Mit a fehér kéményseprők írnak, az önmagában vérlázító. Lehetetlen hogy a cionista fosztogatás ilyen szinten tegye tönkre szép, békés szeretett hazánkat.
Sokáig azt hittem, hogy amit a hitelekkel művelnek, az a gazemberség teteje, és annál rondább, embertelenebb és istentelenebb fosztogatás nem létezik a világon.
Alulbecsültem őket. Igaz, Jézus, ostorral kergette ki őket Isten házából, de sajnos csak onnan. A világból talán most fogja, reméljük, nem túl távoli jövőben, mert már égbe kiált a felháborodás, és lehetetlen, hogy ezt a Teremtő Isten meg ne hallgassa.
Az, hogy a gyárainkat, munkaeszközeinket ellopták, magyar családok ezreit tette tönkre, túl azon, hogy megszüntette az ország önállóságát. Ez egymagában aljasság, amit arra a sötét hazugságra építettek, hogy a fejletlen technológiával dolgozó magyar ipar gazdaságtalan. Amikor már szétverték, nehéz a hazugságot közvetlenül bizonyítani. Mégis, a napnál világosabban bizonyítja, hogy az árak, ezt követően, több száz százalékkal emelkedtek.
Ez a gazdasági lopás, de hogy az ünnepeinket is ellopják, meggyalázzák, és megutáltatják velünk, ezt soha el nem képzeltem volna, de nekik ez is sikerül.
Kapzsi kalmárszelleműkkel összeharácsolt, törvénytelenül összelopott pénzen, megveszik az életünket, hogy azt is tönkretegyék.
Nem hagyhatjuk.
Semmink, még nyugalmunk sem marad. Rátenyerelve a televíziókra, hónapokkal karácsony előtt megindul a zsarolás. Se szeri-se száma a műsoraiknak, melyben szaftosan taglalják, ki mit vesz kinek, karácsonyra.
Lassan ez, már kötelező lesz, akár van pénze a polgárnak, akár nincs. Igaz, a hajléktalannak már nincsen készüléke, de otthona sincs. Akinek még van, azt hajszolják a hajléktalanság felé, azután megvádolják, maga tehet a sorsáról, mert többet költ, mint amennyit keres. Akiket kirúgtak a munkából, azok is önhibájukon kívül nélkülöznek, hiszen bezárták a gyárat, ahol egy fél életet dolgoztak, az iparágat is elsöpörték az országból, amiben szakemberek voltak (pl. textilipar), és sokak, képtelenek a saját, idősebb korukban új szakmákat tanulni.
Ezek az emberek, megalázottan, kisemmizetten, jövedelmüktől megfosztva kénytelenek, a globalista, elmebeteg módon pazarló, „fogyasztói társadalom” gusztustalan tukmálásának világában, tehetetlenül lézengeni.
Persze nem mindenki! Aki „ott volt” a privatizációnál, annak vastagon megérte, legalább is ezt hiszik. Ha tudnák, mennyire nem érte meg, térdig érő hóban, lyukas cipőben, kiskabátban koldulnának egy darab száraz kenyérért, hátha meg nem történtté tehetik, ami már sajnos megtörtént.
Ez, csak a nemzet vagyonának az ellopása, ami eltörpül, a nemzet lelkének megtöréséért, az emberek megalázásáért kifejtett tevékenységük mellett.
Aki nem tartozik a „klikkhez”, az szerintük nem ember, de felesleges zabáló.
Attól mindent el lehet lopni, sőt kötelező, nem hogy bűn lenne. Kitalálták és elfogadtatták az Isten és ember ellen elkövetett bűnök emberi megbocsátását. Igaz, már nem pénzért adják, de így is nagyobb kárt okoz a tűrhetőnél. Aki Isten, vagy ember ellen bűnt követ el, azt legfeljebb jóvá teheti,de soha meg nem bocsájthatja neki senki. Az emberi bűnbocsánat, "tévedése" azt hirdeti az embereknek, lehetsz bármilyen gazember, ha meggyóntad a papnak,akkor el sem követted. Ez, finoman fogalmazva is tévedés. minden jó, és rossz cselekedetünk, örökre a miénk,de Isten, a bűnos embert sem dobja el. A régi magyarok jól tudták ezt, és nem tettek rossz dolgokat, ne halmozódjanak lelkükön, mert az embert a gonosz cselekedetei képesek megrontani. Nehezen érti meg a magyarázataikat az, az ember, aki teszem azt, egy üzemi balesetben 30 éve elveszítette mindkét karját. Munkaképtelenként, azóta rokkantnyugdíjból él, és pechjére még él. Berendelik felülvizsgálatra, és lecsökkentik a rokkantsági fokát 65%-ra. Amikor megkérdi, mennyit nőt azóta a karja, azt a választ kapja, valójában semmit, de elmehet portásnak, éjjeliőrnek, esetleg szendvicsembernek. (Hogy te marha(!)? Amikor egy ajtót sem tud egyedül kinyitni.) Hallottam már több ilyen álláspontról. Vagy az öreg bányalakatos, aki leszúrta magát. Eldobták, mint egy használt wc papírt, nem volt más választása.
Dehogynem! Mondják a pribékek.
