Vajk árulása a nemzet ájulásához vezetett. Több, mint ezer esztendeje, kómában van a nemzet. Ez, emberöltőben számolva végtelen hosszú idő, de a nemzet történetében, néhány nap csupán. Amikor a római kereszténység letaglózta az ősmagyar hitet, Vajk jóvoltából a földre kerültünk. Még nem tértünk magunkhoz amikor 1241-42-ben a mongolok, ismét legázoltak bennünket. A vérszerződést megszegő, rokongyilkossá vált Vajk, „kiváló” szövetségesei, a keresztény Európa országai és királyai, partvonalon kívülről, sátáni vigyorral nézték végig, ahogyan a tatár horda, lemészárolta a védtelen parasztokat. Gondolom, örültek, hogy megteszi helyettük valaki azt, (a magyarok kiirtását) amiben ők, 907-ben véres, csúfos kudarcot vallottak.
A megosztottság és bajkeverés, segítség helyett, további nehézséget okozott.
„ Kötöny kun vezért a rákos mezei táborban felkoncolták a magyar nemesi felkelők és német lovagok „ (Wikipédia) IV Béla, a csodával határos módon, felélesztette az országot a tatárdúlás után, de a nyugati befolyás leküzdéséhez, erőtlenek maradtunk.
Következő ébredésünk Mátyás korában történt. Amíg ő a délvidéken hadakozott a törökkel Magyarország és a nyugat védelmében, addig a védett gazdagodók biztatására a csehek, megtámadták a felvidéket, Mátyás ezen kicsit felháborodott. Otthagyta a csatába a törököt, hátra arcot vezényelt a fekete seregnek, feljött a felvidékre, és szétverte a betolakodókat. Dolga végeztével, kis pihenő után, hogy az eset meg ne ismétlődjön, levonult a Bécsi-medencébe, körülzárta, és megszállta Bécset. Összehívta a „keresztény szövetséges urakat”
Egyes források szerint, elmondta nekik, hogy a hátbatámadást felettébb elítéli, ezért a magyarokat visszavezeti az eredeti hitükre, de ha kell, iszlámhitre téríti, egyességet köt a török portával, kijelölt úton átengedi a török hadakat Magyarországon, aztán őrizzék nyugaton a szakállukat, ahogy tudják.
Erre a bejelentésre, az esti vacsorán, mosolyogva megmérgezték, (1490) vagyis, ismét fejbe rúgtak bennünket. Erre, természetesen, a török, rohamléptekben elfoglalta az ország egyharmadát, és 150 évre megvetette a lábát Európában.
„Szövetségeseink” szerencséjére, megelégedtek a magyar területekkel, így a szakállak, ismét nem lettek megtépázva török kezek által. Mi nyögtük az igát.
Kicsit megerősödve, hosszú idő után, végre kivertük a törököket, amihez némi segítséget is kaptunk, keresztény, vagy nem keresztény „bajtársainktól”
Drága segítség volt ez. Ennek fejében, be akarták olvasztani az egész országot a Habsburg birodalomba. Rákóczi Ferenc volt az a derék hazafi, aki harcot hirdetett a csibészséggel szemben, és bár leverték, de az ország megmaradt. Sajnos, a törekvés is. Rákóczi elbujdosásával, elmúlni látták a veszélyt, és minden módon megpróbálták elnyomni a magyarokat. Magukhoz ragadták a kül, és pénzügyeket, ránk erőltették a törvényeiket, az oktatásukat.
Akkor találták ki a hamisított magyar történelmet, amit a mai napig (rövid megszakítással) oktatnak gyermekeinknek. A török harcokban földre került, és a Rákóczi kudarccal végképp védekezésképtelen népet, ismét lebunkózták.
Amikor legközelebb felemeltük a fejünket, 1848-at írtunk. Kikergettük őket az országból, hogy végre békén élhessük a magunk életét, de ekkor, az orosz medvét küldték ránk, hogy az bunkózzon le. Megtette. A megkergetett szakállasok, szörnyű bosszút álltak a szégyenért. Kiirtották a magyarság színe-javának vezető részét. (aradi vértanúk, és egyéb áldozatok)
1867-ig gyarmatként kezelték az országot, agyon adóztatva, rettegésben tartva.
