A gáz ára.
Valamikor, amikor még a szovjet igát nyögtük, a választott (kiválasztott) helyett, élni ugyan lehetett, de sok „apróság”, nagyon zavart bennünket.
Zavart, hogy nem volt konvertibilis pénzünk, és meg sem fordult a fejünkben, hogy ez véd bennünket a globalosta fosztogatástól. Nem mehettünk külföldre, hogy itthon maradjon a megtermelt érték, de volt munkánk, amivel értéket termelhettünk. Nem voltak hajléktalanok, munkanélküliek, sőt, nyugdíjas kor előtt, nem lehetett munka nélkül élni. Büntették.
Amikor beköszöntött a szovjet fennhatóságot követő „szabadság”, lelkesedéssel néztünk elébe. Kinyílt számunkra a világ. Eszünkbe sem jutott, hogy a kiválasztottakon, és néhány szerencsésen kívül, ez után sem mehet senki sehova, mert pénze nem lesz hozzá. Ahogy a világ kinyílt, szűrőt tettek az „ajtóra”. Ezen a szűrőn nem juthatott át semmi jó, viszont bedőlt minden mocsok, mint a vörösiszap.
Az „átkosban” a belvárosi lakások gázellátását csodáltuk, és meg voltunk győződve arról, hogy a külvárosokban, kis településeken, soha sem lesz gáz.
Lett. Arra nem is gondoltunk, hogy a gázvezeték, egyike a globalista cumiknak, amit önként és dalolva kaptunk be. Eleinte közadakozásból, a mi pénzünkből épültek a rendszerek, amit megfelelő minőségi ellenőrzés után, neki kellett ajándékoznunk a gázműveknek, mer az, csak a saját vezetékébe volt hajlandó gázt tenni. Hát nem ügyes cumi? Mégis bekaptuk, mert mi olyan jóhiszeműek vagyunk. nincs bennünk semmi gyanakvás.
Gyanakvás?
Talán még előrelátás sem.
„Ócsó” volt. Olcsóbb, mint az olajkályha, kevésbé büdös, és sokkal veszélyesebb. Kényelemből kidobáltuk a kályháinkat, kazánjainkat, amiben a szemét is elégett, és csatlakoztunk a csöcsre. Nem is gondoltuk, hogy ez egy fordított csöcs. Nem olyan, amiből mi szívhatjuk a tápot, hanem olyan, amin át a mi vérünket szívják. Ahogyan ez lezajlott, érdekesen emelkedni kezdett a gáz ára. Bezárták a bányákat, hogy szén ne legyen, és a gázfűtés, sokkal drágábbá lett, mint korábban bármi. Igaz, Zsanán annyi gáz tört ki a földből, hogy fél évig eloltani sem tudták. De mégis „import” gázért kellett és kell, arany árat fizetnünk. Mára, sokan, kínkeservesen visszaállnak más fűtési rendszerekre, de ehhez is pénz kell, amit korábban már legtöbbünkből kipréseltek.
Nincs választás! Fizetünk, vagy megfagyunk, néhány nemzetáruló pedig viszi a pénzünket, a nyugati jólét, vagy saját dáriusi vágyai megfizetésére.
Még attól sem riadnak vissza, hogy a makói gázt, ami egész Európát ellátni képes, 12%-ért oda adják a zsebünkből. A „buta” magyar úgy sem tudja, mikor, melyik csövön, merre megy a gáz.
Szóval gáz van!
Mi több! Nagy gáz van!
És mi hagyjuk. Sőt, kétharmaddal támogatjuk.
Miért?
Béla László
