Reggel beszélgettem egy barátommal. Egyebek között szóba került, mitől juthatott el, kis hazánk, oda, ahol ma tart. Hamar megegyeztünk abban, hogy Géza fejedelem után, elég gyakran váltották egymást az országban, a nemzetet kiszolgáltató és védelmező uralkodók. Ezek az Árpádház kihalása után, szinte teljesen egyoldalúvá váltak. Hunyadi Mátyás és Horthy Miklós között úgyszintén idegen uralkodóink voltak, akiknek mindig fontosabb volt minden a magyar haza érdekeinél. Két háborúba, meg egy Trianonba kergették bele, az egyébként békés és toleráns magyarságot. Mára tehát bőven volt időnk megtanulni, ki tesz értünk, és ki ellenünk.
Ennek ellenére, még mindig megesszük a maszlagokat. Ha van a háttérben egy politikai szövetség, egy „tanácsköztársaság”, egy szocialista blokk, vagy egy „kerek asztal”, mindig valamilyen mértékben hozzájárulunk a saját elnyomásunkhoz. Tudjuk, hogy rosszul tesszük, mégis tesszük, békeszeretetből.
Eltűrjük a vad-liberálisok nyílt magyargyűlöletét, a saját földünkön, eltűrjük az ezer év alatt keservesen Európa hírűre fejlesztett intézmény rendszerünk lepusztítását, sőt, a magyarok véres verejtékéből, csillagászati kártérítéseket fizetünk, mások által szervezett, indítványozott dolgokért. A legnagyobb hiba, mégsem ez. A legnagyobb hiba, hogy nem tudjuk, vagy nem akarjuk a romlást megállítani. Nagy százalékban támogatjuk a pusztítást, jóhiszeműen.
Ha a kerekasztal lovagjai közül, egy banda jól meggyötör bennünket, elhajtjuk, és választunk egy másik bandát, közülük. Amikor az is ezt teszi, azt is elhajtjuk, és választunk egy harmadikat. Hasztalan próbálkozás, de nem látjuk át. Közben, a háttérben, gusztustalan alkukban döntik el az ország kifosztását, idegen kézbe adását. Amikor kimerültek a lehetőségeink, újból megválasztjuk azt, akit korábban már alkalmatlannak ítéltünk. Ez nem a nemzet dőresége, hanem egy jól kifundált csapda, amit sokan nem látnak át. Nincsenek magyar érdekeket képviselő politikusok. Akit az „ellenzéki” kerekasztal mellé leültettek,
az, kivétel nélkül, a korábbi kommunista diktatúra, és a velük együttműködő , emigráns milliárdos zsidó „magyarok” cumiján nevelkedett. Kivétel nélkül, függő helyzetű, zsarolható emberek, kiosztott szereppel, előírt ideológiával. A választások idején, természetes az a nyugalom, amivel a bűnelkövetők néznek a választások elé, hiszen tudják, sérthetetlenek.
Ez, még akkor is igaz volt, ha a Csurka féle „jobboldal” került volna hatalomra, ahogy igaz ez ma, az orbáni, mutyikkal és népzsarolásokkal átszőtt diktatúrában.
Ez a társaság volt, a kitörés, sokak számára remélt záloga. Mára már, nagy részük felébredt lidérces álmából. Tény, hogy a pénzvilág által szabott orbáni kaftán, mutatott némi nemzeti jelleget, de megkötött kezüket, eszükbe sem volt kiszabadítani, a kamatos kamat, a kényszerprivatizáció rabságából.
Mindemellett, összegyűjtött, sok tiszta gondolkodású, nemzeti elkötelezettségű fiatalt. Ezek a fiatalok, mikor átlátták, hogy szerepet akarnak velük eljátszatni, rangjukon, és érzelmeiken alulinak ítélve, ezt a hatalmi morzsáért elvárt szolgálatot, kiszakadtak a bohóc körből, és megalakították az első, és eddig egyetlen, valóban nemzeti érdekeket képviselő csoportosulást, Jobbik Magyarországért Mozgalom néven. Esélytelennek hitt csoportjukkal a korrupciós alapokon álló hatalmi „elit”, nem sokat törődött.