Nem ismerős a helyzet?
A 67-es kiegyezést sem tudták megemészteni. 1914-ben, tiltakozásunk ellenére, háborúba sodortak bennünket. Természetesen elvesztettük. Valójában megnyertük, és mégis. http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww1/kron/kron18.html
Egyes források szerint, már a megfogalmazódott béke-megállapodás csak aláírásra várt, a béke, győzelem nélkül jegyében, amikor egy titkos paktum született pénzemberek, és angol politikusok között. Ennek ígérete a pénzemberek részéről, „mi megnyerjük nektek a háborút, ha cserébe nekünk adjátok Palesztinát.” Az angolok, mint sajátjukat, a győzelemért cserébe, oda ígérték Palesztinát, Izrael állam megalapításához. Némi fondorlattal, beugratták Amerikát az európai háborúba, és a jenkik, mint zavartalan hátországgal rendelkező pihent erő, lassan de biztosan, mindenkit tönkrevertek. Olyasmi volt ez stratégia és nemzetközi tisztesség szintjén, mint emberi szinten az, ha két ivócimbora összeszólalkozik egymással a kocsmában, kimennek a kocsma elé, hogy rendezzék a vitát ököllel. Jól kipofozzák egymást. A gyengébbik már belátja, hogy elég pofont kapott, és nem akar többet kapni. Az erősebb sem akar vérre menő harcot. Már épp kezet nyújtanának egymásnak, mikor a gyengébbhez odalép egy satnya, aki bármelyikük pofonjától méterekre repülne, és ajánlatot tesz: add nekem a Vénuszt, és a hátam mögött álló bivaj haverom, péppé veri az ellenségedet. És erre az a megdöbbentő válasz, ha megteszitek, tiéd lesz a Vénusz. Hogy a Vénusz, valójában egyiküké sem, az ott és akkor senkit sem zavar.
Valahogy ilyen tisztességgel ért véget az első világháború. Igaz, pártízezer életet még követelt ez a kaftános cselvetés, de ki is használták az eredményét maximálisan. A fölbe döngölt Magyarországot, akkor, védekezésképtelen állapotában, nem fejbe rúgták, mint a tizenéves gyerekek a hetvenéves öregasszonyt hasonló helyzetben, de Trianonban, fektében le is fejezték.
Területének kétharmadát elrabolták, és szétosztották, kvázi büntetésül, a háború kirobbantásáért. Ebben az volt a felettébb sötét húzás, hogy a háborút Ausztria robbantotta ki, a magyarok tiltakozása ellenére, és mint velünk együtt vesztes hatalom, mégis kapott a koncból egy szeletet. Ennek erkölcsi szintjét, alapvetően a cselvető pénzemberek diktálták, a döntéshozó nemzetek vezetői, mégsem voltak hajlandók erre a szintre süllyedni, és noha végrehajtották a követelőzők terveit, ezt ideiglenessé, feltételessé tették azzal, hogy a döntés ötvenedik évét követően, ügydöntő népszavazásnak kell eldönteni a végleges hovatartozást. Ennek elszabotálása, később, komoly fejtörést okozott a „tisztesség bajnokainak.”
Ebből a legyilkolt helyzetből, a magyar szorgalom, tudás és kitartás,
Horthy Miklós vezetésével, ismét csak talpra állt. Új feje nőtt az országnak, a levágott helyett. Ez, olyan látványos volt, hogy csípte a cselvetők szemét.
Világméretű összefogásukkal, sürgősen ki kellett robbantani a II világháborút.
Ebbe ismét sikerült a magyarságot belerángatni, és az oroszokkal, a végén földbe döngöltetni.
Kifosztottan, kivérzetten, megcsonkítottan, szovjet fennhatóság alatt, ismét felépítettük hazánkat. Gyáraink harmadát a németek, más harmadát a szovjetek vitték haza. A megmaradt harmadot, az angol és amerikai bombázók verték szét.
