Bontják már, a kétharmad díszleteit.
Véleményem szerint, a megszületett kétharmad, a huszonegyedik század eddigi legnagyobb átverése Magyarországon. Nem úgy néz ki, hogy nem követik sokkal nagyobbak.
Lassan fog magához térni a győzelmi ájulatból, a rengeteg megtévesztett ember.
Korábban egyáltalán nem foglalkoztam politikával. Lekötöttek az egyéni teendőim, de szükségét sem láttam, e felől gondolkodni. Az országon eluralkodó mély szegénység, kilátástalanság, a tervezhető jövő, a köz és jogbiztonság teljes hiánya keltette fel érdeklődésemet, az emberek általános, és politikai hangulata iránt. Azt hiszem, sok ezer magyar atyafi viselkedett, és gondolkodott hasonlóan. Érzésem szerint ez a természetes állapot egy országban. A polgároknak dolgozni kell, értéket létrehozni, amit az után, becsületes módon lehet és kell szétosztani. Ahol széles tömegeknek kell politikával foglalkozni, ott már nagy a baj.
Így volt ez nálunk is. A globálkapitalista, fasiszta daráló, a gátlástalan pénzhatalom, belső árulások tömege révén, lerombolta Hazánknak, szinte minden értékteremtő munkahelyét. Nem volt kímélet. Áldozatul esett a mezőgazdaság, az élelmiszeripar nagy része, nem különben, KÖZÉP EURÓPA egyik legszélesebb palettájú nehézipari centruma, a Csepel Vas és Fémművek,
egyik legintenzívebb autóbuszgyártója, az IKARUS, de nem volt kivétel a Ganz, a textilipar, a vegyi, és gyógyszeripar sem. Ilyen módon, a Magyar munkavállalók lehetőségei megszűntek. Az országból társzekereken hordták, és hordják el a pénzt, idegen cégek haszna, és kamata formájában. A magyar munkaerőnek egyetlen értékteremtő lehetősége maradt, (volna) az építőipar.
Ezt az üzletágat, gazdasági módszerekkel gyilkolták meg. Állami lakásépítés megszűnt. A magánerős építkezések, (családi házak) fizetőképes kereslet híján úgyszintén. Hogyan is lenne pénze, házat építeni, annak a Nemzetnek, amelyiknek kiváló, szorgalmas, jól képzett szakembereit, munkahelyeikről kirugdosták, az őket foglalkoztatni képes, hazai tulajdonú, értékteremtő üzemeket lerombolták. Ilyen módon kivonva a pénzt a gazdaságból, a magyar társadalmat, a bankok csecsén lógó, magatehetetlen tömeggé próbálván zülleszteni. Ezzel, olyan adóság spirálba kényszeríteni, amiből a kiút, csak a kilakoltatás lehet. Ami az építőiparból megmaradt, az is, tőkeerő híján, a bankok pénzéből képes építeni, a kész lakásokat a vevők bankkölcsönnel tudják megvásárolni. Ez egyszerű okból, a megmaradt értékteremtő munkahelyek, a banki kamatok okán, közel nullszaldóssá váltak, az itt létrehozott többletérték nagy részét, a bankok, kamatnyereség formájában kiviszik az országból.
Az üzemekből kirugdosott, jól képzett, magyar munkaerő, vagy munkanélküli segélyen tengődik, vagy éhbérért mossa valahol, a kiválasztott urak autóit. Szolgáltatásból egy ország nem élhet meg! Magyar, értékteremtő tevékenységet kell visszaállítani. Erre tett ígéretet a választások előtt, az abszolút nyertes párt. Ennek egyik alappillére, az adók és járulékok, összességében, az élő munkát terhelő kiadások nagymértékű csökkentése.
Itt nyer értelmet az írásom címe, „bontják a kétharmad díszleteit”
A választási ígéretek tekintetében már valamelyest megedződtünk, de bizonyos alapvetések, létre tudják hozni, még a 2/3-ot is. Az eredmények ismeretében, már őszintén szánom a felelős vezetőket. Iszonyú nyomás nehezedik rájuk, saját nemzetük kivégzésének végrehajtására, külföldről, és ellenkező, de hasonlóan nagy, az őket hatalomra juttató nemzet részéről.
E két hatalmas erő között őrlődve, nem tudni, hogyan bírják karakterrel az áhított feladatot. Lesz e, olyan karakán vezérkar, aki megálljt tud inteni a pusztításnak, képes az állampolgárok helyett a bankokat, multikat, és egyéb, pénzelszívó egységeket adóztatni, és a többletbevételből, a hazai értékteremtő beruházásokat támogatni.
Sajnos, nem az a verzió látszik megvalósulni, ami a magyarság túlélését jelenti. Már hallani olyam megfogalmazásokat, miszerint konkrét adócsökkentésről szó sem volt. Közben, még utolsó rúgásként a lelépő kormány, „trendelkezik” a nemzet utánpótlásának erősebb ellehetetlenítéséről, a gyermekneveléssel együtt járó, szociális lehetőségek kurtításával. Ebben, akár a nemzet kárára folytatott, konstruktív együttműködés is felfedezhető, a leköszönő, és fellépő kormány között. Ha ugyanis a fellépő kormány első dolga lesz, ezt az intézkedést megsemmisíteni, azzal pozitív szándékot mutat úgy, hogy ez a költségvetésnek egy fillérébe sem kerül, csak a kirablás szintjét nem engedi fokozódni. A lelépő kormány pedig, már megteheti ezt a szívességet az újnak, kiváltképpen akkor, ha egy irányvonal mentén működnek. Elfogadottságában már olyan mélyre ásta magát, az elmúlt 8 évvel, aminél mélyebbre csak az szdsz került.
Ez okokból tűnik úgy, bár ez az én magánvéleményem, bontják már a 2/3-ad díszleteit.
Béla László