Tényleg volt. Választhatta volna az eladósodást, a hajléktalanságot, vele a koldulást, éhezést, végül, a fagyhalált, mint annyi sorstársa. Csak-hogy, azt hitte szerencsétlen, hogy így azonnal meghal, és nem tart a haláltusája évekig, de ezek szadista állatok. Meghalni sem hagyják. Megmentik, meggyógyítják, aztán ugyanúgy kidobják. Azt a gyönyört, hogy látják a magyart keservek között elpusztulni, ki nem hagynák, még ha pénzükbe kerül is. Drága cirkusz ez.
Azok, akik a szovjet fegyvercsövek árnyékában ezreket végeztek, vagy végeztettek ki, köztük a legkiválóbb hazafiakat, máig érinthetetlenek. Luxusnyugdíjaikat senki nem fenyegeti. Akik az amerikai fegyverek árnyékában, a „terrorelhárítók” és hasonlók védelme alatt teszik, sokkal mocskosabb, indirekt módon ugyanezt, azt hiszik, hogy mind az előbbiek, mind ők, örökre érinthetetlenek maradnak. Egy lyukas két fillérest nem adnék ezért a hiedelemért, mert nincs túl messze, az igazság pillanata.
Hány féle, aljasnál-aljasabb módon kaszálják vissza az emberektől, a fogcsikorgatva kifizetett béreket, abban iszonyúan találékonyak.
Az, hogy a levélszekrényeket teletömik globalista postaszeméttel, az a legfinomabb módszerük. Védekezés sem nehéz ellene, mert egy mozdulattal a kukába dobható. Igaz, ezzel a környezetet károsítják, de ez ellen valahogy mégsem tiltakoznak a „környezetvédők”. Egy rendelettel be lehetne tiltani, ahogy az Unio, betiltotta Magyarországon a kullancsirtást, de nem ez a cél.
Inkább gyártsák csak tovább a postaszemetet, a műanyag flakont, kullancs viszont sok legyen, mert akkor lehet sokat eladni a kullancsriasztóból. Ez a „business”.
A sorban az első, a leghitványabb, és legaljasabb „business”, amit a fogyasztás növelése érdekében a gyermekes családokkal szemben találtak ki.
Ahogy az elbeszélésekből tudom, van annak harminc, talán negyven éve is, hogy valami kalmárszellemtől vezérelt fosztogató, kitalálta, hogy az iskolai osztályokban, az osztály tanulói, kötelezően és testületileg vegyenek ajándékot egymásnak karácsonyra, a „kölcsönös szeretet” jegyében. A dolog, ma odáig fejlődött, hogy mindenki cédulán egy kalapba bedobja a nevét, aztán egymás neveit kihúzzák a tanulók.
A pedagógus megadja az értékhatárt, az aránytalanságok elkerülése végett.
Nem sok fogalmuk lehet a szeretetről, mert annak megnyilvánulása, legfeljebb az, az ajándék, amit az ajándékozó önként, és szívből, őszintén ad.
Amit kényszerből, parancsra, az csak költség, de a szeretethez semmi köze.
Az álszentség mellett, a dolog aljassága, hogy ez egy nyílt zsarolás.
Az sem változtat a dolgon,ha egy jobb érzésű pedagógus, esetleg megszavaztatja az osztályt, akarnak e ilyen kényszerajándékozást, vagy sem. Nem lesz olyan gyermek, aki ellene szavazzon. Otthon viszont a szülőknek ,kötelező iskolai költségként csapódik le.
Nagyon butának kell ahhoz lenni, kivált akkor, amikor látni, milyen szélesre tárták ezek a társadalmi ollót, hogy valaki ne tudja, milyen mélyen gyökerező bajokat indít el ilyesmivel. Az iskola éppen az a hely, ahol az olló mindkét szárának, minden pontjáról előfordulnak emberek. Remélem, nem is dereng a kitalálók agyának sötétségében, hogy az, az összeg, ami a leggazdagabb családban aprópénz, az a legszegényebben 2-3napi konyhapénz. Ha mégis ennek tudatában teszik, amit tesznek, az még rosszabb.
Nincs olyan magyar szülő, aki hagyná megalázni a gyermekét, a saját szegénysége miatt. Akkor is odaadja az igényelt pénz a gyermeknek, ha emiatt a család, napokig kenyéren és vízen él. Ilyen a magyar ember.
Szerintem pontosan tudják, mit és miért tesznek. Ennyivel is nő, a karácsonyi őrület összértéke, több folyik vissza a kiáramlott bérekből felesleges dolgokra, és még a szeretet köntösébe is lehet burkolni a zsarolást. Ezt nagyon értik.
Nem hiszem, hogy az, az alulfizetett pedagógusok ötlete lenne. Sokkal inkább központilag nyomják, mint a drog-felvilágosítást, drogreklámot.
Az ilyen zsarolásokat, minden közintézményben, rendelettel be kéne tiltani.
Az ellene vétőket, aki közülük nem parancsra szervezkedett, azonnal el kellene távolítani, az ifjúság nevelésétől. Azt az intézményi csúcs, vagy beosztott vezetőt, aki ilyesmire parancsot adott, azt az eltávolítás mellett példásan meg kellene büntetni, hogy abból merítve, mások, hasonlóan ne cselekedjenek.
Az emberek gyötrésének, megalázásának, kimeríthetetlen tárháza van, egy hatalmon lévő, rosszindulatú kisebbség kezében.
Oda kell figyelnünk, hogy végre ne ilyeneket ültessünk a saját nyakunkba, mert abba, hamarosan belepusztulunk, önként és dalolva, hiszen mi választottuk őket.
Béla László
