A világ, és benne Magyarország történetét, az egyfolytában dúló hegemóniaharc határozta, és határozza meg. A „frontvonal” a kezdetektől a mai napig, az isteni igazságosság, és a pénz, a vagyon hatalma között húzódik.
Ha ennek eseményein akarnánk végigmenni, vissza kellene tekintenünk 70-ig, az önálló Judea, római, katonai felszámolásáig, sőt, azt megelőzően, a zsidóságnak, Egyiptomból való távozásáig.
Már, ez az esemény is két szálon fut.
Egyik, a közismertté tett, ószövetségi verzió, mely szerint az elnyomott zsidóság, szabadságának visszaszerzése érdekében, önként vállalta a hányattatást, nélkülözést, és kivonult Egyiptom földjéről, mely elhatározásában, a fáraó serege, meg akarta akadályozni.
A másik, az egyiptomi történetírás szerinti, és a mai történetírásban, mélyen elhallgatott verzió. Ez szerint, az egyiptomi nép, és maga a fáraó, megelégelve a zsidók mérhetetlen önzését, hatalomvágyát (József, már a fáraó utáni első emberré tört fel) és szaporaságát, (demográfiai hatalomátvétel) ellenállhatatlan katonai erővel, kiűzte őket Egyiptomból.
A két történet, egyetlen ponton fedi egymást, miszerint a zsidóság, az egyiptomi hadsereggel a hátában, fejvesztve menekült a sivatagba a felkoncolás elöl. Mivel a két történet itt összefut, ez, valószínűleg történeti tény.
A régészeti, grafológiai és történetírásban fellelhető adatok, tömegesen utalnak arra, hogy a különböző néven nevezett, sumer-szkíta-hun-magyar elnevezések egyazon népet jelölnek, érthetővé válik a zsidóság őstőről fakadó gyűlölete a magyarokkal szemben, mely hol megnyilvánulva, hol lappangva a hátérből próbál bennünket elpusztítani, sikertelenül. A magyar, az egyetlen nép a világban, aki észrevette a zsidó hegemóniának, az emberiség elpusztítását eredményező veszélyét, és gátat szabna a törekvéseiknek. Bizonyítja ezt Attila római hadjárata (452-453), a pozsonyi csata (907) az aranybulla (1222) a Rákóczi szabadságharc (1703-1711), a 48-as forradalom, 1956, és még nincs vége…
Az erőszakos, cezaromániás zsidókkal szemben, erőszakkal nem lehet eredményt elérni.
Természetüket, ahogy egyetlen népét sem, nem lehet uniformizálni.
Ahogy a világban nincs két egyforma ember, közöttük sincsen.
Ha valami fényt akarunk, ebben a gyűlölettől beárnyékolt alagútban gyújtani, bőven elég, ha a szatmári békéig (1711) visszatekintünk. Ebben a békében megfogalmazódott, hogy az osztrák zsidóságnak, az egységes magyarság felett óhajtott katonai hegemóniája, nem megvalósítható. A Rákóczi szabadságharc politikailag patthelyzettel zárult. Az elég volt ahhoz, hogy a hegemóniára törekvő zsidóság, stratégiát váltson. Látszólag letettek a katonai, közigazgatási hatalom megszerzéséről. Terveiket, melyeket évtizedekkel, sőt évszázadokkal előre szövögetnek, a gazdasági túl-hatalom megszerzésére koncentrálták. Ez a hozzáállás, a magyarság szempontjából pozitívnak tűnt, és csak a későbbi következmények világítottak rá, a negatív oldalára. Terveik végrehajtásához, kapóra jött, az első, (1769-1850) és második (1880-1910) ipari forradalom.
Ebben az időben, Magyarországon, nagy volumenű iparosítást valósítottak meg.
Ekkor álltak fel a Goldberger textilipar (1785), a Ganz, későbbi nehézipari komplexum. (1845) Később, az 1848-as szabadságharcunk orosz leverése után, az azt követő 1867-es kiegyezésben, a politikai hegemóniát is megszerezték.
Ebben a légkörben, már az Osztrák-Magyar monarchiában alakult ki a Weisz család ipari nagyhatalma, amely igazi növekedését, Weisz Manfréd, csepeli gyárának telepítésében (1886) csúcsosodott ki. Ezek a gyárak, noha zsidó vezetés alatt, elfogadták, sőt igényelték a kreatív magyar fejlesztők, mérnökök közreműködését, és a precíz, szorgalmas magyar munkások munkáját.
Ezek a komplexumok, az adott politikai és gazdasági környezetben, a magyarság gyanútlan, intenzív támogatásával, gomba módra növekedtek. Azt, hogy ezzel kirajzolódott Magyarország, és Európa egyenes útja az első világháború felé, akkor még, csak a zsidók tudták.
Az a gazdasági túl-hatalom, ami ezzel a zsidók kezében koncentrálódott,
már, a jelenleg világszerte masszívan elutasított pénzhatalom előfutára volt.
A felhalmozott tőke érdekei, csak egy háborúban tudtak igazán érvényesülni, amint az később, nyilvánvalóan láthatóvá vált, a hadimegrendelések révén.
Ezekben már nagy szerepet játszott, az általuk természetesnek tartott, vagy a kierőszakolt, de végül is, az érintettek által elfogadott korrupció.
Az óta sem tudunk megszabadulni tőle, és ameddig Magyarországon gazdasági, politikai, vagy közhatalom lesz a zsidóság kezében, nem is fogunk.
