A jogtalanság, jogot nem alapíthat!
Ez, egy alapigazság. Mégis, ennek tagadásával akarják bekebelezni évezredes hazánkat. Jogtalanul ráteszik a kezüket a magyar vagyonra, gyárra, földre, vízre, levegőre, később annak alapján, hogy ők már korábban rátették a kezüket, jogosnak feltűntetve akarnak, rendelkezni fölötte.
Mit jelent ez, kicsit hétköznapibb nyelvre lefordítva?
Figyelemmel arra, hogy ez egy erősen infantilis cselekedet, nézzük meg, hogyan néz ki ez a fajta tulajdongazdálkodás, a gyermekek körében. Bulcsú, a szerény, barátságos, békés gyerkőc, játszik a homokozóban egy szép színes játékkal, amit egy versenyen, a tudásáért, megfelelő viselkedéséért nyert. Ez a játék, egyedi darab. Egy készült belőle, és minden hasonlónál egy picivel szebb.
Odacsapódik hozzá egy másik gyerek. Nem abba a városba, még csak nem is arra a kontinensre való. Szülei küldték oda, ahogyan mostanában az angol családok küldik messze földre a kezelhetetlen gyermekeiket, hogy némi tisztességet tanuljanak. A vendég, szeretné Bulcsú játékát így hát megkéri, hagy játsszon ő is, együtt vele. Bulcsú nem egy irigy, nem önző, alapból jóhiszemű, ezért beleegyezik. Néhány percig, a játék zavartalanul folyik. Folyik mindaddig, ameddig a vendég, egészen magához nem ragadja a kezdeményezést. Vizet hoz az ivókúttól, sarat csinál, bele forgatja a szép kis darabot. Bulcsúnak nem tetszik, hogy a szép, és számára kedves darab, egy lelakott hulladékra kezd hasonlítani. Visszakéri. A vendég, ahelyett, hogy visszaadná, görcsösen szorítja.
Egy darabig húzzák, vonják. Bulcsú nem adja, de a vendég sem engedi. A játék darabokra szakad. Ez után, már a darabokért folyik a birtoklási harc.
A vendég is ügyes, és felettébb erőszakos. Bulcsúnak, más csak egy darab van, a régóta őrzött, kedvenc játékából. A vendég, közben oda adja, a megszerzett darabokat más gyerekeknek, és ártatlanságot színlelve tárja szét üres kezeit.
Aztán egy cselhez folyamodik. Visszaveszi a másoknak juttatott darabokat, és odaadja Bulcsú kezébe. Erre a trükkre, Bulcsú szorítása is gyengül. A vendég gyerek, kihasználva a pillanatot, az egészet kiragadja Bulcsú kezéből. Büszkén mutogatja az orvul szerzett játékot, mint ha az övé lenne. A tiltakozásra, Bulcsút kizavarná, még a homokozóból is, mondván, - az egész homokozó ez enyém, és én, nem akarlak téged itt látni.
Itt telik be a felnőttnél a pohár, akire a vendég gyerek felügyeletét bízták.
Kézen fogja pártfogoltját, és szépen hazaviszi, hogy a többi gyerek, végre nyugodtan játszhasson.
Így néz ez ki, a gyermekek világában.
A nemzetek, már nem gyermekek, és a haza sem játék. Ahogy a felnőtt sem nézi tétlenül, a gyermekek helytelenkedését, Isten sem teszi ezt a mi világunkban.
Mikor betelik a pohár, hazaviszi a vendéget. Most betelt.
Lehetetlen, hogy hazánkat a földig rombolják. Lehetetlen, hogy nagy múltú gyáraink udvarát a gaz verje fel, vagy kufárok lepjék el. Lehetetlen, hogy egy korábban kibérelt zsebkendőnyi terület, elővételi jogot képezzen, és ettől váljék forgalomképtelenné, és a magyarok számára hozzáférhetetlenné, több száz hektár magyar termőföld. Ez mind lehetetlen, igazságtalan, és tűrhetetlen.
Már látni, ahogy Isten, megfogja a „vendég” kezét, hogy szelíden haza vezesse. A jelek félreérthetetlenek, de a nemzeteknek is fel kell emelni a fejüket.
Ki kell törniük a megalázottságból, hogy Isten is láthassa, igazsága szabaddá teszi a világot, és nem érdemtelenekre pazarolja figyelmét.
Béla László
