Sziszi.
Az m1 tv, karácsony alkalmából műsorra tűzte Erzsébet Bajor Hercegnő,
Sziszi történetét. A film gyönyörű. Jól megalkotott igazi remekmű. Jellemábrázolásaiban, kifejezetten sarkítja, milyen elfogadhatatlan zsarnokságot képes véghezvinni, egy a gonoszságot fő irányelvként elfogadott ember. Megmutatja, milyen nehéz az egyeztetés, a gonoszság és az emberséges gondolkodás közötti éles határon, és milyen könnyű, erről az éles határról bármelyik irányban lecsúszni.
Az emberi szeretet, és az, az szerint való gondolkodás, mély érzelmi húrokat pendít meg, még a magyarságban is. Az, az őszinte öröm, amit a film felmutat, az a lelkesedés, amivel a királynét fogadta a magyar föld népe, valószínűleg, történetileg is megállja a helyét. A film utolsó része, ami bemutatja, miként képes a kapzsi és sznob intrika megkeseríteni, tönkretenni, még egy uralkodó életét is, elszomorító tény.
Sajnálatos, hogy a világban ilyen dolgok léteznek, és léteztek. Létezhettek az emberek szeme előtt, és az emberiség nem emelte fel a szavát az eltörlésükre.
„ Vétkesek közt, cinkos, aki néma” írta Babits Mihály 1938-ban, Jónás Könyve című örökérvényű versében. Mi tagadás, mindannyian cinkosok vagyunk, hogy ez létrejöhetett. Megoszthatták az embereket intrikákkal, kirobbanthatták a pusztító háborúkat, a békés emberek kiirtására, belerángatva ebbe a magyarságot is, békés természete ellenére.
Iszonyúan nagy, erős történelmi tanússágok ezek, de ma ismét erre halad a világ, és sodorja a magyarságot is. Sodorhatja, mert beledöngölték a magyarok fejébe, hogy önálló életre képtelenek. Ez hazugság! Igaz, a magyarság az aranykor népe. A szeretet, a kölcsönös tisztelet, a belső megfelelési kényszer, az adott szó szentsége, mind-mind. Az aranykor jellemző tulajdonságai, melyekkel nehéz egy lezüllesztett világban érvényesülni, de most ismét aranykor előtt állunk. Eltelt a vaskor, az erőszak és hazugság kora. Feltartóztathatatlan korszakváltás előtt állunk, ahogyan vasárnap éjféltől hétfő reggelre virradunk.
Ezzel a csodaszép, és nemes filmmel is mindössze egy bajom akad.
Pusztítja a magyar önbecsülést. Azt sulykolná a magyarok fejébe, hogy hálát kell, érezzünk, ha valami hatalmasság nem gázol át rajtunk, de embernek fogad el bennünket. Ilyen kegyelemkenyérre a magyarságnak nincs szüksége. Mindig is meg tudta magát szervezni, meg tudta magát védeni, ameddig belülről el nem árulták. Az említett film is szépen bemutatta, hogy a legkiszolgáltatottabb, legveszélyeztetettebb helyzetben sem adta fel a büszkeségét, és identitását a magyarság. Soh’sem voltunk szolga nép! Volt Attilánk, akitől Róma rettegett,
volt Árpádunk, aki szétverte magyarjaival a Német-Római intervenciós sereget, (907 pozsonyi csata) volt Bulcsúnk, és Lehelünk, akiktől rettegett az avar kincseket szétrabló nyugat, és legyőzni nem, csak tőrbe csalni tudta őket,
volt Hunyadi Mátyásunk, aki Bécset foglalta el válaszlépésként, és csak jóhiszeműségét kihasználva, méreggel tudták legyőzni.
Voltak nagy elődeink, van ősi kultúránk, és velünk született intelligenciánk, amit genetikailag hordozunk.
Magyarország, a magyarság, bármikor képes a saját földjén jólétet és békességet teremteni, ha felszámolja a belső árulást, és kizárja a külső befolyást.
Magyarország lehet a béke semleges szigete, szeretetben, jólétben, hogy eleget tegyen történelmi elhivatottságának, és példával szolgáljon minden nemzetnek, hogyan lehet a gonoszságot háttérbe szorítani.
Béla László
