Amit látni kellene!
Mégis olyan kevesen látják a szükségeshez, és elégségeshez viszonyítva.
Amit oly sokan nem látnak, az a sematikus szívatás.
István király után, hogy megjelentek közöttünk, az egyenlőnél is egyenlőbb, „kiválasztott” emberek, megkezdték a Kárpát-medence befonását, a magyarság háttérbe szorítását a saját földjén.
A magyarság, észrevéve a merényletet, összezárt, és határt szabott a „jegenyefák növekedésének”. Ez annyira szükséges, és természetes volt, hogy királyi rendeletek is születtek a belső métely ellen.
Ezt a magyar ellenállást próbálják letörni, egy évezrede, sajnos egyre sikeresebben. Mára, alig maradt belőle valami.
A magyarság vendégszeretete, jóhiszeműsége, egyenes természete, kiváló táptalaj, a hazugsággal és megtévesztéssel megszerezhető hatalom, a minden nemzeti felemelkedést kizáró ügyeskedés számára.
A tisztesség megőrzésére tett, nyílt, egyenes törekvéseinket rendre megfúrták, megkerülték, kijátszották. Hazugságokkal, korrupcióval, kiskirályságokkal fertőzték meg a közéletet. Oda is eljutottak, hogy aki magyar, és észre meri venni a belső támadást, az rosszabb az ördögnél, mert antiszemita, sőt fasiszta.
Ezt a „fegyvert” olyan gyakran, és elterjedten használták, és használják, hogy már sok magyar is hajlamos elhinni, hogy az ösztönös védekezés, a tisztességtelen, rasszista, fasiszta, korrupt hatalommal szemben, valami rossz, valami bűnös önzés, valami elítélhető nacionalizmus. Sok hasznos, előremutató lépést, Magyarországon éppen ez a téves értelmezés lehetetlenít el, mert jól tudják, a magyar nem akar sem fasiszta, sem rasszista sem antiszemita lenni.
A kettős mérce, éppen az a megtévesztés, amivel a nemzeteket megtámadják, és sikeresen lefegyverzik.
Ha egy nemzet, önvédelemből elveszi a „kiválasztottak” kibulizott többletjogait, az kirekesztés, ha ők élnek ezekkel a többletjogokkal, az nem a gazdanemzet kirekesztése, csak a „szeretetük” megnyilvánulása fajtársaik iránt. Ha egy nemzet, egy karizmatikus vezető, meghirdet egy elvet, ami az egyenlőség megteremtését képes megvalósítani, és ezt tartja egyedül megfelelő iránynak, minden mást elutasítva, az fasiszta.
Szerintük.
Ha ők, a saját uralmuk megteremtéséhez, vagy megtartásához teszik ugyanezt, az a racionalitás, mert azt „csak” ők ismerik a helyes utat.
Ezek a durva, ennek ellenére az emberek nagy részével elfogadtatott hazugságok juttatták oda a világot, ahol ma tart.
Amikor az élősködő fosztogatás olyan méreteket ölt, (mint ma is) hogy az, az átlagembert, már létében fenyegeti, azt nem szabad észrevenni. Aki mégis észreveszi, és megjelöli a felelősöket, az szerintük, csak bűnbakot keres a saját hibáinak elhárítására. Ők, mindig vétlenek. Szegények! Tényleg nem tehetnek róla, hogy a sok bolond önként odaadja mindenét a bankjaiknak. Arról sem tehetnek, hogy a gyárakat, nem a kiforgatott őslakók vásárolták meg, hanem a jól helyezkedő fajtársaik, (1 forintért) hogy azután bezárják, hogy a „gyáróriások” egyedül maradjanak, a bármilyen kínálatukkal a piacon.
Erről mind nem tehetnek. Ők mindig vétlenek a lopásban, mert az csak „szerencsés” beszerzés, a korrupcióban, mert az csak a gépezet olajozása, ameddig ők teszik. Ha más teszi, az más. Akkor lopás, korrupció, kirekesztés, meg vízkereszt, vagy amit akartok.
Az a baj, hogy a nemzetek, köztük leginkább a magyarok, nem akarják magukra venni a gonoszság bélyegét. Ha bármit tesznek a kiválasztottak intrikái ellen, azok azonnal megvádolják őket minden lehetséges, és lehetetlen váddal, és ezt senki nem szereti felvállalni. Erre egyedül, a kiválasztott ábrázatot fedő, rinocérosz bőr az alkalmas. Érezzük az eredményét.
Ideje átlátni, és átértékelni a dolgokat.
Tökéletesnek hiszik, az átverő szisztémájukat, pedig selejtesen átlátszó.
Amikor véget ért Magyarországon a szovjeturalom, (amiben azért lehetett élni)
kiteljesedett a faji „felsőbbrendűség”. Mára, jelentős, döntő pozicióban nincs más az országban. A nem fajtársak, akik irányíthatnak, megkötött kezű vazallusok. Ezek is rendelkeznek némi kiváltsággal, mert az igazi gazemberek, némi Júdás-pénzzel ellátják őket, de ezért, mozgásterüket is keményen meghatározzák.
Rá kell döbbenni, hogy ebből kilépés, csak egy módon lehetséges, önzetlenséggel. Ha a magyarok mindegyike, a nemzet érdekét teszi mindenek fölé, ez szerint él, és dönt, lerázzuk az élősködőket. Egymással nem kerülvén konfliktusba, kiválóan élhetnénk.
Ameddig egy magyar is akad, aki saját jólétét féltve, hajlandó a gazemberség kiszolgálására, addig a gazság úr marad felettünk.
A cirkusz megy.
Velem együtt, bizonyára sokan nem értik a helyzetet.
Valójában értem, és mások is értik, csak elhinni nem akarjuk. Olyan távol áll a magyar tisztességtől, amit el sem képzelünk, így el sem fogadunk.
Természetesen, a tények, azok tények, akár elfogadjuk, akár megtagadjuk azokat.
Béla László
