A többpárti „demokrácia".
Ahhoz, hogy tisztábban láthassuk, életünket, annak medrét meghatározó folyamatokat és kereteket, mindenképpen felül kell emelkedni, egy adott nap, hónap vagy év időkeretein. A nagyobb összefüggéseket, csak madártávlatból láthatjuk, ahogyan az emberiség pusztítói is, hosszú távon gondolkodnak, és tervezik, saját privilégiumaik megvalósítását velünk szemben.
Természetesen, nem szeretnék Ádámtól és Évától elindulni, de egy nagyon beszédes példáért, a római korig, érdemes visszapillantani. Az a szándék ugyanis, ami ma is nyomorítja a világot, ott fogalmazódott meg, - a világuralmi törekvés. Ez a beteges hatalmi őrület munkál az óta is, más-más központokkal, de töretlen szándékkal. A provinciális Róma keleti terjeszkedését, a „föderációs” Hun birodalom állította meg. Igaz, akkoriban még nem voltak ilyen konkrét megfogalmazások a hatalmi struktúrák különbözőségére. A folyamatos római támadásokra, Attila kemény választ adott. Erődemonstrációként, végigpusztított néhány várost, és bekerítette Rómát. A város feldúlásától, csak Leo pápa kérésére tekintett el, némi adó fejében. Ily módon, Róma, a Hun birodalom adófizetőjévé vált, és ez István királyig így is maradt. Ez a tény, és következményei, mint a terjeszkedés akadályozása, a vélt stratégiai fenyegetettség, egy erősebb hatalom puszta léte, mélyen sértette a fenhájáz6ó római uralkodókat. Nyilvánvalóvá vált, hogy a helyzetet, csak Attila „kiiktatásával” képesek megoldani. Megtették, sőt ez a megoldás, ennek a hatalmi ágnak, máig kedvelt, és választott stratégiájává vált.
Attila halálával, a Hun birodalom összeomlásával, a magyarság visszahúzódott a hajdani határokról a Kárpát-medencébe, a Hun birodalomhoz hasonlóan erős államot létrehozva. Ezzel, Attila kiiktatása, nem hozta meg a várt eredményt.
A terjeszkedni kívánó Róma, komoly erőfeszítéssel, hatalmas sereggel támadt a magyarságra, nyíltan felvállalva, a nemzet elpusztításának szándékát.
Árpád, az agresszorokat, gyakorlatilag megsemmisítette. Ezzel vált nyilvánvalóvá, hogy az egységes magyarság, külső erővel támadhatatlan.
Ezért született a belső árulásra épített stratégia, és a mai napig ezzel pusztítanak bennünket.
Itt érhetünk vissza a közelmúlthoz. Kihagyva, hogyan került idegen uralom alá a magyarság, nézzük, csak az utolsó háborúnk utáni állapotokat. Abból, a magyarságra jellemző gerinc, és becsületes kitartás okán, vesztesen kerültünk ki.
A szovjethatalom nyomása alatt, a belső árulás, kialakította rémuralmát.
Ebben tovább tizedelve, a háborúban már megtizedelt magyarságot, csak ameddig a háború, legnagyobb számban a paraszti (tanyasi), és munkásembereket pusztította, Roth Manó diktatúrája, a nemességünket vette célba. A főúri családok utódait, a magyar gazdatiszteket, nagyiparosokat, mindenkit, aki bármire is nemet mondhatott volna, akit a magyarság ebben követhetett volna. Hasonlóan, az újkereszténység ránk erőszakolásához, másodszor is lefejezve ezzel a nemzetet. Ezzel a huszárvágással, egy vezetők nélkül maradt, kezelhető tömeget teremtett, akit tíz évig tarthatott rettegésben.
Felszámolhatta a nemzeti büszkeségét, törvényen kívül helyezve őket, megtörhette a tisztességüket (padlássöprés, kuláküldözés)
Tíz év kellett a magyar nép ébredéséhez, mikor is fergetegesen elsöpörte Rákosi rémuralmát. A terjeszkedni vágyó nyugat, történelmi tapasztalatai alapján, semmitől sem irtózott jobban, mint a Kárpát-medencében feléledő, semleges, erős magyar államtól. Politikai kétszínűségére jellemzően, szavakban támogatta, harcra buzdította, - a világ, akkor legnagyobb szárazföldi haderejével küzdő magyarságot – miközben, úgy katonailag, mint politikailag kihátrált mögüle.
Ezt követte a kádári megtorlás. Csakhogy, míg Haynaut, a megtorlások levezénylése után, 1850-ben a Habsburgok félretették, Kádár maradt.
Egy 56-os forradalom megismétlődésének elkerülésére, Kádár sokkal szelídebb diktatúrát tartott fenn. Teret engedett az ország fejlődésének, de Magyarország, a nyugati terjeszkedés számára továbbra is kikezdhetetlen maradt. Lehetett azonos feltételekkel kereskedni, de nem lehetett nyugatról kirabolni. Azt, a szovjetunió tette, de a jelenleginél, több nagyságrenddel szerényebben és ésszerűbben. A Kádár-korszak, látszólag egyhelyben topogó időszakát, a belső ellenség tudta kihasználni. Noha Kádár, magyar munkásember létére, őrizte az ország hagyományait, nemzeti jellegét és vagyonát, azt nem tudta megakadályozni, hogy a belső ellenség emberei, be ne furakodjanak, a magyar gondolkodásúakat kiszorítva, minden hatalmi pozícióba.
Ebben a helyzetben „érte” Magyarországot, a „rendszerváltás”.
A hatalmon lévő belső ellenség, megszervezte a zökkenőmentes átmenetet.
Kitalálta a leválthatatlan képviselőket, megszervezte a kioktatott engedelmes pártokat, a paletta minden színében, és odalökte az ország elé, nesztek magyarok, válasszatok.
Mivel népi szerveződésű párt nem volt, jobb híján, választottunk.
Az óta, nemzeti felhatalmazással folyik az ország kirablása, eladósítása, és a magyarság sokrétű, módszeres irtása, száműzése. (diszkrimináció, munkanélküliség, elfogadhatatlan életkörülmények, stb.)
Lassan, képesek leszünk közömbösíteni ezt a körmönfont politikát, de ezek, előrelátóan sok pártra osztottak bennünket. Leírtuk már az MDF-et, az SZDSZ-t,
de még mindig több van a kelleténél. Még mindig tudják a külső gazemberségeket egymásra kenni, ráadásul, népi felhatalmazással a nyakunkra tekerték, a terjeszkedő nyugati polip egyik karját EU. zászló alatt.
Nem véletlenül égetik Európa-szerte.
Közel az idő, amikor a magyarság, egy huszárvágással felmetszi a nyakára tekeredett polipkart, és hatástalanítva belső ellenségeit, végre megindul a felemelkedés útján. Csak addig nehéz kibírni, de mi, túlélőművészek vagyunk.
Béla László
