Mindenki, aki Magyarországon él, fogyasztásának, felhasználásának 27%-át adóra/áfára fizeti ki, tehát minden ember, jelentős adót fizet. Nyilvánvalóan valótlan egy olyan állítás, hogy a hajléktalan, a munkanélküli, a „fekete munkás” elkerüli az adót. Ennek ellenére, számos beszélgetésemben, beszélgetőpartnereim, ezt tényként, érvként állítják. (nem ellenzéki beállítottságúak)
Megkíséreltem, valamelyest elemezni az árak összetevőit, hogy kiderüljön, mi jut abból a termelőnek, és mi tűnik el, követhetetlen útvesztőkön.
A kenyér ára.
A kenyér alapanyaga (elvileg) a magyar búzaliszt, só, élesztő, vagy kovász, víz. Ehhez adódik még, munkadíj, járulék, energia, szállítás. A kenyér ára átlagban ma. 300Ft/kg áfával. Ez, 27% ÁFA esetén, egy kenyér vásárlásánál,
(termelői piacon) 40-
Ez szerint,
Hogy volt ez rég?
Adva volt, a kiváló magyar búza, amit a gazda megtermelt. Nem ezer tonnákat gépekkel és vegyszerekkel, csak néhány tonnát, lovakkal, istállótrágyával, egyszerű eszközökkel, de sok gazda termelt, sokszor keveset. Mind megélt, boldog volt, független, és sok gyermeket nevelt.
No ez a gazda, elvitt a malomba, mert hogy voltak malmok, havonta négy zsák (300kg) búzát. Ott beállt a várakozók sorába a szekerével, és amíg sorra került, gazdatársaival jól kibeszélgette magát. Olyan volt ez, mint egyfajta fórum.
Amikor sorra került, átadta a búzáját a molnárlegénynek, és 10-15 perc múlva, ahogy kérte, kapott X mennyiségű korpát, Y mennyiségű lisztet, és a malom, visszatartott Z kilogrammnyi vámot. Senki senkinek semmit nem fizetett. Nem volt szállítási költség, hiszen a lovak léteztek, a szekér meg volt, mindössze a gazda egy fél napjába került a havi lisztellátmány. Ez alatt viszont megoldotta a közéleti igényének kielégítését is. Elmondhatta a véleményét, meghallgathatta másokét. A malom, a vámokból elláthatta a városi pékségeket, de ott sem volt ez meghatározó. A gazdák jelentős része a mezővárosokban lakott. Onnan járt a földjére dolgozni. Senki nem lopta el a terményeit. Amíg a tanyasi gazdaasszony megdagasztotta a kenyeret, közben kukoricaszárral befűtötte a kemencét, és megsütötte a család 2-3 napi kenyerét, addig a városi, adott a gyereknek
Ez hiányzik ma.
A tojás ára.
Ma, a tojásfarmok egészségtelenül élő tyúkok tojásait forgalmazzák ezerszám.
Valamikor, a tanyaudvarokon kapirgáló tyúkok jelentették az egészséges tojással való ellátást. A profitéhség, meg a jövedelemkoncentrációs szándék, létrehozta a „tojásgyárakat” a maguk „állattalan” körülményeivel. Az így keletkező olcsó tojás, kiszorította a piacról a bio termelésben keletkezőt, és egyedül maradtak a tojásgyárak a piacon. A tanyákat erőszakkal felszámolták.
Kialakultak a nagy , és kisebb baromfitelepek, és tojásgyárak. Szép észrevétlenül, drágább lett a „gyári” tojás, mint korábban a tanyasi. Nem a költségek, hanem a profitok növekedése miatt. Később, hogy jött az unió,
valami „okostojás” kitalálta a szabvány ketreceket. Ezeket az érintettek beszerezték. Lecsengett a piac, elfogyott a kedvezményezett ketrecgyártók megrendelése. Sebaj! Az unió megnövelte a ketrecek méretét, és minden régi ketrec cserére szorult. Keletkezett egy halom vashulladék, és ismét van megrendelése a ketrecgyártóknak. Ja, és közben a tojás ára, a duplájára emelkedett. Így megy ez, az unióban. Bizonyára, sokaknak nem tetszik, mert egyre nagyobb az elutasítása Európa-szerte.
A hús ára.
Amikor a tanyaudvar óljában 4-5 disznó nevelkedett, sok tanya sok disznót jelentett. Valahogy elég is volt, olcsó is volt, egészséges is volt. A malackák felnevelkedtek a korpán, a vegyszermentes konyha hulladékán, a gazdaságban termett kukoricán, a gazdaasszony etetgette, amikor megnőttek, eladta őket egy hentesnek, és voltaképpen észre sem vette, hogy megoldja az ország húsellátását. Pénzébe nem került, csak pénzt kapott érte. A keletkező trágyát, maguk a disznók ellenőrizték, hogy számukra hasznosítható anyag, ne maradjon benne, a gazda pedig, az így ellenőrzött trágyát, kivitte a földre, és alkarnyi kukoricacsövek termettek belőle. Ahogy erre a területre is betört az „ipar” megváltozott a helyzet gyökeresen. Túl azon, hogy a tanyák felszámolása, az egészséges húsellátás lehetőségét megszűntette, az egész piac, a húsgyáraké lett.
Ott nem malackák, hanem sertések nevelkednek. Nem korpát, ételmaradékot es kukoricát esznek, hanem hallisztet, porrá őrölt állati hulladékot, és temérdek gyógyszert. Mégsem igazán egészségesek. Már nem felel meg, a hátsó udvarban álló ól, kifutóval. Külön ház kell nekik, benne automata etető, itató, trágyagyűjtő. A trágya, nem a szántóföldre kerül. Nem kukoricacső lesz belőle, hanem veszélyes hulladék, és ez, nem hasznos, hanem költséges kezelésű anyag.
Tele kemikáliákkal, antibiotikum maradványokkal, és egyéb egészségkárosító anyagokkal, miként az így termelt hús maga. Mi, amikor a hentesnél húst veszünk, megfizetjük mindezek költségét, a beruházó, bocsánat befektető extraprofitját, és megkapjuk érte, a hónapok alatt egészségtelenül felfújt sertéshúst.
Természetesen nem vágyom a középkorba, de szívesebben eszem magyar (és nem import) búzalisztből készült kenyeret, szérűskertben kapirgáló tyúk tojását, és fültöve vakargatott malacka húsát. Gondolom, sokan vannak így ezzel.
Ezért kell a magyar kisgazdaságokat helyreállítani, a „zöldbárókat” keretek között tartani, az idegen földfoglalókat pedig kiutasítani. Minden gazdálkodni akaró, vegyen a saját hazájában földet. Ahogy mi sem vehetünk pl. Hollandiában, ők sem vehetnek nálunk.
Sokáig sorolhatnám, mitől, minek annyi az ára amennyi, de szerintem, a Kedves Olvasó is belefáradna.
Béla László
