A sztárok átváltozása.
A világban rengeteg tehetséges ember születik, a sztárokat, a közönség kedvenceit, mégis könnyedén megszámlálhatjuk.
Elgondolkodhatunk azon, miért van ez így?
Azt hiszem, a világot, időben ketté kell osztanunk. Létezett egy világ a tv. megjelenése előtt, és egy másik, a tv. megjelenése óta.
Mindkét világnak más-más törvényei voltak, vannak.
Kezdetben volt a vándorszínház, amilyenben Petőfi Sándor is próbálgatta tehetségét, és a magyarság koszorús költője vált belőle. Ezek a társulatok, faluról falura jártak. Tagjaik leginkább az egyszerű nép soraiból kerültek ki.
Pajtákban, kocsmákban, istálókban játszottak.
Általában nem végeztek színiakadémiát. A bekerüléshez egy ilyen társulatba, nem kellett más, csak a szándék, és némi lemondásra való hajlam, hogy az új tag, felvállalja a vándorszínész, nem mindig könnyű, életét. Később döntötte el a jelölt tehetsége, vált e belőle a közönség kedvence, vagy az ötödik falunál elköszönt a társulattól, és visszakutyagolt a saját falujába. A zsűri, a közönség, és csakis a közönség volt, aki bizony nem volt olyan kulturált, mint ma. Nyílt színbe beszóltak, tetszésüket, vagy nem tetszésüket nyilvánították. Ez, vagy a darabnak, vagy a színésznek szólt, de mindenképpen élő, valódi kapcsolatot jelentett. Aki ebben a közegben meg tudott maradni, az színész lett. Akit a közönség kiemelten megkedvelt, annak híre ment. Ha megelőzte, meghaladta a híre, akkor esetleg szerződtette valami városi színház. Ez már elegáns kőépületben működött, és sokkal, szélesebb közönséggel jelentett kapcsolatot.
Ha a jelölt itt is a közönség kedvencévé vált, megnyílt az út számára a nagyvárosi színházakba, de maga dönthette el, marad e szűkebb pátriájában, vagy elcsábítja a fény, a csillogás, a siker, a szülőföldjéről. Ezekben a kérdésekben, elsősorban a tehetség, másodsorban, az adott ember döntött, de itt a sor bezárult.
Ahogyan fejlődött a világ, megjelent a mozi, a rádió, a hanglemez.
Ezzel, sokat lazult a színészek, és a közönség élő kapcsolata. Létezhettek, létrejöhettek olyan, a közönségtől elszakadt sztárok, akiket személyesen már alig ismert valaki. Eddig tartott a kultúra hőskora.
Mindezek után, jelent meg a televízió. Ez az eszköz, már helybe vitte a mozit, a színházat, a zenét. Lehetővé tette a munkában megfáradt embereknek, hogy törődés, utazás nélkül, hozzáférjenek minden kulturális értékhez.
Kis ideig, meg is felelt ez a forma, a kultúra-terjesztés követelményeinek, de hol előbb, hol később, a kultúra pusztítójává vált. Bizonyos csoport hegemóniát szerzett a művészetek világában, és a televízió műsorszerkesztésében egyaránt.
A soraikból valókat támogatták, szerepekhez juttatták, a kívülről érkezőket kirekesztették. Ma nem olyan egyszerű ebbe a világba belépni, mint a vándorszínészek társulataiba. Ehhez vagy a csoporthoz tartozónak kell lenni, vagy meg kell szerezni a szimpátiájukat.
A kívülről zörgető tehetséget leszólják, kigúnyolják, végül kirekesztik.
Nemrég a kezembe került egy régi lemezborító. Hofi Géza első lemezei közül való lehetett. Semmi nem szimbolizálja jobban, a pályára való bejutást, mint ennek a borítónak a képe. A falon kapaszkodónak, csak a homloka, szeme, és a fél orra látszott, ahogy félénken, fürkészőn néz a szemünkbe. Később, amikor Hofi, már elismert, közismert, és közkedvelt művész volt, egy későbbi borítón, már trónszéken ülve is ábrázolta magát. Nincs is ezzel semmi baj. A tisztességes körülmények között, a közönség joga felemelni, vagy elejteni a jelentkezőt.
Ma ez már falsul működik. Lehet, hogy a közönség felkap valakit, de a csoport, aki birtokolja, vagy bitorolja a művészet világát, nem engedi szerephez jutni, és eltűnik, az ismeretlenség süllyesztőjében. Az ellenkező eset is létezik. A közönség ejti a jelentkezőt, de a médiákban unos-untalan az orra alá dörgölik.
