Vízválasztó
A magyarok, Szent István előtt, és, után.
A magyarság, igen ősi vallást hordozó, nagyon mély hittel rendelkező nép.
Vallásuk, az egyiptomi Napisten kultuszába illeszthető, de Istenként tisztelték őseink a holdat, vagy akár a csillagos eget, az életadó földet, a patakot, vagy Isten bármely teremtményét, egymást is beleértve, egymásban is a teremtő Isten szikráját tisztelve.
Ez a szemlélet teljesen rendben volt. A teremtés során, minden emberbe, és minden teremtménybe Isten része került. Egy magyar, azért nem sértette meg embertársát, mert tudta, és sokan ma is tudják, hogy magát a Teremtőt is megsérti ezzel. Nem követett el bűnös dolgokat, mert tudta, hogy azokat nem lehet meg nem történté tenni. Az emberi bűnbocsánat, legalább is tévedés. Isten megbocsátó és könyörületes. Bűnösen is szeret bennünket, és a megbánás épp elegendő a kiengeszteléséhez. Amit egyszer megtettünk, az megtörtént, és egész életünk során, az emlékeinkből nyomaszt bennünket. A magyarság tisztelte, és szerette Istent, de nem félt. Elvárásai, útmutatásai szerint élt, nem félelemből, de szeretetből, és hálából. Hálából, mert Istentől mindent megkapott. Megkapta a mindennapi ellátását, élelmét a földtől, az erdő vadjait, a vizek halait, és Isten szeretetéből, a lelki egyensúlyát. Megkapta, a rá támadó ellenséggel szembeni megkérdőjelezhetetlen hadi sikereit, de önzésből, hódító szándékkal, soha nem támadt másokra. Ha harcba keveredett, azt mindig egy idegen támadás, vagy egy korábbi rablás váltotta ki. Amit a mai történetírás rabló kalandozásnak tűntet fel, az a Hun birodalomból, idegenek által, Attila megmérgezése után elrabolt kincsek, elsősorban, az államiságot jelképező szent korona visszaszerzésére indított hadjárat volt. Sajnálatosan, éppen a szent koronát nem tudtuk visszaszerezni, ami később, súlyos következményekkel járt. Ebben, az augsburgi hadjáratban, a korábban 100 000 fős hadsereggel szemben is helytálló, és elsöprő győzelmet arató (907 pozsonyi csata) magyar hadat, tőrbe csalván megosztották, a felét árulással lefegyverezték, lemészárolták.
Ennek hatására döntöttek úgy a magyarok, hogy nincs olyan szimbólum, ami megérné magyar életek sokaságának feláldozását. A korai magyar államnak, de még sokáig a későbbieknek sem volt törvénykönyve. A jogot, mint félremagyarázható kalodát, nem ismerték, és minden vitát a kialakult szokásjog, és az Isteni igazságosság alapján rendeztek. A döntések mindenkit kielégítettek, így nem maradt tüske senkiben. Nem voltak ügyvédek. Ez az időszak, az ezt követő ezer évhez viszonyítva, az Isteni igazságosság aranykorának számított. A magyarok kultúrája, tekintélyt parancsoló fegyveres ereje, békével és szeretettel áthatott élete, erősen szúrta a keresztény világ szemét. Akár a pozsonyi csatában, akár a római birodalommal vívott harcokban, bebizonyosodott, hogy a magyarok, a Kárpát-medencében, katonailag kikezdhetetlenek, a hadviselés akkori szintjén.
A zsidó-keresztény egoizmus, már tervezte a keresztes háborúkat, a javak és területek pápai irányítás alá kényszerítését, de mint a történelem későbbi eseményeiből tudjuk, a pápaság hatalmát akkor, még nyugat-Európára sem sikerült megkérdőjelezhetetlenül kiterjeszteni, keleten pedig, megdönthetetlen, és félelmetes válaszokat adó bástyaként, ott állt a magyarság.
Ez egyszerű okból, ezt a kérdést, csak „diplomáciai úton”, egyszerűbb fogalmazásban, csellel és hazugsággal lehetett megoldani. Jöttek Rómából a püspökök, „hittérítők” hogy megtérítsék a „pogány” magyarokat. No, nem a gnosztikus keresztények, akik nem térítenek, és csak Jézus tanításainak kerek egész, megcsonkítatlan formáját fogadják el, hanem a zsidó-keresztények, akik megcenzúrázták a bibliát, és csak a hatalmi törekvéseiknek megfelelő részeket hagyták benne. Sikerült megosztaniuk, Isten nevében a magyarságot. Elhitetni, hogy még a méhmagzat is bűnös, és hogy Istent nem szeretni, tisztelni, hanem szolgálni és félni kell, sokakban eltörölték az igazi Istenképet, és bár a teremtő, minden teremtményében benne van, ők ezt megtagadva, valahol, az elérhetetlen menyben helyezték el. Eltávolították a magyarokat Istentől, hogy így vonják őket hatalmukba. Csak részben sikerült. Némi megosztottság már látszott, de 1035-ben a vértesi csatában, István király is kemény leckét adott, a hitszegő módon, korábbi ígéretüket figyelmen kívül hagyva ránk törő bajoroknak. Mégis, azóta, a magyarok önvédelmi, és érdekérvényesítő képessége, szinte egyfolytában csökken. Mára, akár megszűntnek is tekinthetjük.
