Julosvai Daróczos Bendegúz :.
A jájem világáról szóló ének
Ajánló a vershez amit megtaláltak.
Az ének előtt való vers
Arról ,hogy kell e jövendölést érteni, és lehet megérteni
Kedves jó kíváncsi, ki erre rátalált,
Kösse fel gatyáját, hogy átrágja magát.
De ha szoknyája van, azt is felkötheti,
Nem könnyen megy végig mindezen valaki.
Égnek áll a haja, felforrhat a vére,
Vagy indulatai felcsapnak az égre.
Nem kell ezt a mesét túl komolyan venni,
Jobb lesz, majd a világ ebbe kell most hinni.
De csak akkor lesz jobb, ha mi jobbá tesszük,
Sorsunk változását önkezünkbe vesszük.
Nem sodródunk tova, mint szalma az árral,
Keményen megállunk nemzetünk várával.
Nem hiszik? Nézzék meg, mások tanítását,
Ahol ezt találták azt is megtalálják.
Mindkét írás fontos és mindkettő hosszú,
Lényeges egyezés, hogy nincs bennük bosszú.
Ha még hunyorogva járt a nagyvilágba,
Nyissa nagyra szemét, hogy ami van, lássa.
Eleve vesztes lesz minden olyan ember,
Ki a történtekkel szembenézni nem mer.
Mert lehet a homokba dugni a fejünket,
Ettől még a gonosz szétrúgja seggünket.
Mire körbenézünk magunkat sajnálván,
Utasok leszünk már a Káron bárkáján.
Megírását azért fontosnak találtam,
Mert igen messziről a jövőbe láttam,
Észrevettem én ott minden kis részletet,
Csakúgy, mint ha éppen ott élnék köztetek.
Azt ne higgyétek, hogy léteznek titkok,
Édes álmotokban, akkor mindent tudtok.
Csak annyi a kérdés érdekel e téged,
Hogy ha majd felébredsz, mennyi minden érhet.
A valóság elöl, el lehet rejtőzni,
Ha nem kedvedre való, nem fogsz emlékezni.
Azért minden álmod súlyos igaz marad,
Csak azt nem tudod majd, mihez tartsad magad.
Mikor olyat láthatsz, mitől forr a véred,
Bosszúra a harag ne ragadjon téged.
Mert rosszabb a jájem mint hétfejű sárkány,
Ha egy fejét levágsz, hat nő majd a hátán
Emberben a harag halálos bűn lenne,
Eltorzulna tőle szép egyenes lelke.
E világban most jön a szeretet hatalma,
Végéhez közelít a gonosz uralma.
Jájem a főhősünk semmiképp sem ember,
Nem csoport, nem nemzet, ily érdemet nem nyer.
Hívjuk szemléletnek, melyben pénz az Isten,
És gyilkos harcában embersége nincsen.
Állandóan harcol. soha meg nem pihen,
Hatalom dolgában nincs is még egy ilyen.
Nép, nemzet, előtte nincs mi sérthetetlen,
Akin már átgázolt, az csak élhetetlen.
Ilyen nem születik hál’ Isten a földön,
Ezzé csak válhat az, akit hajt az ösztön.
Aki tudja már ezt jól féken tartani,
Az lesz képes Embert jóra tanítani.
Nem mind jájemféle, kinek sok pénze van,
Van sok rendes ember, ki fáradhatatlan.
Éjt nappallá téve dolgozik serényen,
Ad munkát másnak is, ne éljen szegényen.
Ilyen ember bizony sok kell a világba,
Nem mindenki képes, hogy ezt megcsinálja.
Tudjátok meg tőlem, világ észreveszi,
Jájem ármányával öt is célba veszi.
Jájem olyanféle ki harcolni nem mer,
Mikor ölni akar, mindig akad ember,
Aki a pénzéért helyette megteszi,
Jájemféle annak, csak hasznát élvezi.
El akar orozni mindenkitől mindent,
Hogy ő uralkodjon megelőzve Istent.
Sok nemzet dolga lesz, hogy megvédje magát.
Öldöklések nélkül nyerjen végső csatát
Ahogy én ezt látom, olyan, mint egy álom
Nem tudni, lesz e majd ilyen a világon.
Ha majd ezt az írást, a kezedbe veszed,
Lesz ilyen avagy sem, magad eldöntheted.
Jó szórakozást, ehhez nem kívánnék,
Hisz senkit nem derít fel egy-egy sötét árnyék.
Ha tudod használni az írás tanulságát,
Sokat szépítheted az ember világát.
jájem világáról szóló ének.
Első vers
Bergengóczok tanulságára
Írom az éneket nagyvilág hasznára.
Bergengócz népemnek nagy okulására.
Megismerni végre a jájemnek eszét,
Hogy ne hagyja többé megkötni a kezét.
Mert, hogy meg lesz az majd jó erősen kötve,
Messzire repül el belőle a bögre.
