évszázados átverés

   A szereptévesztések világa az, amiben az emberek, valahogy nem érzik jól magukat. Azt nem tudom, csak sejtem, hogy ez, szerte Európában elterjedt jelenség, de hogy Magyarországon súlyos mértékben jelen van, azt nap, mint nap, az élet minden területén, tapasztalni vagyok kénytelen.

     A politikában, teljes mértékben. A megtévesztő néphülyítés szerint, képviseleti demokráciában élünk. Ez, szigorú definíció alapján, azt jelentené, hogy a nép, megválaszt egy-egy területre, egy képviselőt, akinek az a munkaköri kötelessége (jó pénzünkért), hogy akaratunkat megjelenítse, és érvényesítse a parlamentben, és a kormányzásban. Ezzel szemben, azt kell látnom, hogy amikor egy diktátor, készül olyan törvényt hozni, amivel újabb terheket rak rám, és honfitársaimra, akkor a diktátor fullajtára bekiabál a plebsznek: igen- vagy nem, és az én képviselőm, függetlenül attól, hogy akarom e vagy sem, szolgaian nyomogatja a megadott gombokat. Tisztelet a nagyon kevés kivételnek.

    Már azt is kitalálták, eredményes elnyomásunk érdekében, hogy ha valamely képviselő, nem „polkorekt” módon hozza szóba, az uralkodó kisebbség viselt  dolgait, legyen egy parlamenti őrség, aki kivezeti a teremből. Ez is súlyos szereptévesztés. Azt a képviselőt kellene kivezetni, aki a szavazások előtt bekiabál. Azok követnek el, súlyos törvénysértést. Sokkal súlyosabbat, mint aki a választásokkor a szavazóhelyiség bejáratánál, az egyes választókat győzködné, kire szavazzanak. Ez esetben valaki, csak egy-egy választót befolyásol törvénytelenül, míg a bekiabálók, több százezer, vagy millió választó egyetértését, vagy tiltakozását alakítják a saját kényük-kedvük szerint.

  Ja(!)? hogy ezt a házszabály megengedi? Akkor azt kell megváltoztatni.

Lehetetlen úgy élni, előrehaladni, hogy egyik szabály, homlokegyenest szembe megy a másikkal.

     A legjobb tudomásom szerint, a képviseleti demokrácia törvénye, a képviselő kötelességét úgy határozza meg, hogy a demokratikusan megválasztott képviselő, köteles részt venni a parlamenti szavazásokon, és az ott felvetett kérdésekre, a saját legjobb belátása szerint, az ország, és a választói érdekeit figyelembe véve szavazni. A képviselőnek senki utasítást nem adhat, kivált nem kényszerítheti, a választók pénzéből származó jövedelmének csökkentésével, semmilyen törvényes indokkal. És ez, csak a politika.

     Az oktatás szereptévesztése ugyanilyen súlyú.

A közoktatás állami feladat. Erre van egyebek között a közadó, az áfa, és minden állami bevétel, amit mi szavazó polgárok az asztalra teszünk.

Ezt a feladatot az állam, az önkormányzatokon keresztül, vagy központosított állami intézményben kezeli, nem nagy különbség. Az viszont, hogy az ehhez szükséges forrást, mindenképpen biztosítsa, az alapvető kötelessége, és ez, még nem minden. A központi tantervnek, igaz, és valódi tények oktatását kellene előírni, és ennek végrehajtását ellenőrizni, az oktatás teljes vertikumában.

      Nevetséges, és hamis a Darwinista fejlődéstörténet oktatása akkor, amikor régészeti leletek bizonyítják, hogy az előembernek nevezett faj maradványait, a homo sapiens-ével egy sírban tárták fel. Ez ugyanis, teljes bizonyossággal kizárja, hogy bármelyik, előzménye, vagy következménye lehetett volna a másiknak. Nincs feltételezhető genetikai, legfeljebb civilizációs fejlődés, de mostanában, mint ha ez is visszafelé haladna. Ha megnézzük pl. a száz, vagy több száz éves építészeti alkotásokat, láthatjuk, hogy korábban, sokkal több esztétikai elemet, a szépség iránt, sokkal nagyobb igényt mutatnak, mint modern társaik.

   Nevetséges, és többszörösen cáfolt, a Finn-Ugor elmélet is, mégis ezt erőszakolják az oktatásban. Hamis a történelem oktatása is. Mélyen sérti a magyar nép nemzeti identitását, amikor a fiataljainkat, hamis állításokkal traktálják a valós történések helyett. Régészeti leletek által többszörösen cáfolt, a ma oktatott honfoglalás, mert húsz-harminc ezer éves magyar leletek vannak a Kárpát-medencében. Szégyenletes hazugság, a magyarságot, a hazudott „honfoglalás” idején kulturálatlanabbnak feltűntetni Nyugat-Europa népeinél, mert ezt az állítást is régészeti leletek tömegei cáfolják, úgy öltözködésben, mint népművészetben, mondavilágban, higiéniában, egészségügyben, és minden fronton. Az ilyen törekvések egyedül azt célozzák, hogy a magyar, szégyellje magát, és örüljön, hogy a „kulturált” nyugat, befogadta. Szégyen, hogy ez a szándék, ma is állami támogatást élvez.

  A művészet szereptévesztése,

az egyik legkártékonyabb mind közül. Eredeti célja, létrejöttének értelme az volt, hogy az embereket szórakoztassa, eközben, kulturális, erkölcsi, és társadalmi, követhető és követendő példákat állítson eléjük, elvetendőként mutassa fel a rossz példákat. Ehhez viszonyítva, a kortárs magyar „művészet” például a „Sóska és sült krumpli” címen terjesztett fertőjében, egy színi előadás keretében, arról akar bennünket meggyőzni, obszcén és trágár kifejezésekkel, hogy asszonyaink szajhák, férfiaink alkoholisták, korruptak, áskálódók. Mindez, mélyen sérti, aláássa, egészséges önbecsülésünket. Amióta a művészetet kisajátította a kisebbség, és alárendelte alantas szándékainak, a klasszikusok sincsenek jobb helyzetben.

Madách, lélekemelő, erkölcsépítő művét, az „Ember tragédiáját” láthattuk olyan rendezésben, ahol a színpad közepére egy wc-t állítottak, és alkalom adtán, az egész nézőteret fekáliaszaggal fújták be. Ez a kisebbségi művészet. Pucéran rohangáltak, trágárkodtak a színpadon. El sem képzelem, mit tudnának kihozni  Katona, „Bánk bán” című színművéből. A látottak alapján biztos, hogy Melindát a meráni férfiak a nyílt színen „partiba vágnák” kisebbségi módra.

  Ez, az a látvány, és erkölcsi mélység, amitől, minden jó érzésű magyarnak, idősnek és fiatalnak, egyaránt meg kell óvnia magát.

     Sajnos, ez mind a mi felelősségünk. Azért létezik, és azért ebben a formában, mert hajlandók vagyunk eltűrni. Ha nem változtatunk, idővel olyanná válunk, amilyennek ábrázolnak bennünket, ezek a   „művészek”

  Ha nem állunk ki magunkért, legalább a választásokon, menthetetlenül fekáliával temet el bennünket, a most regnáló „elit”.

Béla László