Fájdalmasan tapasztalhatjuk, miként távolodik hazánk, a magyarság által megszokott valóságtól. Mindent folyamatosan változtatnak, alakítanak, átrendeznek. Elgondolkodtam, vajh milyen motiváció állhat e mögött?
Igaz, olvastam már arról, hogy a folyamatos változás, rombolás, átalakítás a zsidó létezés alapeleme, de ezt otthon kell gyakorolni.
Ha én elmegyek a barátomhoz vendégségbe, találok egy seprűt, és elkezdek söprögetni, igencsak a barátom is hátamhoz méri a nyelét, és elzavar a portáról, mondván, a közmondás szerint: a magad portája előtt söprögess barátom.
Már a buszok is?
Igen!
Megszoktuk Budapesten a sötétkék-ezüstszürke buszokat, és kivétel nélkül Ikaruszokat. Ettől érezzük otthon magunkat, ettől volt sok száz magyar embernek munkája, része volt nemzeti büszkeségünknek, mutatván, képesek vagyunk az önellátásra.
Szétverték!
Ma erőszakosan idegen buszokat vásárolnak a mi adóinkból.
Mondják, ki fizet adót ebben a munkanélküliségben?
Ez, csak a csökkent képességűek számára kérdés. Minden épeszű ember pontosan tudja, hogy aki Magyarországon él, eszik, iszik, dohányzik, lakik, közlekedik, parkol, termel. vagy fogyaszt, mindezekhez kapcsoltan súlyos adókat fizet. A legelesettebb hajléktalant is megsarcolják, ha bemegy egy boltba egy zsemléért. Ennyit az adóról.
Visszatérve a buszokra.
A magyar, meglévő, és korlátlanul fejleszthető, kiváló termékeket Amerikába exportáló buszgyártó kapacitás ellenére, 150 Mercedest szereznek be.
Ezek már izraeli kék színűek. Mindezt hajánál fogva előráncigált érvekkel próbálják megmagyarázni. Állítólag, a csillagászati jegyárak mellett, a tömegközlekedés deficites. Csak akkor hoz majd hasznot, ha magán kézbe adják. Ezt már ismerjük a gyárainkból, a parkoló társaságokból, és ezer helyről.
Rég elegünk van a vadprivatizációból! Elég abból az arcátlan magyarázatból, ami szerint, azért kell idegen buszokat vásárolni, mert visszavásárlási garancia kell. ha netán tönkremenne a magán cég, ne bukja el a járműparkot.
Hol van ilyenkor a város, az ország érdeke? Miféle vezetés ez?
Én tudom, Ön is tudja?
A karácsony.
Szánalmas kufár szemlélet, hogy a magyarság ősi, őszinte szeretetben eltelő ünnepét is megfertőzték a haszonleső élősködők. Lehet, hogy a zsíros profitból, néhány morzsa jut a magyar kereskedőknek is, amit ilyenkor a népről lekaszálnak, de hogy ahhoz a gusztustalan kampányhoz, amit ilyenkor az emberekre zúdítanak a médiák, a magyar kereskedőknek semmi köze, az biztos.
Egy rádióműsor, kitalálta, hogy a korábban már elhíresztelt arany és ezüstvasárnap mintájára, kell, hogy legyen egy bronz, alumínium, és egy fa vasárnap is.
Előtte, természetesen, lennie kell, egy alumínium, és egy fa szombatnak.
Ezen a perverzión azután jókat röhögnek, és felveszik érte a kufároktól, zsíros fizetésüket, a kultúrarombolásért. Még, ha a perverziót lehántjuk is róla, akkor is gusztustalan hetekkel előre hozni a kényszervásárlást. Arcátlanság azt fejtegetni, ki mit vár kitől karácsonyra. Azzal gyötörni az embereket, ugyan meg tudnak e felelni, az elvárásoknak. Sötét, sunyi duma, különösen Magyarországon. A magyar, akkor is szeretne megfelelni, ha előtte és utána hónapokig zsíros kenyeret eszik, mert elvárják tőle. Ez, csak az élősködők haszonszerzéséről szól. Szeretetnek a nyoma sem fedezhető fel benne.