Mit a jájem kiüt, hogy semmi se’ legyen,
Amiből bergengócz még egy kicsit egyen.
Haljon inkább éhen, vagy ha nem akarja,
Jájem mocskos mancsát úgy majd oda tartja.
Nyitott tenyerébe néhány morzsa legyen,
Taposott Bergengócz, hogy majd abból egyen.
Bizony nagyon ocsmány az esze járása,
Nemzetek kárára van az kitalálva.
Nem vállalja magát, elrejti fegyverét,
Sok ember kérdezi, mért is bántják ezért.
Nem mindig csak bántják, sokszor támogatják,
Akkor az’tán erős, bárkik is akarják,
Csúf erőszakot tesz dolgai végére,
Folyik is miatta, minden népnek vére.
De hogy egy szavamat másikba ne öltsem,
Mesémet jókorán egy madzaghoz kössem,
Elmondom milyen a jájem szemlélet,
Mitől kell megóvni sok gyanútlan népet.
A világ foly’ mostan, már sok-sok ideje,
Jónak s csibészségnek is, van benne helye.
Ki-ki lelke szerint intézi a dolgát,
Jó szívvel segíti embertársa sorsát.
Ám nem így a jájem, neki nincs Istene,
Bár „kiválasztotta” nem is gondol vele.
Ha a kiválasztás nem csak mese róla.
Akkor ez az Isten, csak a sátán volna.
Erős ez az Isten, és felettébb gonosz,
Így hát a jájem is, sokakra rosszat hoz
Mást csinál a keze mást beszél a szája,
Színjátéka mögött a mammont imádja.
Cinkos mosolyogva még segít is neked,
És el nem árulja, mikor lök ki veled.
Ahonnan tud, kitúr, kilök, mint az ökör,
Hogy rejtve, dugva is, megszorul az ököl.
Ha kifogásolod m’ért hozza a társát,
Akkor nem szól semmit, megvonja a vállát.
Ő saját magát csak akkor érzi otthon,
Ha egy másik jájem ül a szomszéd poszton.
De ne mondjam én el súlyos kritikáját,
Ott, hol cáfolatra nem nyithatja száját,
Beszéljen magáért mind a cselekedet,
Melyet a krónika rendre följegyezett.
Kevés volt az ember még a világ szerte,
Temérdek szabad hely csak az eső verte.
Jájem ősi népe itt-ott pásztorkodott,
Más része, mellette vetett és aratott.
Senkivel sem kellett még versenyt állnia,
Nem gyötörte sem sors, sem ellenség hada.
Amit tenni kívánt ő döntötte azt el,
Rá, egyedül illő ember természettel.
Kinek- kinek megvan a maga formája.
Csak az Isten tudja mért az illik rája?
Irigység gyűlölet arra vetemedett,
Rávette jájemet, öld meg testvéredet.
Meg is tette gyorsan mérlegre sem téve,
Rémséges tettének mi lesz majd a vége.
Kiirtotta gyorsan lelkiismeretét,
E nélkül éli most, hitvány rongy életét.
Rablás és háború kíséri az útját,
Árva gyermek, özvegy, szegélyezi múltját.
Örök harc élete béke a halála,
Csak, hogy más harcoljon, ez a mottó nála.
Jájem csak viszályt szít, békés emberekbe’,
S amikor már ölnek, harcba keveredve,
Lelkiismeretlen dörzsöli tenyerét,
S harcoló feleknek ellopja mindenét.
No de ne én mondjam sorait tettének,
Érjen itt most véget ez a gyászos ének.
Beszél az magáért, mint a világ sorsa,
Jájem tisztességnek merre visz a sodra.
Második vers
Jájem tudásának keletkezéséről
Tudjuk mind, a jájem tudása rengeteg.
De honnan is indult ez a sok bölcselet?
Meg van annak sora írva krónikákba’,
Hogy került szerteszét jájem a világba.
Saját természete volt az első veszte,
Tulajdon testvérét rabszolgává tette.
Apjukat becsapván szörnyű hazugsággal,
Eladták öccsüket szakítva a mával.
Gondolák magukban aljas tettük ára,
Jutalom lesz inkább, mint mindőjük kára.
Ha apjuk belehal szörnyű bánatába,
Egyel kevesebb lesz az öröklők száma.
Az Isten kegyes volt bár nem érdemelték,
Megmentette őket, akivel ezt tették.
Éhen pusztult volna mind az egész horda,
Ha a szolga öcskös nem segített volna.
De megmenekültek a világ vesztére,
Azóta sem tartós a földön a béke.
Ahol tudnak, fúrnak, és zavart csinálnak,
És a zavarosban kedvükre halásznak.
Élt akkor egy nép egy nagy folyó partján,
Keleti népekkel kapcsolatot tartván,
Meg tanult már írni, csodát építeni,
Volt mit, a jájemnek továbbfejleszteni.
