A világon végigtekergőző kígyó, minden nemzetbe belemar, amelyikkel találkozik. Sorozatom célja, hogy megmutassam azokat a területeket, módszereket, melyekkel ez a kígyó pusztítja az emberiséget. Célom, hogy feltárjam az igazságérzetem, és a napi gyakorlat közötti kiáltó ellentmondásokat, és felhívjam minden érdeklődő figyelmét ezekre a tényekre, melyek ismeretében az igazságtalanságokkal szembeni védekezés, eredményesebbé, mindenki közügyévé válhat. A pusztítás hatalmát mi, átlagemberek szolgáltatjuk. Mi tesszük lehetővé, hogy saját erőinkkel pusztítsanak, gyötörjenek, gyilkoljanak bennünket. Sarkalatos kérdés, hogy vajon akarjuk e? Ők azt állítják, én meg nem hiszem.
A jog, mint méreg.
Kétségtelenül nem vagyok jogász, de ettől függetlenül, hülye sem, ahogyan az emberiség sem. Ebből az alapállásból kiindulva, a magam belső igazságérzetének alapján, nagy valószínűséggel meg tudom határozni, hol húzható meg a tisztesség, és a tisztességtelenség, nagyon is markáns, megkérdőjelezhetetlen határa.
Alapállásban talán legfontosabb azt definiálni, mi a jog, az én megítélésemben. A jog, az emberiség legősibb megfogalmazása, talán inkább érzése. Jog nem alapítható! Jog szerezhető, valami ellenérték fejében. Hogy értelmes legyen, amiről írok, nézzünk néhány mélyen tárgyi, gyakorlati példát.
Az ember, mint biológiai szerveződés, táplálkozik. Táplálkozik, mert megéhezett. Ettől, még nincs joga táplálkozni. Joga akkor lesz, ha felszántja a földet, beveti, gondozza, learatja, betakarítja, megőrli, megdagasztja, és megsüti.
Ettől lesz kenyere, és keletkezik joga az evéshez. Attól, hogy éhes, csak szükséglete keletkezett. De ha vadászni megy és ügyes, az is jogot alapít.
Megeheti a zsákmányt. Ugyanez van a halászat esetén. De annak, aki egyiket sem teszi, annak joga van érezni a friss kenyér, a nyúlpörkölt, vagy a sült hal illatát, és passz. Ha valaki ekét csinál a szántóvetőnek, megőrli a gabonáját,
Megköti a halász hálóját, vagy kosarát, vagy elkészíti a horgát, csinál a vadásznak íjat, stb. akkor ezzel jogot szerez, az ennivaló egy részére.
Ezt a sok közhelyes zöldséget mind azért írtam le, hogy érzékletes legyen, jogot, csak munkára lehet alapozni. A javak, munkából származnak, és a munka elvégzőjét illetik. Azzal osztja meg, akivel, jó szívvel akarja, de az Isten, nem teremtett még olyan embert, aki erővel, jogosan elvehetné tőle. Persze, hogy az öreg szülőket nem pusztítják éhen, ahogy a gyermekeket, asszonyokat sem.
Ki-ki a maga módján szerzett jogot az ellátásra. A tisztességtelenség ott kezdődik, amikor valaki jogot alapít, törvénnyel, rendelettel, a másoktól kapott hatalom birtokában. A cionizmusnak, ez a legelterjedtebb mérge.
Mindenre kitalálnak valami hamis jogalapot, azután törvényt csinálnak belőle, a holdudvarral megszavaztatják, és máris mindenkire kötelező.
Hát nem!
A föld, például, a kereszténység előtti magyar társadalomban, mint nemzeti kincs, köztulajdon volt. Adva volt a mező, a magyar épített valahol egy házat, az, az övé volt, mert maga rakta fallá a földet, maga vágta ki a fát, készítette belőle a tetőt, vágta rá a nádat, döngölte le, és tapasztotta fel a padlót. Körülötte annyi földet szántott fel, amennyit meg akart, és tudott művelni, amennyire szüksége volt. Ehhez volt csorbíthatatlan joga, mert magyar volt. Ha másik magyar ment a mezőre dolgozni, tisztes távolban maradt a megművelt területtől, mert tudta, nem ő művelte meg. A terménnyel, kétszeresen is így volt.
Bármelyik magyar elsüllyedt volna szégyenében, ha véletlenül, más által művelt területre téved, vagy Isten ne adja, a más terményéhez nyúl. Nem kellett csősz, sem kerítés, sem „security”. A magyarok egymásra figyeltek. Nem kényszerűségből, megbecsülésből. Ezt átvették a betelepülő kunok, jászok, németek, vagy bárki. Ez így volt, még az 1950-es években is. Két fajta volt, akik semmibe vették ezt a hagyományt. Ma is ezt teszik, és nagyon jól megértik egymást, csak éppen egymás társaságát nem viselik el, mert egymástól mégsem lophatnak. Az egyiktől nincs mit, a másik pedig, a pártfogójától nem mer.
Magyarországot a cionista kommunizmus kezdte elzülleszteni, sajnos nem eredménytelenül. Vissza lehet, és kell szerezni a régi becsületet.
A föld tulajdonjoga is, a kereszténység felvétele után terjedt el. A király, akit a ránk erőszakolt új rend szerint, Isten kegyelméből, az egész ország tulajdonosának tartottak, vagy neveztek ki, földeket, falvakat, vagy egész megyéket adott embereknek. Nem tulajdonba, örökölhető tartós használatba. Magyar a magyarnak. Nem azért, mert fajtársak voltak, mint manapság, hanem azért, mert éles honvédelmi helyzetben, csapataik hősiesen támogatták.
Ott sem munka nélkül keletkezett jog. Ez csak a bankvilágban, a globalizmusban vált divattá.
Meg kell állítani! Időben!
A cionizmus minden fosztogatásra jogot kreál. Megszerzi, vagy megfizeti a döntési lehetőséget, és már megy is a kifosztás. Hogy a parlagfűről, meg a parkolásról ne beszéljek, nézzünk egy másik példát. Járművezető, terepmotorral benzinvételezés céljából 300 métert ment közúton. Ez szabálysértés,(szerintük)
70 000-Ft birságot róttak ki, és puszta együttérzésből, bevonták a jogosítványát. Súlyosnak, az elkövetett hibához aránytalannak ítélve a büntetést, enyhítésért fellebbezett. A jó „magyar” bíró ezért, még, után-képzésre is kötelezte. Kétszázezer forintot raboltak ki tőle,
Hoznak egy rendelkezést, hogy aki eddig valamit tudása, képesítése alapján csinált, azt holnaptól nem teheti, csak ha „elavult” tudását felfrissíti. De ezért nekik, valami csókos cégnél, komoly pénzt kell fizetnie. Csak egy rendelkezést kell hozni, pár táblát felszerelni, és ömlik a pénz. Aki eddig fuvarozott, adót fizetett, már csak akkor teheti, ha a sóhivatal engedélyezi.
Miért is?
Persze, hogy jó pénzért.
Nincs illő kifejezés, az ilyen arcátlanságra, és ezt a magyar szavazó nem látja.
Nem akarja, vagy nem meri? Győző nyomorgató diktátumaitól csak-csak felbátorodik, hogy hátterével együtt, mint az MDF-et az SZDSZ-t, vagy akár a kerekasztalos kisgazdákat, végleg letörölje a magyar politikai palettáról.
Béla László
