A lomtalanításról.
Nem tudom, feltűnt e másnak is, de nekem igen, sőt nehezen is veszem tudomásul, hogy a mai életünk, a fenntarthatatlan, környezetgyilkos fogyasztói társadalomra van kihegyezve. Elfogadhatatlan mértékben próbálják ösztönözni a fogyasztást, miközben ugyanígy szorítják le az emberek jövedelmeit, kevés kivételtől eltekintve. Megengedhetetlen és felesleges reklámszeméttel teletömve a levélszekrényeket, nem létező igényeket ébresztenek az emberekben. Csillagos „akciókat” hirdetnek, melyekben a 100Ft-ot érő, egyébként 2000-ért árult felesleget, „csak mi, és csak most” akciósan 2200-ért megvehetjük. Ez, csak egy légből kapott példa, de rengeteg konkrétat is találhatunk. Az emberek megtakarítási vágyát célozzák meg, ezek a hamis akciók. Sok ember, akinek, a mesterségesen gerjesztett hajszában, gondolkodni sincs ideje, sok felesleges dolgot megvásárol, amire semmi szüksége, csak azért, mert „akciós”.
Bezzeg a cukor, a kenyér, a liszt, nem akciós, hanem progresszíven emelkedő, az adó viszont lineáris. Aki nem figyel a társadalmi, gazdasági változásokra, annak a számára is egyértelművé tették, hogy itt az egyetlen cél, a társadalmi olló, szélesebbre nyitása. Aki leszakadt az emberhez méltó életszínvonaltól, vagy éppen leszakadóban van, azt minél hamarabb, minél mélyebbre kívánják beletaposni a globál-liberális féceszbe, (magyarul sz@rba), aki megkapaszkodott, és valamilyen szinten hajlandó kiszolgálni ezt a politikai irányvonalat, azt pedig meggyőzik, álláspontja helyességéről. Sajnos, az egón át, sokakat sikerül. Sokan nem veszik értelmét annak az alapigazságnak, hogy ha a szomszéd háza ég, akkor az enyém sincsen biztonságban. Sokan úgy gondolják, hogy ellehetetlenülni, csak a lusta, mindenre használhatatlan ember fog. Tévedés!
Ma ő, holnap én, holnapután minden magyar, a nagy „organizátorok” kénye kedve szerint.
És a „gyáróriások” termelnek. Világszerte ontják a lusta petpalackokat, a 15mm vastag bútorlapokból, az éppen még összeszerelhető bútorokat, az órára beállított élettartamú televíziókat, autókat, háztartási gépeket. Két célt szolgálnak. A gyár tulajdonosának extraprofitját, és a fogyasztás, minél intenzívebb fenntartását. Sokan kidobálják, a még becsületesebb időkben gyártott, és még ma is használható termékeket, beállva ezzel a kényszerfogyasztók egyre növekvő táborába.
Igaz, ez a lomtalanításokon válogató leszakadt csoportoknak valamivel többet nyújt, a társadalom által nyújtott semminél, de ez sovány vigasz. Szomorúan látom, hogy a „lomizók” között, már bőven nem a kisebbség a jellemző.
Nem csak az a baj, hogy tömegeket szakítottak le a társadalomról, akiknek ilyen keserves kenyér jut. Az sokkal nagyobb baj, hogy egy lomtalanítás, becserkészési ürügyet teremt a rossz szándékúaknak, a bűnözőknek is. A házak előtti kupacokból, jól következtethető a benne lakók gazdasági helyzete, és ilyen alkalmakkor senki nem kérdezheti joggal, mit keres egy idegen az utcában. Ha netán megkérdezné valaki, „ hát lomizok” a válasz.
Nem kellett volna Magyarországnak is belesüllyedni ebbe a posványba. Nyilvánvaló, hogy számos intézkedés, a bűnözés felvirágoztatása, a közbiztonság csökkentése irányában hat. Az, az idő, amikor éjjel kettőkor a Gellért hegyen bárki nyugodtan sétálhatott, már rég a múlté, a multiké.
Megszüntetni a kidobásra gyártott termékek forgalmazását, az emberek ellehetetlenítését, a bűnözés támogatását, a kábítószerek terjesztését, csak radikális változásokkal lehet. Aki ilyeneket sürget, az nem fasiszta, nem rasszista, nem antiszemita, csak emberszeretetben gondolkodó, és a változásokat helyén értékelő, becsületes magyar ember itthon, és józan gondolkodó, a világ bármely nemzetében.
Béla László
