Helyreigazítás
A „kezdjük magunkon” című írásomban , egyebek között, a bankkártyákról, az, azokon keresztül történő, a használókra nézve esetleg súlyos hátrányt jelentő adatgyűjtésről írtam. Tudom, hogy a magyarországi alkalmazottak döntő többsége bankkártyán kapja a fizetését. Azt is tudom, hogy ez el sem kerülhető, mert ezt a globalisták már jól elintézték. Mindazok, akik ilyen kényszerhelyzetben vannak, elkerülhetik a káros következményeket, ha mindig egy helyen, a kártya anyabankjának termináljából vesznek fel készpénzt, és azzal oldják meg vásárlásaikat. Ilyenkor az adathalászok, legfeljebb azt tudhatják meg, amit más forrásból is megtudhatnak, hogy az adott embernek mennyi a fizetése. Célszerű az ilyen számláról kivenni a pénzt, es ha megtakarítás van, azt más számlán kezelni. Részben, mert ott kamatozik, részben, mert megnehezítjük a megtakarításaink ellenőrzését. Célszerű a megtakarítási számlát, a rendelkezési jogtól függetlenül, olyan természetes személy nevén fenntartani, akire nem lehetnek ráhatással a vállalatok bérpolitikájának hullámzásai. (nyugdíjasok, gyesen lévők, nagykorú tanulók stb.)
Béla László
Rectification
The 'let's start ourselves entitled "I claimed, among other things, payment cards, is through to the users for the collection of data might pose a serious disadvantage wrote. I know that the vast majority of employees in Hungary will receive a credit card payment. I also know that this is not to be defeated, because that is what the globalists are well arranged. All those who are in such an emergency, to avoid the adverse consequences if they are always in one place, the card anyabankjának Hall to take cash, and to solve their purchases. In this case, the phishers, up to know what you can find other sources that the man how much his salary. Desirability of such an account, take out the money and if you have savings, it is treated as any other bill. Partly because they bear interest, in part because it makes it difficult to control their savings. It is appropriate to the savings account, whatever the law of the disposition, to maintain a natural person's name to whom the companies can not be sustained action bérpolitikájának oscillations. (Pensioners, those in child care, adult learners, etc.).
Laszlo Bela