Régi és új „pogány” Magyarok?
Mostanában, sokat hallani erről. Van egyház, vannak közszereplők, médiaguruk, akik előszeretettel emlegetik a magyarság egy részét, ebben a megvilágításban.
Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, szerény ismereteim szerint, a magyarság, jóval Jézus születése előtt is, egyistenhívő, mély hittel rendelkező, annak elvárásai szerint élő nép volt. Ennek történeti bizonyítékai, a bőség zavarát megvalósító mennyiségben állnak rendelkezésére a régészeti kutatásoknak.
Aki tájékozódni akar, kevés keresgéléssel megismerheti azokat.
Természetesen, ha valaki nem tájékozódik, hanem megállapít, azt ezek a bizonyítékok vajmi kevéssé befolyásolják.
Az elmúlt kétezer, de különösen ezer esztendő történései, természetesen megfelelően megrajzolják a mai reagálások hátterét, csak-hogy ennek sem Istenhez, sem hithez, sem szeretethez, sok köze nem lehet.
Ez a megfogalmazás, nem egyéb, méltatlan és indokolatlan támadásnál, mindazok ellen, akik az állítás megfogalmazóitól eltérő módon élik meg hitüket, teremtenek lelki kapcsolatot Istennel, élnek,és halnak, az Ő elvárásai szerint.
Itt van mindjárt a szó: POGÁNY
Hogyan is keletkezett? Miként alakult a jelentés, amit hordoz, az eredetitől a mai értelmezésig.
Jézus születése előtti feljegyzésekben, ezzel a szóval nem találkoztam.
Legrégebbi előfordulását, az őskeresztény, akkor, még keményen üldözött vallás kialakulásától ismerem. Abban az időben, ezt a szót, a keresztények leginkább egymás között használták, a vallásukhoz nem tartozó, esetenként őket kegyetlenül pusztító emberek/csoportok/népek megjelölésére. Akkor, ehhez a megnevezéshez, a kegyetlenség, Istentelenség tapadt jelentésként.
Később, a kereszténység elterjedésével, a Katolikus egyház megerősödésével, már nem a rettenetes üldöző, hanem, a minden rossz forrásaként üldözendő,
a jóság és a szeretet, minden próbálkozásának ellenálló, az elfogadottak közül kirekesztendő, jelentések rakódtak rá. Ezt mindinkább fokozták az egyház által szervezett és vezetett keresztes háborúk, a „szent” inkvizíció kínzásai, a máglyás kivégzések, mindez Isten, és a szeretet nevében, de a hatalom megszerzése, megszilárdítása, és félelmetessé tétele érdekében. Akit a középkorban pogánynak bélyegeztek, az jobban tette, ha jó mélyre elásta magát önként, mert nem sok választotta el a kínpadtól, vagy az eretnekként elszenvedett máglyahaláltól.
Maga a szó mára sem változott. A keresztény ember számára, a pogány a legpejoratívabb jelző. Igaz, az a rettegett hatalom, ami a világ feletti szinte korlátlan uralmat valósította meg, királyokat, nemzeti főrendeket sakkban tartva,
mára, elveszítette régi fényét. Önmaga árnyékává válva, elsősorban a jelzők kiosztásával támad mindenkit, aki által veszélyeztetni látja, maradék befolyását.
Változnak az idők, és az érdekek is. Annak, aki létrehozta, és hatalmassá tette az egyházat, mára, világhatalmi törekvésének látszólagos akadályává vált.
Valódi akadályává, csak az emberiség válhat. Az is csak akkor, ha átlátja és megérti, hogy a túléléshez nem hatalom, pénz, és befolyás, de szeretet, elfogadás és békesség szükséges.
Magam, katolikus keresztény ember vagyok, de ettől még nem tagadom meg a Magyaroknak az egy igaz Istenbe vetett hitét sem. Talán meg kéne, hogy pogány ne legyek? Nem hiszem.
Az a végtelen vallási elnyomás, amelyben nevelkedtem, nem tudta megtörni a hitemet, amit szüleimtől, és Istentől kaptam. Eljutottam odáig, hogy már nem hiszem, de meggyőződésből tudom Isten létezését, végtelen szeretetét. Nap mint nap találkozom oltalmazó segítségével, életem nehezebb és könnyebb szakaszaiban egyaránt.
Istennek minden gyermeke egyforma. A hitetlenek, legfeljebb eltévedt bárányok, de nem irtandó pogányok. Ez a szó pedig, nagyon sokak számára ezt jelenti.
Ezért esik nehezemre hallani, vagy olvasni, amikor az anyaszentegyházam képviselői, vagy az ő nyomdokaikon bárki, nem szeretettel, hanem pejoratív gyűlölettel nyilvánul meg emberekkel kapcsolatban. Sokkal szívesebben hallanám, a szeretet, a megértés, az emberi megbecsülés hangját, mert csak ez a jövő egyetlen járható útja. Tévedés azt hinni, hogy a kemény bírálat másokkal szemben, megőrzi, vagy megerősíti egy szervezet hatalmát. Meghátrálnak, meghunyászkodnak, a határozatlanok, de elfordulnak a karakterek. Történelmi tapasztalat, hogy aki gyávaságból, kényelemszeretetből meghátrál, az csak veszíthet. Messze sem kell mennünk ezért.
Vajk, nem vállalta a magyarok érdekében a hódító szándékú hatalmakkal való konfrontációt. Megrettenve a korábbi támadástól, eleinek súlyos honvédő harcától, megalkudott az agresszorokkal. Inkább vállalta a testvérgyilkosságot, saját népének irtását, alávetését más hatalmaknak. Túl kell ezen lépnünk.
Történeti tényeken nem rágódhatunk. Szeretettel, bizalommal kell fordulnunk egymás felé, és közös jóakarattal állíthatjuk meg végzetes romlásunkat.
A szeretet erejét, Isten segítségét, több ezer éven át érezhettük és élvezhettük.
A szeretet hiánya, az egyetértés, összefogás elvesztése, csak ezer éve gyötör bennünket. Adjuk vissza fölöttünk a szeretet hatalmát, vessük el a gáncsoskodást és bizalmatlanságot egymással szemben, és Isten is megsegít mindannyiunkat.
Béla László
