánthattuk volna, de kevesen húztuk, nem sokra mentünk vele.
Így aztán nincsen konfrontáció, csak békés döglődés, árverezés, éhezés, megalázás, meg reklám, „mert megérdemlem”.
Elő kell már venni azt a régi qrva nagy ekét, elé fogni a sztalinyec traktort, és olyan mélyre beszántani az anyagot, hogy a gyökerek, csak akkor érjék el, amikor már erős a növényzet. Akkor újra lesz kaja, nem lesz tetű, és anyag is csak annyi, amit könnyedén beszántunk úgy, ahogy keletkezik.
A magyarság még tudja a régi módit, és nem kell félteni az anyag érzékenységét. Régóta trudjuk, hogy az anyag felett, a szellem uralkodik.
Ha ez nem így van, akkor nincs a helyén, és helyre kell tenni.
Béla László