Sokan, különösen a kortársaim, nem is tudják, mi a karácsony eredete, és hogyan ünnepelték azt őseink. Az, hogy a magyar neve, minden más nyelvbeli hangzástól eltér, nem véletlen. Magyar őseink, évezredeken át, a nap gyermekeinek tartották magukat, mert hogy azok vagyunk máig is. Az éltető napfényben, magát a teremtő Istent tisztelték, akit nem Jahve-nek neveztek. Jelképmadaruk a kerecsensólyom (más nevén turulmadár) volt, és az évi szaporulatot, a téli napfordulón röptették fel ünnepélyesen. A kerecsenröptetésből alakult ki a Karácsony elnevezés. A délelőtti ünnepséget, a település középpontjában, hatalmas bogrács felállítása követte, amiben ízletes ételt főztek mindenki számára. Aki tudott, vitt hozzávalókat. Tűzifát, vagy ami épp kellett. Amikorra az étel elkészült, összegyűlt a falu apraja nagyja, és elosztották. Mindenki egyformán részesült, a pillanatnyilag meglévő társadalmi ragjától függetlenül. Mindenki kapott valami ajándékot, ezüst diót, arany almát, csutkababát. Saját készítésű apróságokat.
Mégis jobban örültek neki, mint ma egy MP3-nak, mobilnak, vagy bárminek, mert ezeket, a szeretet adományozta, és nem a pénz. Senkinek sem voltak elvárásai, nem volt becsmérlő kritika, viszont együtt volt, az egész közösség.
Az után, jött Vajk, és mikor Istvánná vált, eltörölte a múltat. Épp, mint az internacionálé. Nyomában beszivárgott, de inkább fegyverrel, inkvizícióval betört, a nyugati kereszténység. Lefejezte a magyar elitet, helyükbe vazallus püspököket ültetve. A karácsonyt nem lehetett a nép szívéből kitörölni, hát kisajátították. Pogánynak nevezték a teremtő Isten tisztelőit, mágiának, a szertartásaikat. Hátukon „belovagolt” a nyugati karácsony, a kitalált ajándékozó Jézuskával, az elérhetetlen, egekben lakozó Istennel, a gyónással, az éjféli misével, ahogy kell. És a magyarság, az évszázadok alatt megtört. Elfelejtette, hogy a teremtő Isten benne lakik, mint lelkiismeret, hogy a cselekedeteivel egyedül Istennek, végül is önmagának tartozik elszámolással. Kiszolgáltatta magát, egy idegen hatalom által kinevezett rétegnek, aki vagy visszaélt ezzel a helyzettel, vagy nem. Mára, sokan rádöbbentek ennek a helyzetnek a képtelenségére. Közülük néhányan ismét megtalálták Istent önmaguk lelkében, de sokan talajt vesztettek, és súlytalanul hitetlenül lézengenek. Isten megértéssel látja a gyermekek csalódását, amikor bizonyos kor után, rádöbbennek, hogy szüleik eddig hazudtak nekik. Ez nem a szülői tekintélyt, a szülő példakép jellegét támogatja, inkább aláássa. Azt mondják, kegyes hazugság. Nem!
Ez, durva hazugság. Itt jelenik meg először a kettős mérce, ami ma az egész világot át akarja alakítani. Nincs jó hazugság! A hazugság rossz! Jó, csak az igazság lehet, amit ma minden erővel igyekeznek elnyomni.
A Magyar (nem pogány) karácsony, a téli napforduló, a teremtő Isten szeretetének, megújuló gondoskodásának ünnepe, nem lehet a kufárok eldorádója. Nem nyelheti el a benne éledő szeretetet a pénz mocska. Nem lehet úrrá rajta a sötétség, mert Isten napja, a teremtő szeretete, napról-napra szorítja vissza a sötétséget. Egyre rövidebb ideig uralkodhat a tájon. Egyre hamarabb jön a hajnal, és űzi el a sötétséget.
A magyaroknál is hajnalodik már. Egyre többen látják át, jobb a fényben élni szegényen, mint a sötétben elkövetett gaztettek eredményeiben dúskálni. Senki ne higgye, és egyre kevesebben hiszik, hogy dolgaik örökre sötétben maradhatnak. A hajnal már hasad. Igaz, a politika sötét felhője, még sötétben tartja a tisztességtelen dolgokat, de a felhő hamar eloszlik. A teremtő Isten napja, felülről már félelmetesen ostromolja. Nem kell már más, mint alulról egy magyar kormány, és összeomlik Magyarországon a sötétség hatalma.
Ez pedig rajtunk áll, hogy még Petőfit is kijavíthassuk.
„Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a z (jognak asztalánál) igazság oltáránál
Mind egyaránt foglal helyet…”
Ha ez eljön, vége a magyarság szenvedéseinek, és a karácsony, elhozza ezt nekünk. Nem eltöröljük, de büszkén felmutatjuk dicső múltunkat, és boldogan nézünk, nézhetünk, szebb jövőnk felé.
Minden magyarnak, és a világ minden más jóravaló emberének sikeres,
a világ minden emberének, megkülönböztetés nélkül, békés, boldog karácsonyt kívánok.