Nem biztos, hogy a harag vezérel embereket, amikor hibákra, visszásságokra mutatnak rá, egy-egy társadalomban. Hibát a legkönnyebb találni. Szinte nincs emberi alkotás, cselekedet, amit valamilyen szempont szerint, ne lehetne hibásnak, helytelennek minősíteni. Ugyanez a kérdés, más szempontból vizsgálva, akár a legtökéletesebb megoldás is lehet. Egyebek között, ezért nem érdemes hangsúlyozni a hibákat.
Aki a hibákat pellengérre állítja, (mint én is, sok esetben) talán, nem a hibázókkal szemben érzett harag, de a kárvallottak irányában érzett szeretet okán teszi. Mégsem jó alapállás.
Nem vagyunk egyformák. Amit én leírok, fakadhat, a kárt szenvedők iránti szeretetből, de alkalmas lehet arra is, hogy másokban a károkozók irányában haragot ébresszen, és ez nem jó.
Életünkben nincsenek véletlenek és nincsenek függetlenül egyedülálló dolgok.
Minden, egymással összefüggésben áll, és egyik dolog, mindig egy másik következménye. Valamikor, a teremtésben, minden ember, egyszerre látta a múltat, jelent és a jövőt. Nagyon könnyű volt bárkinek elkerülni azokat a lépéseket, melyek a jövőben bajokat eredményeztek volna. Semmi egyéb nem kellett hozzá, csak az univerzumot összetartó és működtető szeretet. A szándék, hogy ne akadályozzak másokat, ne tegyek olyat, ami másnak sérelmes lehet.
Könnyű volt, hisz láttuk a jövőt. Nem sejtettük, esetleg gondoltuk, konkréten láttuk. Ha valami eszünkbe jutott, elég volt lepörgetni magunkban az összefüggéseket, és azonnal láttuk, elképzelésünk jó, vagy rossz következményekkel jár.
Ez a képességünk, valahogyan, erősen erodálódott. Felülkerekedett rajta az ego. Leginkább, még ha látjuk is a jövőt, nem biztos, hogy vizsgáljuk abban a vonatkozásban terveinket, hogy milyen hatással van az másokra, az egész közösségre. Ugyanígy pusztult, az egymás, és a közösség iránt érzett felelősség, az általános szeretet is. Hajlamosak vagyunk arra, hogy amit önmagunk számára jónak ítélünk, azt végrehajtsuk akkor is, ha tudjuk, hogy az egész közösség számára negatív változást generál. Ilyen szemlélet mellett, a közösségek, országok, nemzetek süllyednek egyre mélyebbre, egészen a megsemmisülésig.
Nem ez, a fenntartható életforma, mert hiányzik belőle a szeretet.
Hogyan alakulhatott ez így?
Egyszer, valaki, valahol elkezdte. Közömbös hogy ki és mikor. Válaszreakcióként, kialakult az emberekben az érdekek harcának piramisa.
Logikája egészen természetes. Ha valaki olyat tesz, ami nekem rossz, saját védelmemben, nekem olyat kell tennem, amivel ezt kivédhetem. Ma ez megy, egyéni, csoportos, és nemzetközi szinten egyaránt.
Hogy ez miért hiba?
A következményeken mérhető le.
Nézzük meg, a fekvő rendőrök példáját, amit egy korábbi írásomban taglaltam.
A járművezetők nagy tömegében, akad néhány, aki megfeledkezve magáról, száguldozik a mellékutcákban. Ezeket az embereket ki kell szűrni, és szeretettel figyelmeztetni döntésük veszélyességére. Az elektronika fejlettségi szintjén, semmi gondot nem jelent, egy-egy automata műszer elhelyezése, ami ellenőrzi, és dokumentálja a túlzott sebességet. Ezeknek a felvételeknek birtokában, lehet egy levélben figyelmeztetni a hibázót.
„Tájékoztatjuk, hogy itt, ekkor, ilyen sebességgel közlekedett. Kérjük, ne tegye, mert másokat veszélyeztet.”
Ez, a szeretet megoldása. Nem szankcionál, útbaigazít. Szankcionálni több eredménytelen figyelmeztetés után érdemes. Ezeknek az adatoknak a begyűjtése, kezelése, program kérdése, de semmi gondot nem jelent.
Mit teszünk mi ehelyett?
Építünk fekvő-rendőröket, ezzel, néhány ember miatt, mindenki számára lehetetlenné tesszük, az akadálytalan közlekedést, rongáljuk a járműparkot, fékezzük a mentőket, tűzoltókat, rendőröket, akik bármelyikünkért siethetnek.
Ez a harag megoldása.
Megkerülhetetlen hatalmi erőszak.
El kell kezdeni másképpen, szeretettel gondolkodni, és vége lesz a lejtőnek, amin lassan, de biztosan a megsemmisülés felé haladunk.
Vegyük számításba mások érdekeit. Ne érjük be azzal a sekélyes kárörömmel, amit mások akadályozása fölött érezhetünk. Az egészséges lelkű embernek, nagyobb öröm, ha adhat valamit, mint ha bármit elvesz. Ne nyomjuk el maginkban ezt a belső indíttatást, az isteni igazságosság örömét, és boldogan élhetünk mindannyian, bőségben, viszályoktól, haragtól mentesen.
Béla László
