A magyar, a világ jámbora. A Föld letűnt korszakának, az erőszak, a hazugság a csalárdság korának, a vaskornak legnagyobb vesztese, és én, mégis büszkén, és boldogan vagyok magyar. Ahogyan jellemző ránk a vendégszeretet, a végtelen tolerancia, melyet a világ legtöbb helyén ismernek és nagyra tartanak, úgy vált jellemzővé, a panasz, évszázadok alatt, kegyetlen sorsunkért. Nincs a világban még egy nemzet, akit, annyit gyötörtek, pusztítottak, fosztogattak volna, és én, mégis hálás vagyok Istennek, hogy magyarnak születtem, születhettem. Magyarnak lenni, magyarnak születni, az univerzum kitüntetése, viseljük büszkén.
Tanulni jöttünk.
Megtanulni az önmérsékletet, az emberek szeretetét, a megbocsátás, és ajándékozás örömét, a legsúlyosabb gyötrelmek között is. Nem elég, a Kárpát-medencébe születni, itt élni magyarok között, de lelkünkben, gondolkodásunkban kell magyarrá válnunk, életünk során. Ez nehéz, gyötrelmes életút, és nem is sikerül mindenkinek. Sokan, nem is ezért jönnek. Vannak köztünk, akik hatalmi tobzódásukat kiélni. Kegyetlenség iránti vágyukat beteljesíteni születnek közénk. Hiába esznek magyar kenyeret, szívnak magyar levegőt, szívükben soha sem válnak magyarrá. Nekik ez a feladatuk.
Hogyan ismerhetnénk meg, az emberi gonoszságot, hogyan tanulhatnánk meg, az érdemtelen ember szeretetét, ha nem lennének közöttünk, akik megmutatják nekünk, milyenek azok az emberek, akiket nehéz szeretni.
Akik most, a váltás korában élünk ebben az országban magyarként, boldogok lehetünk. Sok évszázad munkájának, szenvedésének díját nyerjük el.
Ameddig, a közénk született, lelkében magyarrá válni képtelen embereknek, az volt a történelmi feladatuk, hogy gyötörjenek, nekünk a korszak végén az, hogy megmutassuk, miként kell szeretettel, emberséggel úrrá lenni a gonoszság felett.
Hálás vagyok a teremtőnek, és mindannyian hálásak lehetünk, hogy mindennapi kenyerünkről gondoskodott, bármi zajlott is körülöttünk. Hálás vagyok, hogy nem kell átélnem, miként omlik össze, a mások feletti hatalmam, ami soha sem volt. Nem nézem végig, miként értéktelenedik el a vagyonom, amire a hatalmamat építettem, mert az sem volt. Hálás vagyok azért, hogy kenyeret adhatok majd, a nagy nélkülözések idején annak, aki az utolsó bőrömet is lehúzta, mert magyar lelkemnek, ez, az igazi boldogság.
Hálás vagyok a teremtőnek, hogy éltetett, hogy megéljem a váltás korát, és hálás lehet mindenki, aki lelkében is magyar, hogy „megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán”
Béla László
