Valódi veszély? Hisztéria?
Mai, őszinteségéről nem híres, úgy is mondhatnám, hazugságoktól hemzsegő hazánkban, sokszor nehéz eldönteni, mit, hogyan is értékeljünk. Különösen nehéz ez, nekünk, magyaroknak, az utóbbi néhány évtizedben.
Korábban egyszerű, mondhatnám sablonosan unalmas volt a világ. Ami a nyomtatott sajtóban, könyvekben napi hírként megjelent, az általában igaz volt. Amikor a tv. elindult az életünkben, apáink szerint, a hírműsorok valós eseményekről tájékoztattak. Dögunalom, ámbár kényelmes állapot volt. Valaki meghallgatta, megnézte a napi híreket, akkor úgy gondolhatta, hogy tájékozott a világ dolgai, eseményei felől.
Ebben mára sokkal több izgalom, érdekesség van. Aki ma meghallgat, megnéz, egy tíz perces hírműsort, fél napig is gondolkodhat rajta, vajon miről tájékoztatták, mi abból a valós és mivel verték át. Nem, mintha más gondja nem lenne, de miért ne legyen egy-kettővel több.
Napok óta jönnek a hírek, hogy Németországban, számos halálesetet okozott, egy most felbukkant, eddig ismeretlen, új kolibaktérium. Akár a rémfilmekben, amelyekben a rémület az egyetlen cél, értelem és mondanivaló, ez is kiirthatatlan végzetes kórokozó. Ez emberek, lassan nem mernek zöldséget venni, kész hisztéria ütötte fel a fejét a konyhákban. Teljesen meglepődtem, amikor egy ismerősöm jött Németországból. Kérdem tőle, hogy is áll ott a helyzet ezzel a járvánnyal. Milyen járvánnyal, nézett rám kikerekedett szemmel.
Ez a vérhas jellegű. –mondom én.
Tőled hallom először –mondja ő.
Én meg az óta töröm a fejemet, qi prod est, kinek állhat érdekében.
Tudom, hogy ötszáz millió alá akarják csökkenteni az emberiség létszámát.
Ezt kőbe vésték az amerikai Stonehenge-be. Tudom, hogy mindenkiről mindent tudni akarnak, ezért mindenkibe kutyacsipet, vagy marha fülszámot szeretnének tenni. Na de így?
Elhíresztelni a médiában, hogy halálos veszély fenyeget, miközben semmi nem igaz? Vagy igaz, de a legérintettebbeket, a német népet, nem is tájékoztatják? Csak kérdések vannak, válaszok nincsenek.
Ehet, hogy arra számítanak, hogy a kifosztott magyarok utolsó kis pénzeiket feldobva, sűrű tömött sorokban fognak állni a hatalom csipjéért, ami majd megvédi?
Először is, nem védi meg semmitől, viszont kiszolgáltatná minden oldalról, akár a mobiltelefon, vagy a nyomjelzős karperec. Mindössze annyi a különbség, a mobilt le lehet tenni, a karperecet le lehet vágni, de a csipet sem letenni, sem levágni nem lehet.
Másodszor, mit képzel magáról, meg a virtuális hatalmáról az a néhány millió ember, aki a gazemberség húrját tartja a kezében? Mit képzel, meddig nem szakad el a húr, amivel hétmilliárd embert akar bekeríteni, és kettévágni.
Ez a húr, már nagyon nyúlik. Már elérte a rugalmassági határát, rövidesen elpattan. Akkor, a benne felhalmozott hatalmas energia, ahogyan azt tapasztalatból tudjuk, azokra fog visszacsapni, akik ma húzzák. Őket fogja kettévágni.
Kell ez a világnak?
Kell ez nekik?
Béla László