Lassan, épp ettől, közismertté válik. Az elutasításból, belenyugvó elfogadás lesz.
- nekem ugyan nem kell, de ha annyira akarják … - Mint írtam, a csoporton kívüli bekerüléséhez tehetség, és szimpátia elengedhetetlen. A csoport szimpátiáját, csak úgy lehet megszerezni, ha valaki mindenben egyetért, önmagánál minden csoportbelit jobbnak ismer el, és hajlandó percenként bocsánatot kérni azért, hogy létezni mer egyáltalán.
Ilyen feltételekkel, a nagyon is zárt csoport, huszad-hegedűsnek elfogadja.
Az, a kirobbanó tehetség, akit ebből a helyzetből a közönség figyelme kiragad, már lehet egyenrangú tagja a művészvilágnak, de , kivált ha szegény sorból került oda, soha „nincs joga” elfelejteni, hogy mindent a csoport támogatásának köszönhet, tehetsége bárkinek lehet, ha a pályatársak nem támogatják, még mindig a … lapátolná. Ha ezt nem felejti el, akkor végérvényesen egyet kell értenie mindazzal, amit a csoport más tagjai, az élet más területein művelnek.
Ameddig, az újonnan befogadott csoporton kívüli, ki nem élvezi a pénzbőséget, addig nincs is baj. Nem fúj a bankárokra, brókerekre, tőzsdecápákra, korrupt politikusokra. Általában mindent úgy fogad el, ahogy van, hisz ez neki tökéletesen megfelel.
A baj akkor kezdődik, amikor emberünk hozzászokik a pénzbőséghez.
Rég elfelejtette, milyen a hiánygazdálkodás, milyen az amikor nincs.
Gyökereitől képtelen teljesen elszakadni, és fájdalmasan érinti, amikor fiatalkori ismerősét, barátját, kifosztják a bankárok, tönkreteszik a tőzsde cápák.
Első reakcióként, mert hogy rengeteg pénze van, kártalanítja megkárosított ismerőseit. Ha újfent kifosztják őket, vagy jelentkezik sok kifosztott barát, akkor emberünk rádöbben, nincs annyi pénz a világon, amellyel az őt hajdan helyzetbe hozó csoport tagjai által okozott kárt, meg lehetne téríteni.
Ettől kezdve nézi pártatlan, és kritikus szemmel, hajdani támogatóit, jelenlegi irigyeit. Észreveszi, a kirekesztő csoport, milyen aljas rendszerben fosztogatja az embereket, és rájön, hogy ennek, akaratán kívül, önmaga is részesévé vált.
Megdöbbentő felismerés.
Elmondja a barátainak, azok másoknak, és a sztár észreveszi, megfagy körülötte a levegő. Sztár barátai elpártolnak, támogatói ellenséggé válnak, régi barátai pedig nem érnek fel hozzá.
Így járt Michael Jackson is. Egyedül maradt. Hirdetni kezdte a felismerését, és iszonyú ellencsapással, lejárató kampánnyal jutalmazták.
Nem hátrált meg. világméretű koncertturnét szervezett, ahol nagyon sok embernek mondhatta volna el felismerését. Ezt már nem érhette meg.
Valahogy, ereje teljében, hirtelen elhunyt. Nem gyilkolták meg. Áááá.
Ilyet civilizált országban nem tesznek. Elaltatták, mint egy veszett kutyát, hogy kárt ne tegyen a rendszerben.
Nem gondolták át, hogy abban már nem lehet nagyobb kárt tenni. Ébred már a világ emberisége. Forr már a pezsgő a palackban. Hiába kötözik dróttal a dugót, nincsen olyan erős drót, ami a kilövést megakadályozná. Ha megtörténik, ami az üvegben van, mind kimegy azonnal. Bele a porba, a mocsokba. Ami érték van benne, az elpárolog, vagy elissza a homok és a felszínen, az enyészet számára, csak a csipetnyi seprő marad, ami eddig uralta a palackot, forrásba hozta a nemes bort, de valójában értéktelen szemét.
Béla László
Aki többet akar tudni, kattintson a linkre, vagy írja be a főcímsorba:
http://vilaghelyzete.blogspot.com/2011/09/az-illuminati-olte-meg-michael-jackson.html
