Szemelvény az elhallgatott történelemből.
II/8/a Egy ősi megváltás- mítosz
"Mivel a középkor európai eretnek mozgalmait jórészt a manicheizmus ihlette, ma már nem könnyű ilyen szövegeket találni. Kíváncsi iranisták azonban időnként mégis rábukkannak egy-egy rejtett kincsre. Ez történt Mary Boyce-szal is az ötvenes évek elején, aki ki is adta a párthus nyelvű manicheus himnuszokat. A ritka gyöngyszemekre eredetileg egy német régészeti expedíció lelt rá Kínai Turkesztánban, az anyag feldolgozását azonban nehezítette annak töredékessége. A szaktudósok körében azonban ismert tény volt, hogy létezett egy megváltás-misztérium az iráni zoroasztriánusok körében, amelyet azután a manicheusok megörököltek és nyugati vallási közösségeknek közvetítettek. Az Angad Rosnan (Nyolcadik Bugyor) címet viselő ciklus halottas és világvégi himnuszokból áll, és szoros kapcsolatban áll gnosztikus szekták gyász-irodalmával. Az iráni szövegek ugyanis a titokzatos Első Ember haláláról és üdvözüléséről, a Fény és az egyes lelkek felszabadításáról szólnak - vagyis a manicheus vallás központi kérdéséről. Ennek a szent halálnak tehát az életszentséget megvalósított életpálya az előfeltétele. A párthus nyelvű himnuszokat élet iránti közöny és a halál miatti aggodalom jellemzi.
Az értelmezés kulcsát egy Ibn an-Nadim nevű szerző adja meg a maga Fihrist- című munkájában. Mikor a halál egy igaz emberhez közelít, bölcs vezető alakjában egy fényisten érkezik hozzá s vele három istenség, és utóbbiak vizesedényt, köntöst, hajpántot, koronát és fénykoszorút hoznak a haldoklónak. Ugyanakkor az ördög is megjelenik előtte bírvágy és bujaság képében, más ördögökkel együtt. Mikor az igaz ember mindezeket megpillantja, hívja a Bölcsesség alakjába öltözött fényistent (vagy fényistennőt) és ez körbe is fogja őt a másik három segítő istenséggel (arkangyallal). Ezt látva az ördögök meghátrálnak és elszállnak.
Más himnuszok szerzői is vállalkoztak ugyanannak a pillanatnak az ábrázolására: hősük a testből frissen kiszabadult, sorsára várakozó lélek. Ilyen helyzeteket a kopt Zsoltároskönyv is megörökít. Jézus és Hérakleidész zsoltáraiban a lelket szintén ellenségei veszik körül a halál bekövetkezte után: kegyetlenek, akár a dögkeselyűk. A hét démon (hét bolygó) rágalmazza őt, vadállatokat uszít rá, csapdákat állit neki. Ám az Üdvözítő meghallja a lélek segélykiáltásait: vigaszt és védelmet hozva siet hozzá. A hét iszonyú démon ekkor lemond a lélekről, aki, miután megkapta a maga ismert győzelmi szimbólumait, a Paradicsomba emelkedik, hogy visszaszerzett istenségének örvendjen.
A kopt zsoltárok és a párthus nyelvű halottas himnuszok közti szemléleti rokonság nyilvánvaló. Valószínűleg volt egy közös ősmintájuk a manicheizmus születésének idején. A lélek halál utáni felszállása a korábbi gnosztikus vallásokban is kiemelten fontos motívum. Utóbbiakban a hét gonosz bolygó elállja a lélek útját, és az csak a megfelelő varázsszavak elmondása révén tudja megfosztani őket hatalmuktól. Na a lélek átment a tudás próbáján, az erény próbája következik, ám az erény mit sem ér önmagában, ezoterikus tudás nélkül.
A manicheus gyászirodalom más szemléletet tükröz: eszerint a tudásnak (a gnózisnak) már a földi életben meg kell hoznia a maga gyümölcseit.
Mani azt tanította, hogy az erény a Fény és a Sötétség elvének megértésétől függ. Ez azonban nem ellensúlyozhatja az elkövetett bűnöket: a mennyek kapuját ugyanis nem a szavak, hanem a jó cselekedetek nyitják meg a lélek számára. Ilyen értelemben a manicheizmus a gnózis korrekciója.
A halottas zsoltárok többségében a lelkek erkölcsi entitások; akik tisztán rálátnak befejezett életükre, és még nem vágták el teljesen az ahhoz fűző érzelmi szálaikat. A párthus nyelvű szövegekben viszont a lélek a száműzött Fény része, ezért az emberséggel szemben túlteng benne a személytelen nagyság. A lélek kívül áll földi körein, és egyedül fejezi be utazását, miközben világok omlanak össze és természeti törvények változnak meg körülötte. Van azonban egy kopt zsoltár, amely szemléletében rokon a párthus nyelvű szövegekkel, s amely nyers fordításban így szól:
Jer hozzám, én vérem, én Fényem, vezérem.