Nem volt semmink, a két kezünkön, a fejünkön, és a hazafiasságunkon kívül, de ez éppen elég volt. Onnan is talpra álltunk. Ezek után, még minket ijesztgetnének azzal, hogy az eu. nélkül éhen halnánk? Ez már közröhely tárgya,
szót sem érdemel.
Tíz év elég volt, hogy a magyarság ismét felemelje a fejét. Jelentős iparunk, kiváló mezőgazdaságunk épült, szerveződött. Mostanra már gyakorlatot szereztünk a talpra-állásban. Csak, az arcátlan gazemberséget nem tanultuk meg eltűrni. 56-ban, napok alatt ártalmatlanítottuk az „ideiglenesen hazánkban állomásozó” szovjet csapatokat. Volt köztük, aki a magyarság mellé állt, volt akit fel kellett morzsolni, de ha muszáj volt, hát megtettük. A nemzeti felháborodás, az első időkben, tömeges ávós lincseléseket, akasztásokat eredményezett. A boszorkányüldözés hamar véget ért. Sok érdemtelen könnyedén túlélte, sőt, később még miniszterelnök is vált belőle.
Feszült volt akkoriban a nemzetközi helyzet. A világnak, akkor legerősebb szárazföldi hadereje is elgondolkodott, lépjen e. Nem erő hiányában, de a lehetséges politikai következményektől akadályozva. A csöppnyi Magyarország, egyáltalában nem volt olyan fontos, hogy azért egy világháborút kockáztasson bárki. Elég lett volna, az amerikai elnöknek összevonni a szemöldökét, hogy megelőzze a szovjet mészárlást. Nem tette. A legkisebb politikai támogatás nélkül nézte végig, miként fojtják vérbe, a magyar nemzet hősi küzgelmét.
Igaz, A „Szabad Európa Rádió” és „Amerika Hangja” kánonban harsogták: tartsatok ki magyarok, veletek vagyunk, segítünk, de ez csak a véráldozatok növelésére, a harcok utáni pogromok fokozására volt elég.
Ezt is túléltük. Sokat tanultunk. Világszínvonalú járműveket, olajipari berendezéseket, mezőgazdasági, és szerszámgépeket, híradástechnikai eszközöket gyártottunk, és ezt, nem tudták kaftánék elviselni. Kitalálták a rendszerváltás meséjét, amivel mindezt, ismét, forró bombázás nélkül, privatizációs bombázással elpusztíthatták.
Megtették. Ismét a nullán állunk. Innen szép nyerni. Képesek vagyunk rá.
Ma is olyan a nemzetközi helyzet, hogy egy Magyarországon, nem vesznének össze a „nagyok.” Csak a kormányunkra kellene figyelni. Nem bedőlni a fasisztázó dumáknak, nem olyat választani, aki kinyalja a húsosfazekat, hanem olyat, aki magyar szívvel él, magyar fejjel gondolkodik, és magyar marokkal teszi félre, a nemzet ellenségeit. Élhetnénk mi, tömbön kívüli, semleges országként, és maguk a nagy erők szavatolnák önként a biztonságunkat, akárcsak Svájc vonatkozásában. Vajon akarjuk e, vagy önként, saját lábunkon megyünk a nyaktiló alá? „ez a kérdés, válasszatok!” – ahogy Petőfi mondja.
Ha a magyarság eldönti, másként akar élni, ahhoz most, a legalkalmasabb a nemzetközi helyzet. Demokratikusan meg lehet nyerni a kamu-választást is, hisz van már alkalmas jelölt. Lehet, magyar kormányt kétharmaddal, de akár négy-ötöddel is, hatalomba tenni. Nem olyat, amit nemzeti színre mázoltak a hazugok, de valóban magyart. Ha ezt végre eldönti a nemzet, ezzel törhet meg az átok, és veszítheti érvényét Vajk árulása.
Béla László
