Minden élőlénynek fontos, ismernie a környezetét. A fajok sokszínűségében, csak az a faj képes fennmaradni, amelyik jól méri fel a helyzetét. Ismeri a fellelhető táplálékforrásokat, és a rá leselkedő veszélyeket. Ha valamely faj, ebben hibázik, annak vagy nagyon szaporának, vagy nagyon erőszakosnak kell lenni a túléléshez.
A légy.
Sok faj között, a legnagyobb túlélők egyike. Végtelenül igénytelen, és módfelett szaporafajta. Bármilyen hulladékot hasznosítani képes.
Nyüvei ezrével fejlődnek minden olyan szerves anyagban, ami védekezésre képtelen, vagyis nem mutat életjelenséget. Az élő, egészséges szervezet, képes védekező reakciókkal távol tartani magától az enyészetet, amit a legyek okoznak. De az élet megszűnésekor, azonnal ellepik a tetemet, és néhány nap alatt, felemésztik hasznosítható anyagait. Elég viszont egyetlen sérülés, hogy abba befészkeljék magukat. Érdekes tulajdonságuk, hogy ha az odahurcolt fertőzéssel nem ártanak, megjelenésük, a sérült élőlénynek hasznára is lehet.
Meg tudják különböztetni, az élő, és elpusztult sejteket, és csak, az elpusztultakat falják fel. Ezzel, megakadályozzák azok helyben történő elbomlását, ezzel, a vérmérgezés kialakulását. Az első világháborúként számon tartott emberpusztításban, a kíméletlen fegyverektől, az emberek, elképesztő sérüléseket szereztek. A lehetetlen körülmények, a hiányos ellátás következtében, ezekből súlyos, bomló sebek keletkeztek. Ezektől, legtöbb beteg, vérmérgezésben meghalt. Amelyik sebben megjelentek a nyüvek, azok a sebesültek nagyobb részt felépültek, éppen emiatt.
A sas.
Közhasznú szólás szerint, „A sas, nem kapkod legyek után”. Magasan repülve vadászik, és nagy biztonsággal csap le áldozatára. Nem túlzottan szapora, de példásan gondoskodik fiókáiról. Leginkább, csak az ármány képes elpusztítani.
Ez lehet egy vadász, aki messziről, lesből levadássza, vagy a méregkeverő, aki megmérgezi a pockot, ürgét, egeret, így, az ezeket elfogyasztó sas is áldozatul esik. Sajnos, mindkettőre akadnak példák.
A sólyom.
Nem túl nagy, de erős, bátor, és végtelenül gyors madár. Zsákmányát leginkább gyorsaságának köszönheti. Elképesztő, 400- 450 km/h. sebességgel csap le áldozatára, zuhanórepülésből, nagy pontossággal, pillanat alatt végez vele.
A bagoly.
A bagolynak, minden más ragadozó madár esküdt ellensége. Éjszakai életet él, de ha nappal megjelenik, minden más madár azonnal letámadja. Kiválóan lát a sötétben, hangtalanul repül, kiválóan hall, ezért mindenről tud, ami a környezetében zajlik. Ennek köszönheti a fennmaradását. Képes feltalálni, és elfogyasztani, a nappal vadászók élelmét, ezért utálja minden nappali madár.
Ezért folytat kizárólag rejtőzködő életmódot, és ha nappal észreveszik, azt nem mindig éli túl.
A pók.
A pók, egy kozmopolita faj. Számos alfaja létezik. Otthon érzi magát a mező füvében, a fák, bokrok ágai közt, az emberek házaiban, de az árnyékszékében is.
Neki mindegy. Lényeg, hogy ne kelljen sokat tenni a fennmaradásáért. Nem vadászik, bár ragadozó. Élősködő életét, leginkább várakozással, kisebb részét, csapdaépítéssel tölti. Rendkívül szapora. Egyetlen borsónyi szövedékből, ezrével szélednek szét egyedei a környezetükben. Hogy terjedésüket ekhósszekerek, hajók, vagy szállító repülőgépek biztosítják, nekik mindegy. Lényeg a terjeszkedés, egy-egy új terület birtokbavétele. Stratégiájuk sajátos, és a világ bármely táján egyforma. Új helyre érkezvén, felkapaszkodnak a legmagasabb pontra. Tapadós lábaikkal, ezt könnyen megteszik. Itt kikötik magukat ragadós fonállal, és azt tovább nyújtva, leereszkednek, hogy a szél, lengethesse őket. Előbb utóbb jön olyan szél, ami egy másik fix ponthoz érinti őket. Ezt, azonnal megragadják. Odakötik fonalukat, majd visszamásznak rajta a kiindulási pontra, és kezdik, a játékukat előröl. Amikor már elegendő fix ponthoz kötött fonalat gyűjtöttek, átszőtték új környezetüket, megkezdik a fonalak sokszöges összekapcsolását, amivel a nagy területre, hálót vetnek ki. Ettől kezdve, lapítanak valamelyik fonaluk végén egy zugban, és ha egy óvatlan rovar beragad a hálójukba, azonnal odarohannak a rezgésre, és rengeteg fonallal kötik, a vergődő áldozatot a hálójukhoz. Áldozatukat szabályosan beszövik, de nem ölik meg. Megvárják, míg az, tehetetlenségében éhen hal, vagy kiszárad, és csak az után lakmároznak a testéből. Saját nedvüket pumpálják bele, amelytől anyagai feloldódnak, és szívószervükkel felszívhatják. Ez, a ragadozók között a legkegyetlenebb, legundorítóbb, de legeredményesebb, és legkockázatmentesebb életmód. Nem kell félni, hogy a gúzsba kötött préda visszatámad, és egy lépést sem kell tenni a megélhetésért. A kaja házhoz jön.
Mohóságuk csillapíthatatlan, a legkisebbtől, a legnagyobbig, bármilyen zsákmányra rástartolnak. Vannak egészen eltérő fajtársaik is. Ezek, szintén zugokban, ágvillákban meghúzódva lesnek áldozataikra. Előkészített hálójukat alkalmas pillanatban kidobják, ezzel hajtják végre támadásaikat, a mit sem sejtő áldozataikon. A támadás végkifejlete épp oly gusztustalan, mint a többi esetben.
Vannak, kivételesen veszedelmes fajtársaik is, mint a fekete özvegy. Ezek olyan áldozatokat is célba vesznek, akiket bizonyosan egész életükben sem tudnának megemészteni. Csak az elpusztításukra koncentrálnak. Ezt is olyan körmönfont módon, hogy pl. bemásznak az áldozat cipőjébe, és amikor az gyanútlanul bedugja a lábát, halálos mérget fecskendetnek bele.
Óvakodjunk a pókok minden fajtájától, és ne felejtsük el, agyonütni őket, balszerencsés cselekedet.
Béla László
