Mindenütt, még a Kuruc.infón is lépten-nyomon a sírással találkozom.
Elszomorító!
Másból sem állunk, mint kesergésből, önsajnálatból, miszerint elfogyunk, kihalunk, gyarmatosítanak, kifosztanak, perspektívátlanok vagyunk.
Gondolataink mindig ekörül forognak, mert szándékosan ekörül forgatják őket.
Én is!
Belátom, nehéz felemelkedni, az égető problémák fölé, de ha nem vagyunk rá képesek, gondolkodásunkkal, azt a sötét jövőt teremtjük meg, aminek bekövetkezését annyira nem szeretnénk.
Gondolkodjunk előremutatóan. Ne azon siránkozzunk, hogy bezárták a gyárainkat, hanem annak örüljünk, hogy régi épületeik jó része ma is áll.
Az újrakezdést, nem épületek építésével, csak felújításával, és felszerelésével, lehet kezdeni. Ne vegyük el egymás kedvét az élettől.
Tudom, a visszásságok felmutatása, növeli az ellenállást, de rombolja az önbizalmat, összetöri, feketére festi a jövőképet.
Ne azon keseregjünk, hogy két fizetésből sem lehet megélni egy családnak, hanem jussunk el oda önszántunkból, ahova, minden tiltakozásunk ellenére eljuttatnak bennünket.
Nincs elég gyermek?
Dehogy nincs!
Ki nem látta az egyetemisták, fő és középiskolások tüntetéseit manapság. Kik ők, ha nem gyerekek. A mi gyerekeink, méghozzá szuper gyerekek. Épp úgy nem szenvedhetik az igazságtalanságot, mint mi, de ők, tesznek is az igazságtalanság ellen, míg mi, csak tényként megállapítjuk.
Át kell venni a szemléletüket, és megvalósítjuk amit szeretnénk.
Béla László