..támadj fel, én lelkem: Megváltódhoz siess:
menedéked, Krisztus vár rád Királyságában.
Mivel sötétségben haladtam, vizet itattak velem, ami
.. engem. Teher alatt roskadozom, ami nem enyém.
Ellenségeim gyűrűjében vagyok, körülöttem vadállatok,
erők és hatalmasságok terhével küszködöm.
Lidércként ijesztgetnek, támadnak ellenem, tüstént
fel... engem, pásztor nélküli bárányt.
Az Anyag s fiai felosztottak egymás közt, tüzükben
sütögettek, míg megkeserítettek.
Ám az idegenek, akik közé kerültem, nem ismertek
engem: édességem kóstolgatták, mind birtokolni akartak.
Az élet voltam nékik, de ők nékem a halál
voltak: roskadoztam alattuk, s ők engem köntösként viseltek.
Mindenben én lakom, tartom az egeket,
én vagyok a szegletkő, én támasztom a földet,
én vagyok a sugárzó Fény, amely gyönyörűség a lelkeknek.
Én vagyok a világ élete: én vagyok a fák vénáiban keringő tej:
én vagyok az édesvíz az Anyag fiainak talpa alatt.
Elmentem a ... ig
..az eónok...elküldtek engem a...hez
Addig viseltem mindezeket, míg Atyám akaratát teljesítettem:
Atyám az Első Ember, kinek akaratát szolgáltam,
Ím legyőztem a Sötétséget: ím eloltottam a szökőkutak tüzét,
ahogy a Szférák körbeforognak, ahogy a Nap uralja
az élet jobb felét.
Ó lélek, emeld pillantásodat a magasba, tekintsd köteléked...
..te már elérted: íme, Atyáid hívnak.
Szállj fel a Fény Hajóira, vedd dicsőséged koszorúját,
térj meg királyságodba, örvendj együtt az eónokkal.
Dicsőség s tisztelet Mani Urunknak s az ő
Szent Választottjának, s az áldott Mária lelkének!
(246-ik zsoltár)
Ezt a zsoltárt valószínűleg egy választott lélek halálára költötték, más hasonló szövegek hagyományát követve. Ám a zsoltár nem a halott életével és erényeivel foglalkozik; annak kis léte fokozatosan beleolvad a Fénybe. A lelket alkotó Fényt a világ kezdetén száműzték otthonából, s az anyagban kellett szenvednie, de holta után visszatérhet fény-honába. A zsoltár írója nem együttérzést akar kelteni az olvasóban: inkább tiszteletét fejezi ki a gigászi isteni mű előtt.
A zsoltár kulcs a párthus nyelvű himnuszok megértéséhez is, amelyek ugyanígy tekintenek a lélekre. Ez a szemlélet teljes mértékben megfelel a "megváltott Megváltó" elképzelésének, miszerint Isten egyszerre tekint a lélekre úgy, mint megmentendőre és úgy, mint megmentőjére. A kopt zsoltárban Krisztus a fény, s a lélek az ő királyágába tart. Megtudjuk továbbá, hogy a halandó lelke földi életeiben pásztor nélkül maradt juhéhoz hasonlít; hogy a lélek számára az anyag másféleképpen fogant fiai idegenek és ellenségesek; hogy a halál után a lélek felismerheti tulajdon isteni természetét, és tudata kozmikussá tágulhat; hogy a léleknek, inkarnációs sora végén, le kell győznie a sötétséget, s csak ekkor térhet vissza a királyságba; hogy megdicsőülése kezdetekor mindenek előtt Mani prófétának és Máriának, az Istenanyának kell lerónia a háláját.
A manicheizmusban az egyéni megváltás célja tehát az Örök Fénybirodalomba való (vissza)érkezés, míg az Új Fénybirodalom a "kozmgonikus istenek" lakhelye. Egy szogd nyelvű töredék arról vall, hogy a lelket a Nagy Király, Krisztus újrateremti tökéletesnek, s azután vagy az Örök Paradicsomba, vagy az Új Paradicsomba viszi. Az Új Paradicsom a megváltó istenek lakhelye, akik ki vannak tiltva az Örök paradicsomból, míg csak az utolsó Fényt is vissza nem szerzik a gonosztól. Ez a "kitiltás" biztosítja a Fény Világának háborítatlan békéjét. Az idők végén a megváltó istenek (égi mesterek) királyukkal, az Első Emberrel együtt az Új Paradicsomba vonulnak, s addig maradnak ott, amíg a Fényt minden részecskéjében vissza nem szerzik. Akkor együttesen megtérnek az Örök Paradicsomba, ahol ismét láthatják a Nagyság Atyját.