Tette is serényen a maga hasznára,
A gazda népeknek is jó haladására.
A tudás már meg van el kéne hát lopni,
Elrabolt földeken nagyobb hasznot hozni.
Tiltotta a gazda népe kifosztását,
Tudással, kincsekkel a föld elhagyását.
Befogadta őket s kitanulva mára,
Csapásokat hoznak, ez érte a hála.
Végül is elmentek becsapva az ajtót,
Puszta szenvedésre elcserélve a jót.
Nem áldozat volt ez, akarnok gyűlölet,
Uralkodni vágytak s ezt ott nem lehetett.
Elvándoroltak hát messze a világba,
Hogy majd betörjenek más nép városába.
Nagy-nagy ricsajukra falak leomlanak,
S minden élő lelket ott legyilkoltanak.
Falak lerombolva népek legyilkolva,
Terjeszkedik jájem nagyobbra, nagyobbra.
Csencsel, kereskedik nem sok tisztességgel,
Viszont nagy haszonnal, így él nagy bőséggel.
Bőségében szolgák hada veszi körül,
A sok szegény ember nyomorán, csak örül.
Szolgaságban másképp hogy tudná tartani?
S, hogy mindez így van jól, hirdetik papjai.
Jött egy ember akkor pártusok földjéről,
Tanítani kezdte őket a jövőről.
Elmondta, hogy az út, amelyen most járnak,
Olyan a jájemnek, mint féreg a fának.
Törzse egészséges, kívül. láthatóan,
Tele lesz majd lyukkal bévül, áthatóan.
Egy kis szellő kell csak, hogy a porba döntse,
Nem lesz, mi megtartsa tiszte, se erkölcse.
Erkölcse a népnek, mint törzse a fának,
Rendületlen talpa büszke koronának.
De ha ego rágja, bujaság hergeli,
Jó férge az annak bárki elhiheti.
Ilyet, s hasonlókat tanított a pártus,
Jött is messze földről, halász, pásztor, koldus.
Mert, hogy jájemék közt, jó volt a közember,
Csak a fej volt romlott mondta is a mester.
Mondta, de vesztére nem volt érte hála,
Kritikát, a jájem soh’sem vesz magára.
Ilyen beszéd, sértő, kirekesztő, rémes,
Összefogtak hát a papok és a vének.
El kell hallgattatni befogni a száját,
De hogy hallgattassuk el buta birka nyáját?
Meg fogjuk oldani, okosabbak vagyunk,
Vagy ennyit sem érne kiválasztott agyunk?
Kisütötték aztán, mit tehetnek érte,
Hogy tettük, félelmet ébresszen a népbe.
Hogy a mester haljon iszonyú halállal,
Keresztülvitték ezt vállnak vetett vállal.
Oda rángatták hát szegény jámbor embert,
Kiért sok tanítvány kiállani nem mert,
Helytartójuk elé, ítélje halálra,
Az meg azt felelte, nincs annak hibája.
Jó lelkiismerettel ő ezt nem teheti,
Jájem akaratra pedig meg nem teszi.
Minden nép oldja meg a maga ügyeit,
Öt hagyják ki ebből, ő mossa kezeit.
Akkortájt, más törvény működött felettük,
Róma uralma volt, a közös keresztjük.
De, hogy más fizesse aljasságuk árát,
Rómára testálták, pártus gyilkolását.
Megölték a mestert nem is saját kézzel,
Azt fogják sulykolni, nem érjük fel ésszel.
Ártatlanok ők, mint ma született bárány,
Róma ölte őt meg, követőit látván.
Rémes volt a mestert a kereszten látni,
A gonoszság ellen nem mertek kiállni.
Jájem népe gyáván, békével tűrte hát,
Vezetőik bűne máig égbe kiált.
Noha ők is tudták, ha szájuk nem béna,
Gonosz „vétkesek közt, cinkos, aki néma”
Máig sem tanultak semmit az esetből,
Azon gázolnak át, ki vérzik több sebből.
Csakhogy előzőleg jól megsebesítik,
Áruló ármánnyal jól körbe kerítik.
Úgy teszik a dolgot, a vesztes lássa át,
Ő sebesítette meg önként saját magát.
Régóta csinálták égi segédlettel,
Járomukba hajtott elnyomott népekkel.
De ők, kik másokra rátevék a jármot,
Nehezen viselték el a szolgaságot.
Le akarván rázni nagy Róma igáját,
Fegyverrel vitatták annak jogosságát.
Mért köhög a bolha ha nincsen tüdeje,
Úgy gondolta Róma, eljött az ideje,
Úrhatnám szolgákat gatyájukba rázni,
Nyughatatlan népet jól megregulázni.
Szörnyű haragjában sokat legyilkolna.
Városukat pedig, a földig rombolta.
Tovább is van mondjam még?
