Az arcátlanság már az eget ostromolja!
Az arcátlanság már az eget ostromolja, de hiába. Az ég, nem a globalistáké.
Hiába teszik tele, a repülőik által húzott alumíniumoxid csíkokkal, hiába próbálják betakarni fehér alapon kék, vagy kék alapon fehér csillagokkal, efféle zászlókkal, az emberek még látják az eget, és egyre többen tudják, hogy onnan érkezik a segítség, a földet elborító mocsok eltakarítására.
Még tombol, tobzódik az istentelenség a földön.
Ma, halottak napja van. Az elődök tiszteletének, az ősökről való megemlékezésnek a napja. Én is kimentem a temetőbe. Vettem néhány szál virágot, hogy üres kézzel mégse menjek, noha szerintem, a megemlékezés, a lélekben fontos. A társadalmi szokások, felülírják ezt a véleményemet, hát engedelmeskedtem.
Miközben nézegettem a virágokat, a virágárusnak elborult az arca.
Már megint? –mondta, miközben égre emelte a tekintetét.
Nem értettem mi baja, míg fel nem fedeztem a sokaságban, két szürkeruhás állami pribéket. Nem olyat, aki vadászpuskával lövi ki az emberek szemét, nem is olyat, aki a magyarokat zavarja szét, ha meg akarják védeni egymást a bűnözők erőszakosságától. Olyanokat, akik a mellékutcákban fosztogatják a szállítókat, ha nincs „behajtási engedélyük” vagy a belvárosban dolgozó, rozzant személyautókkal szállító iparosokat, ha véletlenül, munkájuk elhúzódván, lejárt a parkoló cédulájuk.
Ilyen pribékek megjelenése szegte kedvét a virágárusnak.
Meg nem állhattam, megkérdeztem, miért zavarja a dolog?
Elmondta, hogy ezeknek a megjelenése, minden alkalommal, az egész árus-sor megbírságolását jelenti.
Milyen alapon? - kérdeztem meglepetten.
Tudja, - mondta az árus – kirakjuk a portékáinkat a bódénk elé, hogy Ön, vagy bárki, ki tudja választani az épp kedvére, és pénztárcájára valót. Ők meg azt mondják, az már közterület, noha a járda, több méterrel odébb húzódik.
Jogtalan közterület-használatért, azután minden alkalommal megbírságolnak.
Hiába akarunk használati engedélyt szerezni, ami olcsóbb lehetne, mint a bírság, a hatóságok, oda, nem adnak. Marad a rendszeres bírság.
Elgondolkodtam!
Ezek szerint ez is olyan, mint a magánházak előtt húzódó járda, és az úttestig terjedő terület. Amikor parlagfű nő rajta, akkor a magyaré, fizesse a bírságot. Mikor hó esik rá, akkor is a magyaré, takarítsa el. Amikor leteszi a tűzifáját, építőanyagát, konténerét, akkor azonnal a globalista államé, amiért fizetnie kell.
Vérlázító arcátlanság.
Még fel sem ocsúdtam!
Még nyomasztott az arcátlanság ténye. Próbáltam minden féle magyarázattal mentegetni, de nem tudtam. Akkor hallom a tv-ben, hogy Nyíregyházán szmog van, ezért nem szabad tüzet gyújtani, fával fűteni.
Mit mondjak? Elképedtem!
A nyírség, köztudottan nem az ország gazdag régiója. Valószínűleg ott élnek a legtöbben, akik nem akarják, vagy nem képesek megfizetni a gázforgalmazók extraprofitját, ezért fával, vagy más szilárddal fűtenek. Aztán kerül egy hazug élőlény, aki úgy rendelkezik, hogy fával nem szabad fűteni.
Miért hazug?
Mert a szmog, az összegyűlt füstgáz, és a környezet pora, némi párával keveredve. A gáz égésterméke széndioxid, szénmonoxid és vízgőz. Esetleg kéndioxid. Ezek, egytől egyig, nehezebbek a levegőnél, tehát lehúzódnak a légkör alsó rétegeibe, növelve a szmog sűrűségét. A szilárd tüzelésű eszközök kéményei, forró füstgázt bocsátanak ki, ami a hőjéből következően, legalább egy darabig felfelé emelkedik. Miután elkeveredett a levegővel, eloszlott abban, csak az után képes leereszkedni, és a gázkéményekhez hasonlóan szennyezni a levegőt.
Miért élőlény?
Mert akit embernek lehet nevezni, az olyat nem mondhat, hogy akinek nincs pénze gázra, az bizony fagyjon meg, a fűtetlen lakásában, ha még el nem árverezték a bankok a feje fölül. Sajnos, sokszor ilyet is hallani, mert a kifosztás már úgy kiteljesedett, hogy sem kályhára, sem fára nincs pénze sok magyarnak.
Ez a mi felelősségünk!
A megfagyott idős ember, valakinek az apja, anyja, nagyapja, nagyanyja.
Ha a „derékhad” hagyta magát városokba kényszeríteni, és pillanatnyilag nem képes elsöpörni azt a rendet, ami eleit halálra ítélné, akkor kötelessége lenne gondoskodni arról, hogy ez be ne következhessék. Hogyan? Ha nem másképpen, hát úgy, hogy ő maga is elhagyja a városi „eldorádót” és osztozik szülei, nagyszülei sorsában. Ha kell földet művel, jószágot nevel, ha kell, ingázik, de nem hagyja, hogy az élősködők, felesleges állat módjára pusztítsák el azt, akinek az életét, hazáját köszönheti.
Nem könnyű felvállalni!
Van a világban néhány millió, aki azt képzeli, és hirdeti, hogy a föld az övé. A levegő is az övé. Az olaj, a fa, a vad, a hal, és minden az övé.
Ez súlyos tévedés!
Csak az ő felvilágosításukra mondom, (mert mindenki más tudja) hogy a föld, minden javaival és bajaival együtt, azé a hétmilliárd, világosabban, hétezer millió emberé, aki ma rajta él.
Ezeknek az arcátlanságoknak a láttán, és ezek terjedése miatt, ez a hétezer millió, úgy fogja elsöpörni ezt a néhány milliót, Isten akaratából és segítségével, hogy egykori hatalmának füstje sem marad. Ha majd a társadalom legalján tengetik életüket, megtapasztalhatják, mivé akarták tenni a világot, de olyan nyomorúságba, amibe ők hoztak milliókat, soha nem lesz részük, mert az új világot, nem az „új világrend”, meg holmi „világkormány”, hanem emberek fogják irányítani, nemzeteik erejére támaszkodva, és a hajdan, hatalmi őrületben szenvedőkkel szemben is, az isteni könyörületesség elvárásai alapján. Kényesen vigyáznak viszont arra, hogy élősködők, soha, hatalom közelébe ne kerülhessenek.
Béla László