Több himnusz is állítja, hogy a világ végéig bebörtönzött Fény az Első Emberrel fog felszállni az Új Paradicsomba, onnan pedig ez az Ember társaságában fog bemenni az Atya jelenlétébe - így lesz az utolsóból első. Ráadásul sisakot, koszorút és diadémot kap az Atyától valamint nem múló örömöt és tartós dicsőséget.
Ha az Első Emberen Krisztust kell érteni, ami valószínű, akkor ez Utolsó Ember - akiből a Krisztus oldalán ülő első lesz -, minden bizonnyal a megváltott sátánnal azonos. Az ezoterikus tanítások szerint,
valaha ő volt a legfényesebb arkangyal, a Zoroaszter-vallás mitológiája pedig mint a Szaosjant, a Megváltó gonosz ikertestvérére emlékezik rá, aki lázadása után a mélybe vettetett. Ohrmuzd ezek szerint olyan irgalmas isten, aki még a gonoszt is üdvözíteni akarja.
A kopt szövegekben kevés utalás van az Új Paradicsomra, a lélek azonban ott is megpillanthatja az Első Embert. A "Hérakleidész zsoltárai" szerzője párhuzamot von a lélek Paradicsomba való visszatérése és az Első Ember végső, a Sötétségen aratott győzelme között.
Előzőleg azonban az Első Lélek (Szentlélek) követségbe megy az Első Emberhez, hogy az idők végének teendőire figyelmeztesse őt. A szendergéséből ébredő megkérdi tőle:
Mit csinál Jóatyám, a Fény-Atya?...
rajta kívül. Mondd el a híreket!
Mit csinál a két Aión, akik távoztamkor
körülfogták Atyámat? Mondd el a híreket!
A követ beszámol arról, hogy a Paradicsomban az istenek már a győzelem fölött örvendeznek, és felszólítja az Első Embert, hogy most már térjen oda vissza, mégpedig az üdvözült lelkekkel együtt. Ezek a lelkek az ő zsákmánya, akiket elragadott a Sötétség hatalmából. Hosszú évszázadokon át addig gyűjtötte az Új Paradicsomban a megváltott lelkeket, amíg valamennyi megszabadult. Most ezek a Krisztus jobbján ülhetnek, mint királyságának örökösei.
A közvetlen megváltást (új ég és föld teremtése) az Atyával való együttélés követi a Fény Paradicsomában. Egy kopt halottas zsoltárban a kétfajta paradicsom helye a Hold és a Nap. A már hivatkozott Ibn an-Nadim úgy magyarázza a manicheus tanítást, hogy a lelkek a Dicsőség Oszlopán át a Holdra szállnak fel, az a Napnak adja át őket, utóbbi pedig a Dicsőítés világába röpíti ezeket - vagyis a legmagasabb rendű, legtisztább Fénybe.
A szöveg szerint a Hold szféráját egy olyan istennő uralja, akit a szerző Minden Élő Anyjának nevez - vagyis az Istenanya. Mind neki, mind Fiának, az Első Embernek saját trónja van - bár néhány változatban a Fiú trónja a Napban van. Ám ők ketten mindenképpen az Új Paradicsom társuralkodói; A birodalmat az Első Ember kormányozza, az Anya pedig természetes segítője. utóbbit a középperzsában Ohrmuzd isten anyjának hívják, mindamellett ő az Új Paradicsomban lakó megváltó istenségek anyja is. És ő a XX. század végi kereszténység Társmegváltója!
Helyzete azt az ősi szellemtudományi tanítást értelmezi, hogy megváltás akkor következik be, amikor a Napszellem leszáll a Holdkehelybe. Helye olyan természetes az Első Ember mellett az Új Paradicsomban, mint a Lélek helye az Atya mellett az Örök Királyságban.
A párthus nyelvű himnuszok úgy írják le az égi királyságot, hogy az hatalmas és magas erődítmény - akár Milton látomásos, elveszett Paradicsomában. A kopt zsoltár is erősen őrzött kapukkal megerősített toronyról beszél. Ám a János jelenéseiben leírt Új Jeruzsálem is masszív és zárt építmény, jóllehet díszesebb, mint ahogy az a többi leírásban szerepel. Ám ott ragyog a királyi szék, és ott folyik az élet vize a trónus alól, a "nagy és magas kőfal" mögött.
Kiss Irén (1998)
http://www.angelfire.com/realm3/hmult/nepek/partia.htm#r0021
Bővebbet ezen a címen lehet találni:
Érdemes tájékozódni.
Béla László
