Miért a globalizmus a világ rákfenéje?
Sokat egyezkedtem ezen a témán, a globalizmust istenítő honfitársaimmal.
Meghallgattam az érveiket, a központosítás, az egységes vezetés előnyeiről, a csúcsszervezettség hasznáról, és egyéb hasonlókról, és valahogy, mégsem tudtam a magamévá tenni az eszmét. Magam sem értettem miért. El kellett gondolkodnom, míg megértettem a több ezer éves magyar bölcsesség, mély igazságát, miszerint, „ A fejétől büdösödik a hal.”
Ennek a társadalmi berendezkedésnek, első számú közellensége, az ember.
A polgár, vagy a gazda, aki dolgozik. Ennek a megállapításnak a mély igazsága látható a folyamatos megszorításokban, a bürokrácia, a felesleges hivatalok felállításában. Látható abban, ahogyan ezek a felesleges hivatalok mindenkit akadályoznak a munkában, aki dolgozni akar. Engedélyhez kötik az engedély engedélyének megszerzését. Tollvonással törlik el, emberek évtizedekkel ezelőtt megszerzett jogait, vagy szabnak feltételeket, jogaik megőrzéséhez. Ezek a feltételek, nagyon eltérőek lehetnek, de egyben kivétel nélkül megegyeznek, fizetési kötelezettséget tartalmaznak. Ebben a társadalomban, az emberi értékeket, mint a becsület, a hűség, a szorgalom, nullára értékelik. Egyetlen érték létezik, a pénz, a pecunia a money, a Geld. Aminek szinte minden használt nyelvben külön elnevezése van. A globális társadalomban a csalás nem szégyen,
de egyenesen dicsőség. Az igazi „menő” aki a legjobban be tudja csapni üzletfeleit, szállítóit és vevőit. Itt a pénz birtoklása az érték, a tekintély, a becsület is minden pozitívum.
Ez a rend, a hazugságokra épül, az által marad fenn, és a hazugságok megszűnésével omlik össze. Mostanra az összeomlás határára került.
Minden eresztékében recseg, mert több hazugságra derült fény, mint amennyit a társadalom tolerálni képes.
Itt van mindjárt, a szabad verseny, amit alaptételeként hangoztat.
Ez, az egyik legnagyobb hazugság. Miközben szószólói egyfolytában harsogják, a globalista, monopolhelyzetet teremt, és ennek védelmében kedvére emelheti az árakat. Meg sem határozható extraprofitra tesz szert, mint a gyógyszeripar, a villamos és vízművek, újabban az autógyártás, energiatermelés stb.
Mind e közben, kényesen vigyáz arra, hogy monopóliumát meg ne támadhassák, ne gyengíthessék. Ezek az emberek, általában milliós, milliárdos vagyonnal rendelkeznek, és vagyonuk egyfolytában gyarapodik. Ez a gyarapodás, fordítottan arányos a munkavégző tömegek életszínvonalával. Minél lejjebb sikerül szorítani a társadalom általános életszínvonalát, annál nagyobb lesz a globalisták vagyonának növekedése. Hogy a kíméletlen kifosztás mellett, lehetőleg humánusnak tűnjenek, álszent módon, a már kifosztott, de még életben lévő rétegeket próbálja felelőssé tenni, a nemlét határára süllyedt embertársaik helyzetéért. A nincstelenek nevében kéreget, de az összegyűlt pénznek a nagyobb részét is ő maga zsebeli be.
Életeleme a korrupció. Ezzel tudja megakadályozni, saját köreinek bővülését, a gazdaságilag alá rendelt rétegnek a felemelkedését. Így oldja meg a munkájukból élők kifosztását.
Hogyan működik ez?
Leginkább, a közbeszerzéseknél érhető tetten, ahol a nagy pénzek mozognak.
A globalista, némi ellenszolgáltatásért, a döntésre felhatalmazottaktól, megkapja a tender résztvevőinek ajánlatát. Tesz ő is egy ajánlatot, ami többszöröse a tényleges értéknek, de egyben megbíz, egy magához hasonló céget, aki ismét csak némi pénzért, benyújt egy elképesztően szemtelenül magas ajánlatot.
Nem is akarja megnyerni a tendert, mindössze ár-ernyőt tart, a másik szemtelenül magas ajánlat fölé. Egy másik alkalommal szerepet cserélnek.
Az elbírálásnál, szintén némi készpénz ellenében, a közmegbízott emberek, ezt, a második, de így is eltúlzott ajánlatot hirdetik győztesnek, így az övé a munka.
Ettől már egyszerű a folyamat. A fővállalkozó leveszi a pénz egyharmadát, és tovább adja alvállalkozásba egy másik cégnek. Az ismét leveszi a megmaradt pénz egyharmadát, és tovább adja, és megy a lánc. Ennek a láncnak a végén állhat egy hazai vállalat, aki valami aprópénzért megépíti az utat, a gazdasági lehetőségeken belül a legjobb minőségben.
