Példát vehetnénk a méhekről
Néhány kedves érdeklődő, bizonyára felkapja a fejét a téma láttán, hisz megszokta, hogy ebben a blogban, általában társadalompolitikai, gazdasági, esetleg történelmi, történelemhamisítási kérdéseket boncolgatok.
Hogy kerül a csizma az asztalra?
Sehogy. Ez esetben is társadalompolitikai kérdések felvetődése kapcsán foglalom össze saját gondolataimat. A méheknél, a túlélés legalkalmasabb társadalmát figyelték meg a kutatók. Ebben, a feladatmegosztás, éppen úgy jelen van, mint közöttünk emberek között, csak a miénkkel ellentétben, ez a társadalom jól működik. Az utódneveléstől, a dolgozók döntésétől függ, hogy egy-egy családban mikor „születik” királynő, mennyi katona, mennyi here, és mennyi dolgozó fejlődik. Minden kifejlődött egyed, a neki rendelt feladatra a legalkalmasabb, és soha sem pályázik egy sem közülük, nem neki rendelt feladat ellátására. Királynő, csak a leggondosabb és bőségesebb ellátásban részesülő petéből fejlődik. Kiemelten ellátottakból fejlődnek katonák, kevésbé kiemeltből a herék, és az egyszerűből a dolgozók. Ez, nagyjából nálunk is így működik, a baj gyökere nem itt van.
Amikor a méhcsaládot idegenek támadják meg, hogy elhordják a tartalékaikat, a katonák a nagyobb csáprágóikkal, azonnal birokra kelnek a betolakodókkal.
Nálunk, a betolakodók, elkergették a bejárattól a katonákat, bekényszerítették őket a dolgozók közé, holott nem az felel meg az indíttatásuknak.
Az egészséges méhcsaládnál, az ajtóban folyik a harc, mint nálunk rég, a magyar gyepűkön, amíg most, a betolakodók elözönlötték a kaptárt.
Ha a méhkatonák, birokkal el nem kergethetik a betolakodókat, akkor fullánkjukkal ölik meg, életük feláldozásával.
Amikor egy méh, a fullánkját beveti, feladta az életét, mert a fullánk, a fél bélésével együtt, beleszakad az ellenségbe. Ez az esemény viszont, félreérthetetlen feromon üzenetet közvetít a család minden tagjának, amire a dolgozók, akik kivétel nélkül fel vannak fegyverezve, (mint Svájc polgárai) egytől-egyig, nem is mérlegelve a következményeket, ölni kezdik a betolakodókat. Rengeteg áldozat van, de a család visszaveri a támadást, és átmentette magát a túlélésnek.
Nálunk ez az egyértelmű jelzés, vagy még inkább, az erre való feltétlen reakció hiányzik, és itt a baj.
Ha nálunk egy hazafi, a nemzet védelmében belemártja a fullánkját az ellenségbe, mint egy Budaházy, egy Dabasi, Gaudi, Molnár Oszkár, Morvai, Orosz, Szima, Vona, de tele írhatnám a lapot kiváló hazafiak neveivel, és egyben elnézést is kérek mindazoktól, akik neveit nem említettem, noha méltán lenne itt a helyük, a magyarok most, nem állnak úgy a haza mellé, és a kezdeményezők mellé,
ahogyan, a dolgozó méhek, a családjuk áldozatai mellé.
Igen!
Ezek az emberek áldozatok, a hazáért folytatott harcban, és mi, nem egy emberként támogatjuk őket. Eltűrjük, hogy bizonyíték, de legalább is ítélet nélkül évekig börtönben tartsák, vagy letartóztassák, vagy előállítsák őket, és nem mozdul meg az egész nemzet.
Hagytuk, hogy pénzzel, átlátszó hazugságokkal, megfélemlítéssel megosszanak bennünket. Hagytuk megtörni a magyarságban az Isteni igazságosság nélkülözhetetlen érvényesülését, a magyar egység megdönthetetlen erejét.
Lehet, hogy többen többféleképpen képzeljük el a jövőt, de a pusztítás korszakának túlélése, a pusztítók visszaszorítása, az élet lehetőségének helyreállítása, minden magyarnak azonos, elsőrendű, és megkérdőjelezhetetlen érdeke. Ezért kell megteremteni a magyar egységet. Megteremteni még akkor is, ha nem mindenben értünk egyet egymással. Nem szabad elfogadni azt a váltig sulykolt hazugságot, hogy egy magyar, legveszedelmesebb ellensége, a másik magyar. Aki a magyar ellensége, az soh’sem volt magyar, ha annak mondja is magát. Állampolgár lehet, de valódi magyar soha, mert az nem lehet ellenség.
Ezt minden magyar tudja, és mégis megosztottak vagyunk. Véget kell vetnünk a megosztottságnak, és egységünkben erősek leszünk, ha nem az ellenség támogatásában mutatjuk meg. Ameddig félünk, remélünk, ha majd nem félünk, alkothatunk. Ha még sokáig félünk, már nem lesz mitől félnünk, vagy mit féltenünk.
Béla László
