Kifutott a zászlós hajó…
Kifutott a zászlós hajó, hatalmas csinnadrattával, melldöngetéssel, önelégültséggel.
A Fidesz kormány elégedett. Elégedett az eredménnyel, elégedett önmagával.
Voltaképpen, az ország is örülhet. Örülhet, mert lehet még olyan régiót találni, ahol ezt a politikát elfogadják, értik és igénylik az emberek.
Ez is, az a kategória, amitől a magyar ember egyik szeme sír, a másik meg nevet.
Sír, mert nagyon kevés empátia látszik ezen a területen, a nyomorba döntött magyar tömegek irányába megnyilvánulni. Sír, mert ha a magyarság egy része, így elfordítható a nemzet egészétől, az csak az ország fosztogatóinak pozitívum.
Ugyanezen a magyar többség nevet is.
Nevet, mert mindenki tudja, hogy ez a terület, az ország, legkevésbé magyarlakta területének számít. Azt, hogy egy területet mennyire érint a 21.-századi megszállás, talán a leginkább, a választási eredményeken lehet lemérni.
Senki előtt nem rejtély már, ki mennyire felelős a pártok közül, az ország, mai, siralmas állapotáért. Az eredmények pontosan ezt tükrözik, fordított arányokban. A győztes, legbátrabban nyúl az emberek zsebébe, hogy még a hajléktalan zsebéből is kivegye, az összekoldult kenyér, vagy a liter bor árát.
Egyben, azt is fémjelzi az eredmény, hogy ott sem sötétek az emberek, mert értékelik, hogy a hajléktalanok zsebéből kilopott pénzből, ők is kapnak egy morzsányit. Az a vállalkozó, aki az évi X millió jövedelméhez, még kap Y milliót, az egykulcsos adó bevezetésével, bolond lenne másra áhítozni. Neki ez tökéletesen megfelel. Attól, hogy a társadalom egy része kilóra megvehető, még nem lesz ellenszenves a többi számára, mert az dobjon rájuk követ, aki a helyükben nem ezt tenné. Nagyon komoly nemzeti együttérzés, isteni igazságérzet, és emberi önmegtartóztatás kellene ahhoz, hogy ez másképpen legyen. Ezen a területen, nemzeti együttérzés, nem várható el. Ha mégis van, az nem a magyarság felé mutat.
Ettől, még ez is a magyar főváros része, és ha megteremtjük, az ország kifosztás mentes, nyugodt és gazdag életét, az itt is éreztetni fogja pozitív hatását.
Béla László