Jönnek az új pártok.
Hosszú időnek kellett eltelni ahhoz, mire az emberek értékelni tudták, ki velük, és ki ellenük. Húsz esztendő telt el azzal, hogy a „rendszerváltó” pártok igazi szándékát megismerjük. Megismertük. Mivel sokan kerültünk ennek a szándéknak következtében, a korábbinál nehezebb helyzetbe, sokan akarunk gyökeres változásokat. Ennek mértékében változik, a lehetséges politika is.
Tekintve, hogy egyetlen párt van a palettán, amit nem a korábbi hatalom teremtett, ennek elfogadottsága, a vele kapcsolatosan ébredő remények, megdöbbentő gyorsasággal növekednek. Minden ellenkező hírverés ellenére, ezt az ország ellen dolgozók is látják, itthon és külföldön egyaránt.
Már senki sem hiszi, közülük sem, hogy balliberális, szocialistának, vagy demokratának mondott pártok, a közeljövő években, lehetőséget kapnának, az ország ügyeinek eldöntésében való véleménynyilvánításra, főként nem, a döntések hatékony befolyásolására. Észrevette a belső és külső ellenség, hogy utolsó fogásuk, a nemzeti szlogeneket hangoztatva pusztító párt sem képes hatékonyan fehérre festeni a fekete cselekedeteit. Lassan kicsúszik a kezükből, az ország, további pusztításának lehetősége. Egyre tisztábban látjuk az unio kártételeit, és a mai magyar kormány, nyilvánvaló részvételét ezekben.
Hiába igyekeznek, a kormány, és az ország elleni támadásokkal, azt a látszatot kelteni, mint ha a kormány, a gyarmatosítás ellen politizálna. Ez a valós történések tükrében, még a szerényebb tájékozottságú emberek vonatkozásában, megítélésében is nyilvánvalóan valótlan. Ezzel nem lehet népszerűvé tenni egy pusztító kormányt. Hiába a Klinton levél, és a magasröptű, világpolitikai szintű beavatkozás, már nagyon sokan tudjuk, mire megy a játék.
Ők is tudják, hogy tudjuk. Számukra az a szörnyű, hogy többségünkben, már nem, a nyilvánvaló pusztítás ellen, hanem a látható fejlődésért szállunk síkra.
Nem a gyűlölet és harag, de a hazaszeretet, az építés szándéka, minden magyar jólétének megteremtése hatja át gondolatainkat, és ez, egy hatalmas szakrális energia. Olyan, mint Attila hunjainak szeretete egymás iránt, olyan, mint a hét magyar törzs őszinte vérszerződése, olyan, mint Árpád népének szakrális ereje, amivel szétverték, a háromszoros túlerővel támadó német-római csapatokat
907-ben, olyan, mint István király teremtő akarata, amivel el tudta érni, hogy a ránk támadó haderő főereje visszavonuljon, és csak az utóvédet kellett a Vértesből kivernie.
Egyre láthatóbbá válik a kétségbeesett kapaszkodás a bitorolt hatalomhoz.
Ez, most abban nyilvánul meg, hogy rohamléptekben átszínezik pártjaik embereit, és új pártok megjelenésével próbálnak majd szavazatokat elvenni, az egyetlen, valóban nemzeti párttól. Ez a megosztás ősi stratégiája, de egyre kevesebb olyan magyar van, aki még bedől ennek a trükknek. Voltaképpen saját helyzetüket gyengítik ezzel is, mert a belső ellenség táborát képesek megosztani.
Azok az állampolgárok, akik a magyarság megsemmisítésében érdekeltek, szétszavazhatnak, a politikai vadhajtásokra, így az ellenfél, csak a saját táborát képes megosztani. A magyarok, akik az ország, a magyarság megmaradását akarják, tudni fogják, hogy le kell tenni a voksukat, sőt, azt is, hova igen, és hova nem.
Béla László
