Kétségtelen tény!
A tűzoltók, rendőrök, közalkalmazott karhatalmi erők tüntetésén elégettek egy fehér rongyot, ami a rá festett kék Dávid csillag okán, akár izraeli zászlónak is tűnhetett. Ezt, Izrael párti körök, azonnal az állam megsértésének ítélték, és azon nyomban kézrekerítették, és eljárás alá vonták az elkövetőt.
Mindez tegnap, Magyarországon, Budapesten történt. Több ezer ember jelenlétében, és senki sem tiltakozott, ott és akkor. (próbálta volna meg)
Vajon miért?
Mert betelt a pohár. Magyarországon olyan méreteket öltött, a hatalom kikönyöklése a magyarok kezéből, hogy már semmilyen jogi akadályt nem gördíthetünk a kettős mérce, a törvénytelen elbánás, a jogtalan meghurcolás útjába. A magyar nép elégedetlenségét, Izraellel szembeni egyre egységesedő elutasítását, a fajtársak sértőnek, hovatovább antiszemitizmusnak nevezik.
Nem az!
Nem a fajtát utasítják el az emberek, csak a mérhetetlen arcátlanságot.
Azt, ahogyan jelentéktelen feleslegnek próbálnak nézni bennünket a saját hazánkban. Ahogyan kisajátították vezető testületeinket, hivatalainkat, hogy ebből a pozícióból, könnyedén alkalmazhassák a kettős mércéjüket.
Amikor a magyar rendőr, Magyarországon, megtaposta a magyar zászlót, amit tomfával vert ki a tüntető kezéből, akkor semmilyen visítás nem volt.
Nem volt visítás, noha, amikor egy magyar állampolgár, Magyarországon megtapossa, vagy bármi módon meggyalázza a magyar zászlót, az nemzetgyalázás. Amikor bármit tesz egy idegen zászlóval Magyarországon, az legfeljebb, véleménynyilvánítás.
A nemzetgyalázásért büntetés járna. „Derék” hatalmasságaink, akik a mi szavazataink alapján garázdálkodnak, talán úgy gondolják: jár, jár, csak nem jut.
Persze hogy nem jut, hiszen az összes raktáron lévő büntetést kiosztották már a Magyar Gárdának, a polgárőröknek, és mindenkinek, aki a magyarság elpusztítása ellen, bármit is próbál tenni. Ez az ő törvényük, amit ránk akarnak kényszeríteni, a magyarság pedig egyre erősebben ellenáll. (még nagyon szelíden)
Ezt az ellenállást harsogják minden forrásból antiszemitizmusnak. Ez, az ellenállás, elutasítás, nem egy elszigetelt magyar jelenség. Lassan világméretűvé növi ki magát, és mindenütt azonos okból. Lassan az összes népet, aki ellenáll a sárbatiprásnak, antiszemitának mondják. Annyira, de annyira mondják, hogy végül el is hiszik, ők maguk is. Közben, ők, nehezményezni merik, hogy Budapesten, közterületet neveztek el Wass Albertről, a kiváló magyar íróról és költőről. Őket sérti, hogy a magyarok, kit tartanak méltónak arra, hogy budapesti közterület viselje a nevét.
Nagyon üdvös lenne, ha végre már valóban megsértődnének, (az érintettek) és sértődésüket szavakon kívül, tettekkel is bizonyítanák.
Egy fajtársuk, kitűnő megoldást javasolt a kérdésre: el lehet menni!
Igaz, ő ezt a javaslatot a sértődött magyarok vonatkozásában tette, de mi másként gondoljuk, és lecsapjuk a magas labdát.
Mi, nem megyünk el! De egyetlen sértődött embert sem tartunk vissza kötéllel, sem vasfüggönnyel, sem rábeszéléssel. Aki úgy érzi, közutálat veszi körül, mert a rászegeződő reflektorok fényében, minden gonoszsága, irigysége, pökhendisége, és butasága közszemlére kerül, talán lépjen ki a reflektorfényből.
Ha a közutálat ekkor sem szűnik, tárt karokkal várja Izrael, akinek az érdekeit, Magyarországon, a magyarok között szerette volna érvényesíteni. Nem tartjuk erővel vissza, és legtöbben meg sem siratjuk. Ha mégsem várnák otthon tárt karokkal, akkor az adott emberrel lehet valami súlyos hiba, vagy fent, vagy lent. Talán rosszul ny dörgölőzik, vagy rosszul tapos, de ezek egyike sem a magyarok felelőssége.
A magyar ember, mindenkit el és befogad, aki hajlandó vele egy sorban dolgozni, egy ügyért tenni, egy tálból enni, és őszintén a szemébe nézni.
Soha nem tudta viszont elfogadni a hazudozókat, az élősködőket, a tőle elhatárolódókat. Most sem tudja, és ez nem faji, vallási, etnikai kérdés.
Ez emberi adottság. Ilyen a magyar. Nem szereti, ha a tányérjából kiszedik az ételt, olyanok, akik tenni sem hajlandók érte, és miközben a magyar éhen marad, degeszre zabálják magukat. Ezért nő hatványozottan az elutasítás, és mivel a matematikának ilyen a természete, ez napról napra, a korábbinak többszörösére duzzad. De ahogy már írtam, ki lehet lépni a reflektorfényből, hogy ne ordítsanak a hiányosságok, vagy, ahogy derék egykori vezetőnk mondotta volt, el lehet menni. „Ércsük?” (Hofi Géza)
Béla László
