évszázados átverés

  Az ősi magyar államban, aminek ma, a létezését is megkérdőjelezik nagy tudásúnak mondott emberek, kicsit másképpen nézett ki a vezetés.

Hét férfi, és hét nő jelentette a „parlamentet” a hét törzsből, a törzsek által kiválasztva. Hogy egy-egy kérdésben véleményegyenlőség ki ne alakulhasson, ennek a testületnek volt egyenrangú tagja a szakrális papkirály, aki szükség esetén, a haderő legfőbb parancsnoka, egyben élen járó harcosa is volt egy személyben. Ennek a testületnek a tagjai, idős, tapaszalt, egész addigi életükkel, jó példát letett emberek voltak. Ezek tanácskozták meg a kérdéses dolgok eldöntését. Nagyon kevés tanácskoznivalójuk volt, hiszen az Isteni igazságosság alapján, szinte minden kérdésre egyértelmű volt a válasz. Döntéseik, mindig az igazság talajáról fakadtak, legfeljebb abban kellett dönteniük, két igazság között, melyik az, amelyik több embernek fontos.

  Ezt az államot tartja kezdetlegesnek a mai szemlélet.

Nem az volt.     

Példa erre, a magyarságnak, a pozsonyi csatában mutatott, példa nélküli helytállása.

Amióta „begyűrűzött” hozzánk, a római jog, azzal a szemlélettel, amit a velencei dózse, palotája bejárata fölött azzal hirdetett „a jog, megelőzi az igazságot”, lassan, de sajnos nagyon lassan, megtanuljuk, becsülni, a korábban természetes igazság valódi értékét.

   Ez a római sorrend ma Magyarország, és az egész emberiség rákfenéje. Ma, az országokat, nem az addigi életükkel példát adó emberek, hanem a jogban, annak csűrésében-csavarásában, a legjáratosabb emberek irányítják.

Az új szisztéma mellett azzal érvelnek, hogy ez, szélesebb „népképviseletet” jelent.

  Ez a legnagyobb hazugság, amit a politika, eddigi működése során ki tudott találni. A nyílt lelepleződés sem zavarja őket. Elég a választópolgárnak egyetlen parlamenti szavazást végignéznie, hogy megállapíthassa, az ország rendjét, a „jogot”, számunkra néhány, jelen esetben egy ember határozza meg.

Amikor szavazásra kerül egy kérdés, felkiált az, az ember, aki a kétharmad fölött „rendelkezhet” és az ország sorsa, abban a kérdésben eldöntetett.

Igaz, több száz embert tartunk jólétben a szegénységünkből, akiknek az lenne a feladata, hogy a mi szándékainkat ismerve foglaljon állást egy-egy kérdésben, de nem teszik. Részben, mert a szándékainkat sem tuják, vagy akarják megismerni, részben, mert a „főnök” ( a frakcióvezető) megmondja, hogyan kell szavazni. Hogy ezt a „kulcsembert” hányan, hány oldalról, és milyen szándékkal presszionálják, az már a fű alatt zajlik, nem kötik a nép orrára.  Ezen a cirkuszon, senki sem szórakozik felhőtlenül. A nép, aki megissza a döntések levét, szenved, a döntnökök, akik mindebből gondtalanul élnek, félnek.

A régi szisztéma, a hét férfi – hét nő, plusz a szakrális vezető, sokkal jobb.

Lényegesen olcsóbb, és egy ember helyett, legalább 14 példamutató képviseli a népakaratot. Abba a testületbe nem kerülhetett „kígyónyelvű” ember.

A maiakba, kevés kivétellel, csak ilyen kerülhet.

Akad közöttük, aki nyíltan hirdeti Jánusz természetét. Széttárt karokkal értetlenkedik, amikor az unió, a szegény országok pénzét elvenné, és azt a gazdagoknak adná. Nem veszi talán észre, hogy ezt az igazságtalanságot, az unió épp tőle tanulja? (16%)

Hiába! Az éleslátás, az egyenes beszéddel együtt, eltűnt a vezetésből. Vissza kell hoznunk, mielőtt végzetes bajokat okozna ez az állapot.

Számos ember van hazánkban, aki valóban alkalmas lenne a nép jólétéhez vezető rend kialakításában. A fél ország ismeri, velem együtt, azt a nagy tudású

szívsebész  professzort, aki mindig az emberek érdekében élt, dolgozott, és szólalt meg. Biztosan van sok, hozzá hasonló, akik jól vezethetnék ezt az országot.

   Nem ügyvédek, közgazdászok kellenek egy ország élére, de elsődlegesen őszinte, egyenes, nemzeti gondolkodású emberek. Rengeteg jogász, közgazdász, társadalomtudós állna mögéjük, akik tudják, helyük, nem az első sorban van.

Az igazságnak kell, elöl állnia, és az után jöhet minden más.

Béla László