Ugyan ez van a Metrónál, a hidfelújításnál, vagy bármilyen,”magyar” állami kézben lévő közpénzes beruházásnál. Így válik természetessé, hogy soha nem az kapja meg a pénzt, aki az értéket létrehozza.
Egy-egy ország kifosztását úgy is folytathatják, hogy hazai források hiányában is, nagymérvű útépítésbe kezdenek, amit külföldi hitelekből finanszíroznak.
Ettől kezdve a megépülő út, nem a tényleges költségek háromszorosába, hanem tízszeresébe is kerülhet, hiszen az útépítésre felvett tőke kamatát, attól kezdve az adott állam népe fizeti. Ha valaki tiltakozna, egyből azzal érvelnek, ennek a szegény népnek örülnie kéne, hogy utat építünk az „értéktelen prérijén”. Az út, ott marad, és értékesebb lesz tőle a terület. Ez igaz, de kinek?
Az autópályákat, nem a lakosságnak építik.
Ha az adott állam polgára, felhajt a saját területén lévő autópályára, nehéz sarcot fizet érte másodszor is. Először, akkor fizet, amikor a megépítés fedezetét képező adót, vagy az erre a célra felvett kölcsönt, és annak súlyos kamatait fizeti államadósság formájában. Másodszor, amikor használja. Az autópályák, ennél még nagyobb csapdát is jelentenek. Ezeken tudják a multik, gyorsan, és olcsón ide-oda szállítani a legkülönbözőbb nyersanyagokat, késztermékeket, terményeket és élelmiszereket. Mindig onnan oda, ahol ezzel a legjobb hasznot érhetik el. Így ömlik be hozzánk, a nyugaton már eladhatatlan selejt, és „vándorol” ki a kiváló magyar búza, mangalica stb. hogy azután, mint különleges minőségű nyugati termék, jelenjen meg a piacon.
Ez a „globalista szabad verseny”.
Hogyan szerzik meg a magyar termelőtől ingyen a magyar búzát?
Természetesen, a „szabad verseny” adta lehetőségekkel. Az ország, összes állami gabonatárolóját el privatizálták. A gazdák, nem rendezkedtek be a tárolásra, mert ezt korábban az állam, kiválóan megoldotta. Ezt felszámolták, és betakarítás idején, egyszerűen felvásárlási moratóriumot léptetnek áéletbe, egészen addig, ameddig a gazdák, le nem engedik a gabona árát, az előállítási költség közelébe. Ezt a globalisták spekulációnak, megengedhető üzleti magatartásnak tartják. A becsületes országokban, ez hitvány tolvajlás, amit üldöznek. Nekünk sem szabad beszállni. Tárolókapacitást kell létesíteni. Ha még olyan nehezen is, legalább ideiglenes jelleggel. Elég, csak két esztendeig, kongó üresen hagyni a hajdani magyar tulajdonú tároló kapacitást, és máris elérhető áron visszavásárolhatják a tényleges termelők.
A kifosztás legaljasabb módjai.
Ezek közé tartozik, a Bajnai-Hajdubét féle libalopás, amikor a megtermelt húst átveszik, a fizetés ígéretével, csak éppen kifizetni nem hajlandók.
A másik bevált módszer, a mézesmadzag taktika. Olyan, amit pl. az M0-ás híd építésénél vetettek be. Ez abból áll, hogy jó áron adnak alvállalkozásba munkákat, ami ráveszi a vállalkozókat a szerződéskötésre. Ebben a szerződésben hatvan napban határozzák meg az elkészült munka kifizetését, de csak abban az esetben, ha a hatvan nap alatt a munka zavartalanul folyik tovább.
A vállalkozó teljesít, hiszen fut a pénze után, de az utolsó részletnek, 60 napi munka és anyagköltségnek, számos bottal ütheti a nyomát. Ilyen volt, az M0-ás nál, de a Köérberek lakópark térburkolatainak építésénél, és még ki tudja hány helyen.
És mi magyarok megesszük. Még mindig megesszük, és olyan kormányokat választunk, amik létrehoznak, eltűrnek és fenntartanak ilyen állapotokat.
Nem kéne! Tanulhatnánk már, a saját kínunkból, ha már a máséból nem tudunk.
Ezektől a tisztességtelen gyakorlatoktól tartom a globalizmust, a világ rákfenéjének.
Ezzel a politikával elérhető, hogy senki ne termeljen, hiányok keletkezzenek, és ezek következtében a pénz értéke megszűnjön. Ebben a helyzetben, a termeléstől legmesszebb lévő élősködök, spekulánsok kerülnek legmesszebb az ellátástól. Elpusztulnak, mint a rákos sejt, amikor a gazdaszervezetet már megölte.
Legyünk, mi magyarok résen, és mutassuk meg a világnak, hogy a rákból is ki lehet gyógyulni.
Béla László
