A jog, mint a megosztás eszköze.
Nem véletlen, hogy Magyarországon, az ezerhatszázas évekig, nem voltak írott jogszabályok. Ez nem a fejletlenség, de éppen a fejlett társadalmi együttélés mutatója, egy társadalmon belül. Nem volt rájuk szükség. A magyarok között, a szokásjog, az igazság, az isteni igazságosság uralkodott. Ezt gázolta le tűzzel-vassal, az István király által az országra kényszerített, a római katolikus kereszténységgel járó egyházjog, és római jog.
A megelőző időkben, a bírákat, a közösség választotta az szerint, kinek van a közösségből legfejlettebb igazságérzete. Ezek a bírók, mint közszolgák, nagy tiszteletben álltak. Az emberek vitás kérdéseikben, melyekben önmaguk nem tudtak azonos álláspontra jutni, hozzá fordultak. Döntését, nem kötelezettségből, de a bíró iránti tiszteletből, és a közösség megbecsülésének megőrzése érdekében, elfogadták. Aki ellenszegült, nem börtönözték be, nem hányták kardélre, a közösség, egyszerűen kirekesztette. Az ilyen embernek, általában el kellett vándorolnia, mert korábbi helyén, a kirekesztettség miatt az élete ellehetetlenült. A magyarság soha nem gyűlölködött. Akinek a magatartását nem tudta elfogadni, azzal nem foglalkozott, egyszerűen kirekesztette, és az ember magától rájött, hogy nincs helye ezek között az emberek között. Nyakába vette a világot, és keresett egy új élőhelyet magának, tíz faluval, vagy két vármegyével odébb. Magyar szóhasználattal, odébbállt. Hogy hogyan élt tovább, az attól függött, milyen tanúsággal indult útnak.
Nem véletlen mondja a magyar közmondás: „messziről jött ember, azt mond, amit akar.” Ebben benne van kicsit a megbocsátás, egyben a kétkedés is, de végtére, tiszta lappal indulhatott az új helyén. Érdekes, hogy a kirekesztésből, csak a magyarok, svábok, tótok, cigányok tudták, hogy helytelenül viselkedtek. Van egyfajta ember magyar földön, akik közül sokan viselkednek helytelenül, de a kirekesztést, valamiféle magyar sajátosságnak hiszik, és ahelyett, hogy magukba néznének, sértetten tiltakoznak miatta.
Kicsit elkanyarodtam a jogtól.
Egyszóval, a magyar jog alapja, az isteni igazságosság, és az évezredes szokásjog volt István király előtt. Ezt a jogot, a nép maga alkotta, egyértelmű volt, mindenki tudta és értette, és szintén a nép, helyben választott, közülük való bíró által gyakorolta. Ha a bíró, akit megválasztottak, alkalmatlannak bizonyult, lefizethető vagy részrehajló lett, közakarattal leváltották és választottak mást a helyére. A bíró fölött, a király állt, neki tartozott számadással, és ő bírálhatta felül a döntését.
Ezt a helyzetet, utoljára Mátyás király idején élvezhettük. Számos legenda maradt is fenn, miként szerzett érvényt a király, a csalárd bírókkal szemben, az isteni igazságosságnak. Őt követően, az egyre idegenebb uralkodók, egységesítés címén, behódoltak a római jognak. Rendeleteket, törvényeket kezdtek alkotni és leírni, és egyre messzebb kerültek az isteni igazságtól. Ez egyre rosszabb, igazságtalanabb helyzetet eredményez.
Mára, már olyan jogszabályokat alkotnak, ami különbséget tesz az emberek között. Szembe állítja őket egymással, és egy helyett százhuszonhat féleképpen értelmezhetők. Külön szakma alakult a csűrés-csavarásra. Ráadásul, ez a szakma, erősen pénzfüggővé tette a jog által elérhető eredményt, ami az esetek nagyobb részében, köszönő viszonyban sincs az igazsággal, ezért további ellentéteket ébreszt az emberek között.