Az első világháború 9/11-e, a Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd meggyilkolása, a magyarok minden tiltakozása ellenére, iszonyú tömegmészárlásba sodorta Európát, de búsás haszonhoz juttatta a zsidó kézben működtetett hadiipart. Ez a zsidó gazdasági hatalom, mégsem az volt, aki a magyarok pusztítását tűzte volna ki célul. Lehet, hogy hallgatólag tudott a szándékról, de ennek ellenére, valahol mégis, a magyarság érdekeivel sem állt ellentétben. Munkát, megélhetést, és komoly ipari fejlődést teremtett az országnak. A háborúban sem az esztelen pusztítást, csak a busás hasznot látta.
A háború zűrzavarában azonban, előkerült és teret nyert a zsidóságnak az a rétege, akinek a magyargyűlölet, és a pusztítás volt egyetlen célkitűzése.
Kun Béla, Schönherz, Ságvári, és kompániájuk, feltüzelve, a fajtársaik által a gyárakban szerényen fizetett munkásokat, magához ragadta a hatalmat, és országszerte, magyar-gyilkos megtorló különítményeket szervezett. Korábbi ígéreteitől eltérően, nem földet adott a magyar gazdáknak, hanem a nemesi nagybirtokokból, azonnal, szovjet mintájú kolhozokat akart szervezni. Természetesen, ezzel nem tudta megnyerni a magyar lakosság, akkor nagyobb részét jelentő tanyasi gazdálkodók szimpátiáját, így Horthy Miklós csapatai 113 nap alatt felmorzsolták rendszerüket. (1919)
Ezt követte, a zsidóság kegyetlen és igazságtalan bosszúja Trianon formájában (1920) Ennek ellenére, Horthy kormányzósága alatt, Magyarország talpra állt.
Az, a hataloméhes zsidóság számára elfogadhatatlan volt. Noha Horthy-ék
az aranybulla iránymutatásainak, rendelkezéseinek, töredékét sem valósították meg, mégis, kirobbantották a második világháborút, amibe ismét belerángatták a magyarokat is. A háború kitörésének előzményeiben éppúgy, mint financírozásában, a nemzetközi zsidóságnak, megkérdőjelezhetetlenül fontos szerepe volt.
A háború végén, a szovjet hadsereg által legázolt Magyarországon, Kun Béla, és társainak utódai, Rákosi és csapata személyeiben, katonai, politikai és gazdasági teljhatalmat kaptak. Példátlan bosszút álltak a „tanácsköztársaság” leveréséért. Az ország nemeseit, politikai és közhatalmi vezetőit, legyilkolták, vagy meghurcolva, ( Recski, hortobágyi és egyéb) kényszerlakhelyre telepítették. Eltűrték, hogy bármilyen tiltakozás nélkül, a megszálló csapatok, civilek ezreit hurcolják munkatáborokba, ahonnan csak töredék részük tért vissza, öt, tíz év eltelte után. Ez nem holokauszt (szerintük) csak jogos elégtétel.
Amit ők tesznek, az mindig jogos (szerintük), amit más, az mindig igazságtalan, törvénytelen és rasszista. Deportáltak, komoly vagyonnal rendelkező, köztiszteletben álló, a magyar kultúrába beilleszkedett, német, és sváb családokat, egy szál kézipoggyásszal, és helyükbe, saját fajtársaikat telepítették.
Gyilkos rémuralmat, csengőfrászos hétköznapokat teremtettek a magyar lakosságnak. Ennek, 1956 vetett véget, amikor a magyar nép, hősiesen és önfeláldozóan kiállt a szabadságáért, honfitársaiért.
Sajnos, a népi megmozdulás sem maradt mentes a bosszútól. Közülük is, esetenként méltatlan körülmények között is, sok áldozatot szedett.
Igaz, ezt ismét szörnyű bosszú követte, de ez semmit sem ment a mi felelősségünkből. Ők azért követnek el embertelen cselekedeteket, hogy a sértett bosszút álljon, ha teheti, amiért ismét bosszút lehet állni, rajta. Életük értelme a hatalom és a gyilkosság. Ma körülnézve a világban ez egyre nyilvánvalóbb, minden odafigyelő számára.
Ma a világ helyzete, fordulóponthoz érkezett. Nagyobb szükség van a népek összefogására, mint bármikor a korábbiakban. Ez, meg is születik.
Ennek kovászaként jelölte meg a Teremtő Isten a magyarokat. Ezt minden magyarnak jó tudni, ahogyan azt is, hogy ennek a pusztító rendnek a felszámolását, csak az érheti el, akit a szeretet vezet, és nincs benne bosszúvágy.
Ugyanazt kell tennünk, amit Rákosiék tettek. Az irányítókat, kicsitől a legnagyobbig, el kell távolítani minden közszereplési lehetőségtől, de, az Aranybulla szellemében, El kell viszont kerülni, minden bosszú jellegű cselekedetet, meghurcolást bebörtönzést, az itt születettek kitelepítését. Csak arra kell gondosan ügyelni, hogy a hatalomba, észrevétlenül vissza ne szivárogjanak, az onnan eltávolított, oda nem való emberek.
Biztos vagyok benne, hogy a magyar népnek, lesz elég ereje, és belső tartása ahhoz, hogy ezt, így, véghezvigye.
Béla László
