évszázados átverés

 Jártamban-keltemben, nem szoktam szemellenzőt viselni. Azt meghagyom az igáslovaknak, kiket gazdáik, verés és jutalmazás vegyes alkalmazásával rávettek, fogadják el, nekik keményen dolgozniuk kell, ha kapnak enni, ha nem.

  Sikerült meggyőzni őket, hogy sanyarú helyzetük ellen semmit sem tehetnek, így inkább dolgoznak, jobban teljék az idő. Ma, Magyarországon, embertömegek is élnek így, emberhez méltatlan körülmények között.

   Én, a pusztai ménes részének érzem magamat. Nyitott szemmel járok, szabadon, szeretettel, de szánalommal látom, miként szenvednek honfitársaim.

   Szerencsére, a „gazdák” egyre többünkről veszik le a hámot, (rúgják ki a munkából) hogy szélnek eresztve, talán elpusztulunk, a szabad élet nehézségeivel szembe kerülve.

  Mi magyarok, szabadnak születtünk, nem igásbaromnak. Nem halunk bele a szabad életbe, de képesek vagyunk megtalálni, azt a kevés életteret, amit valami figyelmetlenség folytán, véletlenül meghagytak nekünk. Természetesen, legtöbben, nem azzal, hogy hátaslóként cipeljük korábbi kocsisainkat, hanem átugorva adóból, bírságokból, vízfejű adminisztrációjukból épített „villanypásztoraikat” azokon a területeken keresünk lehetőségeket, amiket ők, maguknak akarnak kisajátítani.

  Érdekes visszarendezések láthatók az ilyen esetekben. Átszakad, a cionista imperialista háló, ami jelenleg kihalássza az élet békés vizeiről az embereket.

  Jelenleg, sokan élünk úgy, mint az igáslovak. Tudomásul véve a tisztességtelenül fenntartott pénzhiányt, és a tonnaszám ránk zúdított reklámjaikban meghatározott, felesleges igényszintet, asszonyainkat is munkába hagyjuk állni. Így hajtva a cionista gépezetet, próbálunk megélni. Minden sz@rt megveszünk, amit tukmálnak, miközben általuk meghatározott kereteink elfogynak. A „boldogságot” legfeljebb az jelenti számunkra, hány felesleges kütyüt birtokolunk. Ebben a rendszerben, legfeljebb egy gyermek lehet, de még az is meggondolandó, mert az felelősség. Nem mehetünk miatta Havaiba, vagy ha mégis, akkor vele együtt, csak több éves szünetekkel.

Ez, egoizmus.

Lehet, hogy mások irigyen szemlélik ezt az életformát, de az egészséges magyar gondolkodás, nem sokra tartja, és soha nem irigyli. Nem hiszem őszintének azt a magyart, aki a világ más részeire vágyik. Nekünk vannak hegyeink folyóink hatalmas alföldjeink, és tengerünk is, nem kell elhagyni az országot értük.

Ja, hogy negyvenkét éve érvényét vesztette az a szerződés, aminek alapján mások rendelkezhetnek felette és még mindig így van ?

Ez, részben a mi hibánk, részben a történelem kényszere. Most, egész Magyarországot, még ezt a csonkát is be akarják kebelezni, de nem hagyjuk.

A többit miért?

Ez nem a nemzet felelőssége, csak részben, annyiban, hogy Horthy óta, még a szovjet iga lerázása után sem választottunk magyar kormányt, aki odatéve a kérdést a nemzetek elé, kivívta, vagy egyáltalán, csak ki akarta volna vívni, ennek a tisztességtelen helyzetnek a felszámolását, a területeknek, feltétel nélküli visszacsatolását.

Mindezt miért, mert a magyarok döntő része, nem megy el szavazni.

Nem a gazdagok, a szegények maradnak távol.

Mert dolgoznak éppen, mert végre pihenni tudnak, mert nem legitimálnak tisztességtelen kormányokat, mert úgy is az lesz, amit mások akarnak, mert egy szavazat semmit sem számít, mert, mert, mert…  Se szeri-se száma, az elővezetett kifogásoknak, amik felmenteni látszanak a távolmaradókat, noha valójában egy oka van, a hazával, a többi magyarral, a jövővel, a gyermekeinkkel szemben megnyilvánuló felelőtlenség. Kivonom magamat a döntésekből, így nem terhel annak későbbi felelőssége.