Épp ez a cél. Minél nagyobb a cirkusz, annál sebezhetőbb a nép.
A zavarosban, mindig eredményesebb a halászat, mint a leülepedett, kristálytiszta vízben.
Ha már, a halászatnál tartunk, ez éppen egy jó példa, a jognak, az emberek életében betöltött negatív szerepére. A magyar hazában, egy szabad vízben való halászat, a születéssel, a néphez való tartozással, alapjog.
Azután jön valaki, hoz egy törvényt, hogy a szabad vizekben való halászat tilos, illetve engedélyhez kötött. Milyen alapon veszi el, az embereknek, a születéssel szerzett jogát?
Az, hogy valami társaság évente egyszer, beleürít az adott vízbe valamennyi halat, az jogot nem alapíthat. Senki sem kérte, hogy tegye.
Évszázadokon át, senki nem telepítette a halakat mégis volt hal a vizekben, és azt bárki, még idegen vendég is kifoghatta, ha erre járt.
A dolog valódi okára akkor derül fény, amikor az engedélyeket pénzért kezdik árulni.
Milyen alapon? A jog alapján.
Miféle jog alapján? A hatalom által alkotott jog alapján.
Miféle hatalom? Az emberek felhatalmazása.
No itt zárul be a hazugságkör. Én felhatalmazom több társammal együtt őt, hogy vegye el tőlem, a velem született jogomat.
Ez savanyú! Ilyen hülye társadalom nincs, nem is volt, nem is lesz.
Meg lehet etetni, kivált a magyarokat, mert a nemzetek átlagánál sokkal türelmesebbek, de nem buták. Látják, miként telik a pohár.
Ilyen pohártöltés a parkolási díj, a tervezett dugódíj, és megszámlálhatatlan, kisebb-nagyobb lehúzás. Mindahány, egy-egy újabb fullánk, a magyar nép testébe, melyen keresztül folyamatosan szívják a vérét. Meg sem jegyeznénk, ha ezek a pénzek, értelmes közcélokra fordítódnának, de az elmúlt huszonegynéhány év gyakorlatából látjuk, hogy ezek mindig, valami „kiválasztott” ember bukszáját dagasztják.
Hogy közvetlenül e, vagy néhány kerülővel, az a dolog szempontjából már közömbös.
A Hagyó-Hunvald esetből, az is tisztán látszik, hogy a nemzeti vagyon, miként szivárog kiválasztott zsebekbe. Valahogy úgy, mint a Costa Concordiába a tengervíz.
Csoda e, ha a kifosztott magyarság, imáiba nem, legfentebb káromkodásaiba foglalja a cionistákat.
Sajnos, a kirekesztés finom jelzésére, csak a magyarságnak van antennája. Ha egy magyart, bárhol a világban, olyan légkör venne körül, mint itt a kifosztás szemita nyerteseit, azonnal elhagyná az adott országot.
Ezek?!
Könyökölve, tipródva tülekednek, mint a vájúnál a disznók, a magyar közmegbízásokért, közhatalomért. Igérnek, alakoskodnak, aztán hazudnak és kaszálnak. Úgy lejáratták már a közszolgálat tekintélyét, a tülekedésben való folytonos sárdobálásaikkal, hogy szinte alig akad jóérzésű magyar, aki hajlandó megmérettetni magát, ilyenek társaságában.
És ez mind a jog!
Olyan, mint a róka fogta csuka, csuka fogta róka. Ellopom az emberek jogát, abból pénzt csinálok. A pénz hatalmat ad, azzal jogot formálok, amivel még több pénzt csinálhatok.
Tipikus gondolkodás, tipikus gyakorlat, de már tele a pohár.
Azonnal vissza kell térni, az isteni igazságosság talajára, hogy ki ne csorduljon.
Béla László
