Tömegesen jelennek meg az utcákon szolgálatba helyezett rendőrök
Budapest XX. kerületében. Igaz, fizetést nem kérnek az államtól, de egyszeri felszerelésüket közpénzből finanszírozzák, későbbi költségeiket viszont, közvetlenül, járulékos költség formájában a lakosságra hárítják.
Félreértéseket elkerülendő, nem sétáló, vagy „terrorelhárító” hanem fekvő rendőrökről van szó.
Ezek a mihasznák, minden mellékutcában elállják az utat. A főútvonalakon, ahol a buszok is járnak, egyelőre még nem jelentek meg, de lehet, ha a vezetés jóindulatát vesszük alapul, ez is, csak idő kérdése. Ez még rosszabb, mint az értelmetlenül elterjesztett súlykorlátozás / behajtási engedély, mert ebből, mindenkinek, csak kára, és kellemetlensége származik.
Ha valahol épül valami, amihez nagy mennyiségű, súlyú anyag kell, azt nem lehet odaszállítani „csak úgy” mint a vezetés jó szándékú korszakában. Ahhoz, borsos „illetékért” behajtási engedélyt kell kérni, amit az építési engedély birtokosától meg sem lehet tagadni. Kérdés csak, hogy akkor miért „engedély”, miért nem sarc. Jó! Ebből valaki, valahol, hasznot húz, és remélhető, hogy becsületes közcélra fordítja.
Ki húz hasznot, a fekvő rendőrökből?
Aki megépíti, esetleg megépítteti, aztán slussz. Itt vége a sornak.
Ki látja kárát?
A lakosság, akinek a pénzéből építik, minden vonatkozásban.
Télen, nem lehet tőlük takarítani a havat. Ha a hóeke, mégis rávetemedik, hogy egy ilyen utcán végigmenjen, az iszonyatos csörömpöléssel, rázkódással jár, minden találkozásnál. Akinek a háza előtt, ilyet elkövettek, jól teszi, ha statikussal megnézeti, és szakvéleményben rögzítteti házának állapotát, mert a későbbi kártérítési igényt, ennek hiányában, lesöprik az asztalról. Ha az ilyen helyeken, a földben, a közművezetékek eltörnek, az, a közmű szolgáltatók sara, a lakosoknak apró kellemetlenség, az önkormányzati felség, mossa kezeit.
Kisebb földrengéseket, nem csak a Harp rendszerrel lehet előidézni. Ilyen buckákkal is, és ez még olcsóbb, igaz, túlzottan nyilvános is.
Az albérlő sincs jobb helyzetben. Ha kiugrik a sarki boltba, valami cukrász-sütiért, mikor meglátja, el is megy a kedve tőle. lehetett az bármilyen szép
„új korában”, néhány ilyen buckán áthaladva, a szállító jármű rakterében, mindegyik „egyen-lepény” formát fog ölteni.
Ilyen akadályoknál, az üvegek zörögnek, a rekeszek leborulnak, és sok más, hasonló, kellemetlen dolog történik.
Tán épp ez a cél?
Az autósokról ne is beszéljünk.
Egy, a Trabantnál drágább autó spojlerei, biztosan leütődnek, még lépésben haladva is. Ha négyen, netán öten utaznak, egy ötszemélyes autóban, akkor bizony a tulajdonos, nehéz választás elé kerül. A főútvonalról lekanyarodva, azonnal megáll. És kiszállítja az utasait – mondván – innen szíveskedjenek haza gyalogolni, vagy vállalja a kipufogórendszer javítását, ami adott esetben, akár százezres nagyságrend is lehet.
Ez a „felelős” döntés alapján született, közellenes erőszak mérlege. Iszonyatos pazarlás folyik ma Magyarországon, a szegénység, a válság égisze alatt. Milliárdokat költünk, pontosabban költenek a mi pénzünkből focistadionokra, holo-emlékműre, milliókat fekvőrendőrökre, miközben a képzett orvos pötyögi a billentyűzeten a felesleges adminisztráció oldalait. Szerencsétlen betegekre, alig jut ideje.
Ilyen vezetést kell választani. Mindig olyat, aki képes és hajlandó megmutatni a többségnek, a kétharmad, megkérdőjelezhetetlen hatalmát, ha ebbe a többség, bármilyen károkat szenved is. Ez (!) az igazi pusztítás, nem a forradalom.
Gratulálhatnak maguknak az erzsébetiek. Nekik sikerült. (az országnak is)
Béla László