A zsidó-kereszténység magyarországi bevezetését, Koppány meggyilkolásán túl is, nemzeti tragédiaként értékelhetjük. A pápaság követelése, István hatalomra segítése ellenében, nem kevesebb volt, mint a magyar kultúra, és egészségügy lefejezése, a magyar tudás megsemmisítése. Ezt István, a király, lehetőségei szerint, maximálisan meg is tette. Éppúgy, mint az Antalltól-Orbánig regnáló magyar kormányok, messzemenően kiszolgálta idegen támogatóit. Boszorkányként üldözte a vajákosokat, javasasszonyokat, és táltosokat, kivégezvén, lefejezve ezzel az akkori magyar „egészségügyet”, nem pótolván ezek hiányát, egyéb gyógyítási lehetőségekkel. Ma ugyanezt a tendenciát láthatjuk a várólistákban megvalósulni, azzal a különbséggel, hogy ma, a gyógyítókat nem fizikailag, de gazdaságilag lefejezve, elvándorlásra kényszerítik. Ugyanez az István, halálra kereste az igriceket, lantosokat, a korabeli történészeket, lefejezve ezzel a korabeli történelemoktatást.
Ma ez egyszerűbb. Államilag cenzurázott történelemkönyvekből tanítják gyermekeinknek a hamisított történelmet. Aki meg meri kérdőjelezni a hamisítást, azt kirúgják, fasisztának, revizionistának, rasszistának, antiszemitának megbélyegezve. A pejoratív címkékben akkor, nem volt ilyen bőség. Akkoriban, a hatalom, felségsértés, vagy pártütés címén tüntette el, a neki nem tetszőket. Ugyanez az István tiltotta be a magyar rovást, hogy mindenki írástudatlan legyen. Míg korábban, a magyar pásztor is írásos feljegyzéseket készített évezrede, István után, még sok főrendi magyarnak is újra kellet tanulnia az írás tudományát. Míg a nyugat, barbárnak tüntette fel a magyarokat, István, a szegényekkel, pénzjutalomért gyűjtette be a rováspálcákat, hatalmas tudást, történeti feljegyzést és kulturális értéket megsemmisítve ezzel. Ma, ez is egyszerűbb. A zúzógépek gyorsabban működnek, a nem kívánatos emlékek eltűntetésében. Mindezekért a szolgálatokért, szokatlanul hamar szentté avatták, és a mai napig a magyarság jótevőjeként ünnepeltetik velünk, a magyarság első zsidó-keresztény királyát. Az egyház hatalma egyre nőtt, az emberek szeme egyre jobban kinyílt világszerte. Mindenki látta az erkölcsi buktákat, keresztes háborúkat, inkvizíciós gyilkosságokat, a cionista befolyást, Dzsordánó Brúnó, és más, nagy tudású ember értelmetlen elpusztítását. Aki mert, elfordult. Reformokkal igyekezett kizárni a cionista befolyást. Eleinte kiátkozták, később, „csak” ellenségként kezelték ezeket a vallási szerveződéseket, a Római egyház világhatalmi súlya, mégis lecsökkent. Bár ellenségnek tartják, a református, evangélikus, görög-katolikus vallásokat, hogy csak az ismertebbeket említsem, az utóbbi időkben mégis, ökonomikus flastrommal próbálják ismét a befolyásuk alá vonni mindegyiket. Az ősmagyar, Istennel közvetlen lelki kapcsolatot jelentő irányzat híveit, újpogányokként próbálják megbélyegezni. Talán ez, nem sokban hat a személyek Istenhitére, de hogy mekkora a politikai értéke, mennyi magyar előtt sikerül elfedni a valódi szándékot, azt jól mutatja a jelenlegi kétharmados kormány. A kifosztás folytatódik, a magyarság elpusztításának, szétkergetésének céljával, és már egyre több magyar átlátja ezt.
Ezért áll még a magyarság, és a sok szenvedés, talán egységbe kovácsolja, és Isten segítségével, képes lesz újra, megvédeni önmagát, megőrizni „lájkolt” nyelvét, kultúráját és tudását minden cionista támadással szemben is.
A magyarság, a Teremtői akarat megvalósulásának letéteményese a földön. Az Isteni igazságosság szószólója és ismerője. Amíg magyarság létezik, nem lehet cionista rabszolgaság a világon. Ezért van ellenünk a féktelen gyűlölet, de ugyanezért oltalmaz bennünket a Teremtő Isten. Nekünk is meg kell tennünk, ami ránk méretett. El kell engednünk rabtartóink virtuális biztonságát, és egymás kezét kell megfognunk a valódi biztonságért, hogy tejesítsük történelmi feladatunkat, példát adjunk a világnak önvédelemből, ezzel megőrizzük Isten támogató szeretetét.
Béla László
