Talán figyelmeztetni kéne őket.
Vonul az Unio délre.
Miután minket már csőbe húztak, azután kegyetlenül leraboltak, Magyarország jelentősége, sokat csökkent az Unió számára. Innen keletre vonultak. Most Erdély, Románia és Bulgária lerablása van folyamatban. Ezek a szegény országok, a szocialista taposómalomban megtermelt javaikkal, pontosabban azok elvesztésével biztosítják, a magasabb életszínvonalat, a náluk semmivel sem eredményesebb országok számára, ahogyan a magyarság biztosította, ameddig volt miből. Most a szívócső, délfelé kúszik. Szerencsétlen szerbek, horvátok, reménykedve kapnak utána. Ők még csak a csövet látják, de nem tudják, mi is az valójában. Talán figyelmeztetni kéne őket. Talán fel kéne hívni a figyelmüket, az uniós terjeszkedésnek kiváló a propagandájára. El kéne mondani hogy a támogatás a mézes madzag, amivel elérhető a belépés, azután derül ki, hogy a támogatást előre be kell fizetni. Ezután, ha megtiszteltetésként elnyerjük, a saját pénzünket, annak hatalmas verbunkja van. Amikor kitalálják, hogy a megvalósítás, a közbeszerzés, a határidő, vagy bármi egyéb, nem felelt meg, az uniós elvárásoknak, emiatt a támogatást, vagy annak nagy részét, vissza kell fizetni kamatostól, annak már nincsen híre. És mindig kitalálják, hogy épp miért, de azt nem tudjuk. Azt csak a hasunkon érezzük, vagy a zokninkból kilógó lábujjunkon, mint a világbank elnöke, a mecsetlátogatás során.
Szegény délvidék még nem ismeri a csövet. Azt hiszi, és ebben meg is erősítik, hogy az egy kimeríthetetlen bőségszaru, amiből számolatlanul dőlnek a földi javak. Csak később jön rá, hogy valójában piócakorong, amin át addig szívják a vérét, amíg csak az üres bőre marad. Az üres bőr kifordítva, eltűnik a pióca belsejében, és észrevétlenül átlényegül unió ürülékké, de nincs többé Szerbia, Horvátország, ha úgy tetszik délvidék.
Szólni kéne!
Mit szólni! Üvölteni! Mindazoknak, akik már tapasztalják. Elég nehéz beszállni ebbe a lyukas hajóba, de kiszállni még nehezebb, és az előre kért viteldíjat soha sem fizetik vissza.
Béla László
