Visszaélés, visszaélés hátán.

     Amit a kommunista éra, a saját túlélése érdekében kénytelen volt fejleszteni, azt a „rendszerváltás” utáni kormányok, mára mind elherdálták, szétlopták elprivatizálták. Hogy miért érzem úgy, hogy szétlopták, nem nehéz átlátni.

A szorgalmas magyar nép munkájából, a háborús lepusztítás után, egy jól prosperáló ország született. Megfelelő, helyenként világszínvonalú iparral, teljes önellátást biztosító mezőgazdasággal, élelmiszeriparral, világszerte első helyen álló közbiztonsággal, és mindenki számára elfogadható, mondjuk élhető életszínvonallal.

  A „demokratikus” kormányok, sorba, ahogy jöttek egymás után, súlyosan visszaélve az emberektől kapott felhatalmazásukkal, kirabolták, vagy a rablóknak kiszolgáltatták hazánkat. Eltűnt a teljes köztulajdonú ipar, a mezőgazdasági, élelmiszeripari létesítmények, és ezek ellenértéke, nem került be a közös kasszába, sőt, még nőtt az államadósság, mindannyiunk közös terhe.

Most ennek indokával gyötörnek bennünket.

Mindez nem egyéb, hivatali hatalommal való súlyos visszaélésnél. Egyetlen magyar választó sem adott ilyen kifosztásra felhatalmazást. Ezt a visszaélés sorozatot képtelenek vagyunk felszámolni. A konkrét értékek eltulajdonításán túl, hitelezéssel fosztogatnak arcátlan módon. Amikor a nálunk működő bankok csődbe mentek, a velük együttműködő Magyar Állam, gyorsan „feltőkésítette” őket a magyar adófizetők pénzéből. Aztán ugyanezt a pénzt, kiadták hitelként uzsorakamatra, a magyar adófizetőknek, és most, ugyanezért a pénzért árverezik a házaikat.

Kolosszális!

Ekkora pofátlanság, még nem volt a világban. És mi, rendre ilyen kormányokat választunk. Ameddig nem volt más, mert minden lehetőség azonos volt, még csak értettem. Eljutott odáig az ország gondolkodó része, hogy életre hívott egy csoportot, aki megállítaná ezt a folyamatot, és mi el hisszük róla, hogy fasiszta.

Nem nézünk oda, ki állítja ezt róla. Arra sem figyelünk, vajon miért mondja, sőt arra sem, hogy mennyivel inkább nevezhető fasisztának az, aki a címkéit másra ragasztja.

  Időközi választásokon, még mindig azt a hatalmat támogatják magyar szavazók, aki a kényszerzubbonyt rájuk köti. El sem tudom képzelni, hogy annak a régiónak ennyire fontos lenne a kifosztás fenntartása. Tán annyival nagyobb náluk a közbiztonság, esetleg toronymagasan felülmúlja az életszínvonaluk a magyar átlagot? Esetleg ilyen mély ponton jár az éleslátása?

Ha már egy hazában, együtt élünk, nem dolgozhatnánk inkább egymásért, és nem mindig másokért?  Akkor is a győzteshez kell tartozni, ha az a torkunkon tartja a kését? Ki fog tőle megvédeni bennünket, ha önmagunkat nem tudjuk?

Talán az Eu. aki egy hét alatt kétszeresére emelte a cukor árát, mert személyenként napi négy kávékanálnyi mennyiségben határozta meg a hazai cukortermelés lehetséges maximumát? Ki véd meg bennünket attól a kormánytól, aki minden rendelkezésével, égbekiáltó bírságaival, mindent akadályozó tiltásaival, a gazdasági halálba kerget bennünket?

Elképesztő a magyarság félrevezethetősége. Kapjunk már a fejünkhöz, mielőtt attól is elválasztanak bennünket.

Béla László