De! A felelőssége is, de a következményei mindenképpen terhelnek,  - és ezt, mindenki a maga bőrén érzi. A megvásároltak, biztos elmennek, hogy kiváltságaikat megőrizhessék, kiterjeszthessék.

Amikor a bunkó, (a gumilövedék, vagy az acélköpenyes egykulcsos adó) csattan a fejünkön, akkor hiába reklamálunk, eredménytelen.

Amikor figyelnek a szavunkra, mert lehetetlen nem figyelni, akkor lehet és kell reklamálni, mert azzal, és csak azzal változtathatunk.

Mi, legelőször a hazánkért kell, hogy éljünk, ha azt akarjuk, hogy a haza, végre értünk létezzen, és ez megváltoztathatatlan. Ha mi elfordulunk a hazától azzal, hogy nem szavazunk, lesznek, akik elmennek szavazni, hogy a hazát elfordítsák tőlünk, és ellenségünkké tegyék. Ha hárman mennek el szavazni, támogatottjuk, akkor is teljhatalmúnak és legitimnek fogja hirdetni magát, ezt már megtanulhattuk.

A haza szolgálata, nem csak ebből áll.

Nem egy családot találni, aki tiszteletre méltó szegénységben, olyan értéket mutat fel, amihez a leggazdagabbak sem tudnának, egész vagyonukért sem hozzájutni. Ez, az a szeretet, ami önmagáért létezik, és önmagából táplálkozik.

Nem kell, az életben tartásához más, csak viszonzás, és nincs nehéz helyzet, veszély, fenyegetés, ami legyőzni képes.

   Élnek még, olyan magyar családok, ahol 4-5 gyerek nevelkedik, manapság, szokatlanul őszinte szeretetben. Nem élnek könnyebben, mint a gyermektelen munkanélküliek, ennek ellenére, boldogok, és elégedettek.

Megpróbáltam kitudni a titkukat, és azt hiszem, néhány fontos momentumra rátaláltam. Az első, hogy ezekben a családokban, az anyának NINCS MUNKAHELYE. Mindig otthon van. Ettől, még ő dolgozik a legtöbbet, de ezzel a temérdek munkával, képes példásan, és kevés pénzből ellátni a családot, tisztán tartani az otthonát, és biztosítani azt a nyugodt hátteret, amiben a gyerekek eredményesen tanulhatnak. Nincs magára hagyott, csellengő kulcsos gyermek. Dolga végeztével, mindegyiket szeretett otthon várja. Közösen küzdenek az eredményekért, és közösen örülnek azoknak. Az apa, bár munkanélküli, mert az ő munkahelyét is "privatizálták" és bezárták, segélyt már nem kap, ebből a háttérből elindulva, eredményesen képes felvenni a harcot, az élet, a pénzszerzés nehézségeivel. Alkalmi munkákat mindig talál és ezekből, mindig képes előteremteni az élet fenntartásához, minimálisan szükséges pénzt. Nincs féltékenység, nincsenek tüskék, és okok sincsenek rá. Nincs más, csak szeretet, és ez így van jól.

Talán ez a régi családmodell?

A cionista imperializmusnak, legeredményesebb támadása az volt a társadalom, a nemzetek ellen, amikor a családokat támadta meg az 1920-as, 30-as években.

Ahogyan a rák, az élő szervezet legkisebb egységét, a sejtet támadja meg, és ezzel képes elpusztítani az egész szervezetet, úgy az imperialista kapitalizmus, a családok megtámadásán át, pusztítja el a nemzeteket.

A nemzetek, csodafegyverrel rendelkező harcosai, azok a családok, akik már felfedezték, a támadás lényegét. Vállalva a nehézségeket, nem hagyják az anyákat kiragadni a családból, és szeretetben nevelkedett, jó szándékú embereket nevelnek a nemzetnek.

  Ez a legnagyobb szolgálat, amit ember megtehet a nemzetéért. Az ilyen gyermekek mennek tiltakozni az igazságtalanság ellen, ezek fognak szavazni, és választják a hamis ígéretek helyett, a nehéz, de változást jelentő, becsületes megoldást. Legésszerűbb dolog, ha támogatjuk az ilyen családokat, nem lopott, de becsületes pénz felhasználásával. Leginkább becsületesen megfizetett munkalehetőséggel, és szeretettel.

A szeretet, az egyetlen építő erő a világban, és ha őszintén követjük belső utasításait, megszűnik rajtunk a pusztítás hatalma, nem csak Magyarországon, de az egész emberiségen.

Béla László