A Miép, előírás szerinti retorikájával, túljátszotta a szerepét. Okkal lehetett fasisztázni. Ezt a magyar választók is átlátták, így nem is volt számot tevő támogatottságuk.
Eközben, miután folyamatosan zajlott az ország ellehetetlenítése, sok olyan magyar kezdett el gondolkodni, akit korábban rá sem lehetett volna venni, hogy a politikán, az ország helyzetén gondolkodjon. Ezek a magyarok sorakoztak fel egyre inkább, tag, vagy szimpatizánsként a Jobbik mögé. A legutóbbi választásokra, ez veszélyes méreteket öltött. Reális veszélye volt annak, hogy véget vethet, az országot kiárusító, az embereket nyomorba döntő szövetséges pártok regnálásának. Kitört a politikai hisztéria. A jobbik lett, szerintük, a magyar fasizmus megtestesítője, a nemzet tönkretevője, és minden rossz megvalósítója. Sajnos, ez a hisztéria, sok embert elbizonytalanított. A magyar gondolkodásra nem jellemző a konfrontálódásra való hajlam. Jobb a békesség, mondták sokan, és el sem mentek szavazni. Mivel a Fidesz, aki az előző nyolc évben, szó nélkül asszisztált a nemzet kifosztásához, hirtelen magára tekerte a nemzeti zászlót, az elbizonytalanítottak egy része is, inkább arra szavazott.
Megszületett, a világ, politikai paradoxonja, az egynegyedből kétharmad.
Ezzel élve, és visszaélve, a háttérhatalom, pániksebességgel látott neki a magyar demokrácia, és az ország, további lebontásának. A hecc kedvéért, kihalásznak pár kis halat a zavarosból. Hogy a nép láthassa komoly szándékukat, végigvezetik őket a porondon, a zsebükben lévő tv képernyőjén bilincsben, rabszíjon, hogy utána szabadon engedjék. A főbűnösök, akik a parancsokat osztották, nem élnek Magyarországon, a közvetlen beavatkozók pedig, még mindig a parlamentben melegítik a helyüket, sőt, a diadalmas visszatérésre készülnek. A nemzet gerinces harcosai viszont, koholt, bizonyíthatatlan vádak alapján, évek óta börtönben rohadnak.
Én naivan azt gondoltam, hogy ezeket a tényeket, a nép, harminc-negyven százaléka már átlátja. A barátom, aki más körökben forog, elkeserített.
Szerinte, jó, ha tíz százalék eljutott idáig. Csak remélni tudom, hogy ő látja rosszul a helyzetet. Ha én tévedek, akkor a magyarság jövője elveszett, és jelene is hamarosan véget ér. Ezt a nemzet nem teheti meg. Valamennyien felelősek vagyunk, a minden hatalmi, gazdasági intézkedés ellenére is, megszületett gyermekeink sorsáért, jövőjéért. A gyermekeink jövőjét, nem Angliában, Amerikában, vagy a világ más részein, hazátlan számkivetettként képzeljük el, és nem dobhatjuk oda azért, hogy hazug bérencek, nehogy fasisztának, netán antiszemitának bélyegezzenek bennünket.
Mondjanak amit akarnak, csak tűnjenek el végre az ország vezetéséből, a kifosztás megszervezéséből, a törvényhozásnak, közigazgatásnak és a végrehajtásnak a közeléből. éljék a maguk életét, a saját kedvük szerint, de a magyaroknak, ne akarják megmondani, mi a jó. Tudjuk mi azt, saját kútfőből, és meg is valósítjuk, de a közreműködésük nélkül.
Béla László
